Női kosár NB I: győzelemmel kezdett a bajnoki címvédő Sopron

Vágólapra másolva!
2019.09.28. 20:52
A női kosárlabda NB I első fordulójának szombati játéknapján a címvédő Sopron Basket sima győzelmet aratott a Csata ellen, a Cegléd majdnem 40 ponttal verte a Pécsi 424-et, míg az előző idény bronzérmese a ZTE közel harmincpontos vereséget szenvedett a Szekszárd otthonában.
Gustafson (fehérben) 17 ponttal a Csata legeredményesebbje volt (Fotó: Balogh László) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Gustafson (fehérben) 17 ponttal a Csata legeredményesebbje volt (Fotó: Balogh László) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

A címvédő Sopron Basket szempontjából a hét legfontosabb eseménye az volt, hogy szerdán megérkezett a Phoenix Mercury WNBA-csapatának irányítója, az amerikai Briann January, aki a leghűségesebb városban éppen phoenixes csapattársát, az amerikai-magyar Turner Yvonne-t hivatott helyettesíteni.

A sportág szerelmesei ugyanakkor ne lepődjenek meg, ha a legtöbb helyütt a jövőben nem a Milovanovics és a Jovanovics vezetékneveket látják majd a soproniak összeállításában, hanem a Brookst és a Krajisniket, ugyanis a bajnok két szerb klasszisa egyaránt megházasodott a közelmúltban.

Az NKE-FCSM Csata elleni első fordulós mérkőzés előtt Tina Krajisnik-Jovanovics észre is vette, hogy a jegyzőkönyvben a férjezett neve szerepel, a mezén ugyanakkor a leánykori, de ezt semmilyen szabály nem tiltja.

A vendégeket néhány tucat szurkolójuk elkísérte Budapestre, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csarnokába, és a helyszínen nézte meg a találkozót Székely Norbert, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is. A Sopron kezdő ötösében helyet kapott Czukor Dalma, a nyári U20-as Európa-bajnokságon remekelő bedobó teljesen felépült korábbi térdsérüléséből.

Jól kezdett a Csata, percekig vezetett is, ugyanakkor fiatal bedobója, Mányoky Réka egy perc játékidő alatt három faultot is összeszedett, ami nem számít szokványosnak. A hazaiak új szerzeménye, az amerikai Megan Gustafson mindent megtett, hogy felvegye a versenyt a palánk alatt Határ Bernadett-tel, aki legalább 15 centiméterrel magasabb nála – a küzdelemben egyáltalán nem vallott szégyent, végül mutatós dupla duplával zárt. A 15. percben megszületett January első magyarországi kosara, a Csata edzője, Tursics Krisztián időt kért a tripla után (21–29).

„SOK MUNKA VÁR RÁNK”
„Fontos idegenbeli győzelmet arattunk ezen az estén. Sokan fognak nehéz mérkőzést játszani a Csata otthonában. Sok pozitívum volt ebben a meccsben, koncentráltan, jól védekezve játszottunk. Azonban rengeteg munka vár még ránk csapatszinten” – mondta a találkozót követően Fegyverneky Zsófia, a Sopron irányítója.

Aztán néhány pillantás után máris jócskán tíz felett volt a Sopron előnye, míg a házigazdát erősítő válogatott Lelik Réka megkapta a negyedik faultját. Érdekes statisztikai adat, hogy az első félidőben a Csata egyetlen támadólepattanóhoz sem jutott hozzá.

A nagyszünet után Jelena Brooks épp kétszer annyi idő alatt, ahogy Mányoky begyűjtötte a három személyi hibát, elhelyezett három hárompontost a fővárosiak gyűrűjében, így a különbség elérte a húsz pontot (33–53).

A hátralévő percekben számottevő ideig négy magyar volt a pályán egyszerre a vendégegyüttesnél, ami az új, a honi játékosokat előtérbe helyező koncepcióba nyilvánvalóan bele is illik. Ezen a találkozón természetesen semmiféle kockázattal nem járt Gáspár Dávid edző döntése, a bajnok biztos győzelemmel „robbantotta be a motort” az új idényben első tétmérkőzésén.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I
NKE-FCSM CSATA–SOPRON BASKET 63–81
(18–19, 7–24, 17–24, 21–14)
Ludovika Aréna, 400
néző. V: Goda, Győrfy, Nepp
CSATA: HORVÁTH B. 8, Friskovec 11/6, Lelik 11/3, Cannon 13/3, GUSTAFSON 17. Csere: Mányoky R., Radócz 3/3, Angyal B., Boros J. Edző: Tursics Krisztián
SOPRON: Fegyverneky 8, Czukor 2, CRVENDAKICS 17/3, BROOKS 20/12, Krajisnik 2. Csere: Határ 3, JANUARY 8/6, DUBEI 11/3, Varga A. 5/3, Weninger 5/3. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–8. 7. p.: 13–15. 12. p.: 21–24. 15. p.: 21–29. 18. p.: 25–35. 23. p.: 33–53. 27. p.: 38–58. 34. p.: 47–70. 38. p.: 61–78
Kipontozódott: Krajisnik (37. p.)
MESTERMÉRLEG

Tursics Krisztián: – Sok fiatal játékosunk van, akiket szeretnénk minél jobban megtanítani kosárlabdázni. A hibák az edzéseken nem jönnek ki, ezért is örülök az euroligás csapatok elleni mérkőzéseknek, mert ezekből a jövőben csak profitálhatunk. Mostani ellenfelünk más szintet képviselt, mint mi, ezt főleg a második negyedbeli csapatvédekezésével mutatta meg. Sokat kell még fejlődnünk, de voltak jó megoldásaink védekezésben és támadásban is.
Gáspár Dávid: – A találkozó elején feszültek voltunk, de fegyelmezetten játszottunk, és sikerült megnyugtató előnyt szereznünk. A negyedik negyedben magabiztos előnyünk csökkent, a hibáinkat természetesen elemezni fogjuk a későbbiek során. Összességében azonban elégedett vagyok a látottakkal.

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD– ZTE NKK 89–62 (16–20, 29–15, 20–12, 24–15)
Szekszárd, 800
néző. V: Kapitány, Rácz, Vida J.
SZEKSZÁRD: Studer Á. 16/6, DOJKIC 20/6, Vincze N. 2, Ruzicková 15, Kiss V. 2. Csere: Miklós, MARSHALL 15, MCCALL 11, Bálint 5/3, Theodoreán 3/3, Studer Zs. Edző: Djokics Zseljko
ZALAEGERSZEG: Nagy D. 11/9, Kovács G. 7/3, BURKHOLDER 13, HAYES 16, Horti 4. Csere: Horváth F., Boonstra 9, Delic 2, Kuttor, Dömötör. Edző: Molnár József
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–5. 6. p.: 10–10. 9. p.: 13–18. 12. p.: 23–20. 15. p.: 29–25. 18. p.: 35–31. 21. p.: 45–35. 24. p.: 52–39. 27. p.: 59–45. 30. p.: 65–47. 35. p.: 73–53
Kipontozódott: Horti (37. p.)
MESTERMÉRLEG

Djokics Zseljko: – Tipikus első mérkőzés volt abból a szempontból, hogy görcsösen kezdtünk, de ahogy haladt előre a találkozó, úgy rázódott bele a játékba a csapat. Összességében pedig látványos, jó mérkőzést játszottunk, főleg támadásban láttam szép megoldásokat a lányoktól.
Molnár József: – A mérkőzés nagy részében nem tudtuk felvenni az ellenfél agresszív játékának ritmusát, emellett a támadójáték is döcögős volt. Meg kell tanulnunk, hogyan kell mínusz húsz pontról mínusz tízet csinálni harminc helyett.

VBW CEKK CEGLÉD–PINKK-PÉCSI 424 92–53 (18–10, 29–10, 24–17, 21–16)
Cegléd, 400
néző. V: Papp, Lengyel, Sörlei
CEGLÉD:
Swanier 11, Gorjanácz 9/6, Szirony 4, BREZINOVÁ 19/3, HIGGINS 14. Csere: Révész L., Kobolák 9/3, Stankiewicz 11, BÖRÖNDY D. 13/3, Király, Filipowicz, Viszmeg 2. Edző: Gabriel Carrasco
PINKK: Tenyér 3, Vári 9/6, Szűcs L. 5, Jurkevicsusz 6, LANDRY 19 Csere: Horváth Zs., Kovács K. 9, Szabó L., Zsilinszki 2, Pucz. Edző: Marossy Gergely
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–2. 7. p.: 13–6. 11. p.: 20–10. 14. p.: 27–12. 17. p.: 37–16. 20. p.: 47–20. 22. p.: 51–22. 25. p.: 58–27. 28. p.: 64–28. 33. p.: 75–39
MESTERMÉRLEG
Gabriel Carrasco:
– Örülök a győzelemnek a játékosaim miatt is, mert megkapják ezzel a visszaigazolást, hogy érdemes volt befektetni a sok munkát a felkészülésbe. Nagyon szépen dolgoztak az edzéseken, és sikerült jól kezdenünk, de ez csak az első lépés volt egy nagyon hosszú úton. Tovább kell folytatni a kemény munkát, hogy készen álljunk majd a ránk váró feladatokra.
Marossy Gergely: – Fiatal csapatom nem tudta még azt kitenni a pályára, amire valójában képes. Ezt a mérkőzés első szakaszában és a negyedik negyedben meg tudtuk mutatni, remélem, a folytatásban lesz majd sokkal hosszabb ilyen periódusa a mérkőzéseknek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik