Női kosár NB I: már nem Svitek a DVTK vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.12. 18:45
null
Stefan Svitek tavaly nyár óta irányította a DVTK-t (Fotó: Földi Imre)
Már nem Stefan Svitek a női kosárlabda NB I-ben szereplő Aluinvent DVTK vezetőedzője – számolt be róla a dvtk.eu.

 

A DVTK honlapja szűkszavú közleményben adta hírül, hogy a magyar női válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Stefan Svitek távozik a Diósgyőrtől. A szlovák szakember tavaly júniusban ült a miskolci együttes kispadjára, és rögtön nagy erősítésekbe kezdett, ám az alapszakaszban csak az ötödik helyet szerezte meg, majd pályahátrányból kiesett a ZTE elleni negyeddöntőben.

A klub vezetősége minél hamarabb meg akarja találni az új vezetőedzőt, de a szezon végéig Ambrus Erzsébet irányítja a csapat munkáját.

A DVTK az 5–8. helyért küzd a folytatásban, legközelebb szombaton, a PINKK-Pécsi 424 ellen játszik.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik