Női kosár NB I: negyvennel nyert a DVTK, néggyel a Szekszárd

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.11.10. 19:19
A Szekszárd a vártnál nagyobb küzdelemben, négy ponttal győzött a vendég Győr ellen a női kosárlabda NB I szombati játéknapján. A DVTK az esélyeknek megfelelően simán nyert az ELTE BEAC vendégeként.

A második helyen álló Tolna megyeiek uralták a mérkőzés első felét, a folytatásban viszont feljavult a héten edzőváltáson átesett győri gárda. Az összecsapás szoros hajrában dőlt el.

A diósgyőriek hetedik bajnokijukon ötödik sikerüket aratták a szezonban, míg a fővárosi csapat továbbra is egy győzelemmel áll.

A BEAC-nál egy csapat sem szerzett több pontot vesztesként ebben a szezonban, a klub saját idénycsúcsát állította be, az NKE Csatától 108–81-re kapott ki.

A címvédő Sopron könnyedén, 46 ponttal győzött az NKE-Csata vendégeként, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel áll az élen.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
ELTE BEAC ÚJBUDA–ALUINVENT DVTK MISKOLC 81–121
(27–35, 12–25, 25–28, 17–33)
Gabányi-sportcsarnok, 150
néző. V: Farkas G., Jurák, Surányi
BEAC:
PAPP K. 20/9, SUPPÁN 17/9, Vincze V. 4, Laklóth 7, György 3. Csere: Angyal N. 7, SZABÓ D. 23/12, Nagy E. Edző: Balogh Judit
DIÓSGYŐR:
MEDGYESSY 11, WALKER-KIMBROUGH 21/3, Kiss A. 6, SKORICS 13/3, Mokango 8. Csere: SULCIUTE 17, Kányási 7/3, Katona Sz. 8/3, Zele 8, SZABÓ FANNI 19/9, Eperjesi 3/3. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 4. perc:
8–10. 8. p.: 23–25. 13. p.: 32–41. 17. p.: 36–55. 23. p.: 44–68. 27. p.: 54–77. 34. p.: 69–100. 38. p.: 76–115
Kipontozódott:
Medgyessy (40. p.), György (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Balogh Judit: –
Sok mindent nem csináltunk jól, hiszen hiába dobtunk nyolcvan pontot, amikor mellette százhúszat kaptunk. Voltak jó pillanataink, de ettől függetlenül rengeteg mindenen kell dolgoznunk és javítanunk az előttünk álló időszakban.
Cziczás László: –
Elsősorban szeretnék gratulálni a BEAC-nak, nagyon szimpatikus csapat, küzdött és jól is dobott. Nem lehetünk elégedettek a védekezéssel, de a támadójátékunk jól működött, ennek köszönhetjük a győzelmünket.

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–CMB CARGO-UNI GYŐR 68–64 (23–12, 18–12, 12–18, 15–22)
Szekszárd, 1100 néző. V: Benczur, Frányó, Lengyel
SZEKSZÁRD: STUDER Á. 7, ELDEBRINK 22/12, Gereben 2, McCall 11, BISHOP 13/6. Csere: Kiss V. 2, Theodoreán 3/3, N. Jovanovics 8/6, Mansaré. Edző: Djokics Zseljko
GYŐR: BROWN 15/9, Raksányi 11, Török Á. 4, SPANOU 3, Krnjics 7. Csere: Baffy, Czank 7, GRAY 15, Nagy D. 2, Varga Zs., Szabó P. Edző: Milos Pavlovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–4. 6. p.: 14–6. 9. p.: 21–10. 12. p.: 28–12. 15. p.: 31–17. 18. p.: 37–21. 21. p.: 43–24. 27. p.: 51–28. 30. p.: 53–42. 34. p.: 59–54. 37 p.: 60–59. 38. p.: 62–62
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko:
– Álomszerű első félidőt produkáltunk. Tudtuk, hogy a Győr felszívja magát a szünet után, de azt nem gondoltuk, hogy ennyire a nyakunkra jön. Az utolsó percek mutatták, hogy vannak vezérei ennek a csapatnak.
Milos Pavlovics: – Szörnyen kezdtük a mérkőzést, egy ilyen csapat ellen ezt nem lehet megtenni. A második félidőben harcosabbak lettünk, nagy hátrányból jöttünk vissza, ami a jövőre nézve pozitívum. Erős kerettel rendelkezünk, biztos vagyok benne, hogy tudunk ennél is jobban játszani.

NKE-CSATA–SOPRON BASKET 58–104 (18–29, 17–30, 14–23, 9–22)
NKE Ludovika Aréna, 600 néző. V: Rácz Zs., Hervay, Nagy V.
CSATA: Horváth B. 6/6, Lelik 7/3, Nagy-Bujdosó 5/3, Austria 10, LANG 16. Csere: ANGYAL B. 10/6, Radócz 2, Adamecz, Mányoky R., Pálinkás, Solymosi, Horváth F. 2. Edző: Tursics Krisztián
SOPRON: FEGYVERNEKY 2, CZUKOR 11/3, Turner 5, DUPREE 12, ZAHUI 28/6. Csere: HATÁR 15, Crvendakics 8, Varga K. 4, Dubei 10/6, Weninger 3/3, Licskai 6. Edző: Roberto Íniguez
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–15. 8. p.: 13–23. 13. p.: 25–34. 16. p.: 27–44. 23. p.: 40–65. 28. p.: 46–80. 34. p.: 49–93. 38. p.: 56–97
MESTERMÉRLEG
Tursics Krisztián:
– A Sopron jól kosárlabdázott, remek dobóteljesítményt mutatott. Sajnos a nagy különbséghez hozzájárult, hogy az első félidőben nem védekeztünk, fizikailag nem voltunk rendben, emiatt rengeteg pontot kaptunk.
Roberto Iniguez: – A szerdai, törökországi vereséget követően csalódottak voltunk, azóta is keményen dolgoztunk. Ezúttal jól védekeztünk, szinte mindent meg tudtunk valósítani a megbeszéltekből. Szeretném kiemelni csapatkapitányunk teljesítményét, Fegyverneky Zsófia hiába csak két pontot dobott, a mentalitás és a hozzáállás, amit képvisel, példamutató. Sokszor mondom is a csapat többi tagjának, hogy ne engem, hanem őt kövessék.

MTK BUDAPEST–PINKK-PÉCSI 424 68–65 (23–14, 16–20, 15–11, 14–20)
Városmajor, 150 néző. V: Pozsonyi, Vida J., Bagi
MTK: CZIRJÁK 11/3, Szeitl 2, SÜLE 14/9, WÉBER 11, SZABÓ FLÓRA 20. Csere: Hegedűs J. 8, Pusztai S. 2, Bernáth, Baksa. Edző: Nagy Dorottya
PINKK: Csukics 8, SÁNTA 10, Szűcs R. 16/3, Jáhni 3, PODRUG 12. Csere: Vári 7, Markovic 7, Szűcs L. 2, Zsilinszki. Edző: Laczka Miklós
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–8. 8. p.: 17–12. 13. p.: 28–22. 18. p.: 35–30. 23. p.: 46–38. 27. p.: 49–45. 34. p.: 58–51. 39. p.: 64–63
Kipontozódott: Szeitl (34. p.), Wéber (37. p.), Hegedűs J. (39. p.), Szűcs R. (39. p.), Jáhni (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Nagy Dorottya:
– Elsősorban a küzdőszellemnek köszönhetjük a győzelmet. Mind védekezésben, mind támadásban, amit elterveztünk, meg tudtuk valósítani.
Laczka Miklós: – Nagyon rosszul kezdtük a meccset. Védekezésben nyújtottunk nagyon gyenge teljesítményt. Támadásban nem sültek a tripláink, és ilyen dobószázalékkal nem tudtuk ledolgozni a hátrányunkat.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Sopron Basket 8 8 697–455 1.000
2. Atomerőmű KSC Szekszárd 8 6 2 563–471 0.875
3. Aluinvent DVTK Miskolc 7 5 2 579–491 0.857
4. PEAC-Pécs 7 5 2 525–445 0.857
5. NKE-Csata 6 4 2 427–424 0.833
6. ZTE Női KK 8 5 3 582–554 0.813
7. CMB Cargo-Uni Győr 7 2 5 507–483 0.643
8. MTK Budapest 5 1 4 264–389 0.600
9. Ceglédi EKK 6 1 5 369–464 0.583
10. PINKK-Pécsi 424 6 1 5 387–487 0.583
11. ELTE BEAC Újbuda 6 1 5 398–559 0.583
12. Vasas Akadémia 4 4 257–333 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik