Női kosár NB I: új vezetőedzőt nevezett ki a Cegléd

Vágólapra másolva!
2018.05.02. 19:45
A női kosárlabda NB I jelenlegi szezonjában ötödik helyén végző Cegléd kispadjáról felállt Cziczás László vezetőedző, de már meg is van az utódja – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

A klub közlése szerint Cziczás László jelezte, hogy a jövőben másik csapatnál szeretné folytatni, ezért a CEKK új vezetőedző után nézett. A választás a kassai Good Angels trénerére, Peter Jankovicra esett. A szlovák szakember kétéves szerződést írt alá a Pest megyei gárdánál.

Jankovic a 2016–2017-es Európa-kupa-idényben ellenfélként már járt Cegléden. Az elmúlt öt évben öt bajnoki címet ünnepelhetett. és együttesével szerepelt az Euroligában is.

A Cegléd ebben az idényben az NB I ötödik helyén végzett, ezzel kiharcolta a jogot, hogy a következő szezonban is az Európa-kupában indulhasson.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik