Női kosár NB I: drámai meccsen bukta el a playoffot a Vasas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.30. 20:11
null
Laklóth Anna (fehér mezben) nyolc ponttal vette ki a részét a BEAC sikeréből (Fotó: hunbasket.hu)
A BEAC tetemes hátrányból fordítva, hosszabbítást követően 84–80-ra legyőzte a Vasas Akadémiát a női kosárlabda NB I alapszakaszának szombaton megrendezett utolsó fordulójában, ami azt jelenti, hogy a vendégeknek nem sikerült bejutniuk a rájátszásba – a nyolcadik hely a Ceglédnek jutott, amely egyébként szintén kikapott szombaton.

 

A harmadik játékrészben a Vasas 16 ponttal is vezetett, sőt a negyedik negyedet is 12 pontos előnnyel kezdte, csakhogy a BEAC nagy hajrával képes volt ledolgozni hátrányát, majd a hosszabbításban higgadtabbnak bizonyulva behúzta a meccset.

Az utolsó játéknap másik nagy kérdése az volt, ki lesz a negyedik: mivel PEAC-Pécs idegenben legyőzte az NKE-Csatát, elcsípte az áhított pozíciót, vagyis hazai pályán kezdi a rájátszást a ZTE ellen.

A zalaiak a Sopron otthonában zártak, és a papírformának megfelelően egyértelmű vereséget szenvedtek az alapszakaszt százszázalékos teljesítménnyel megnyerő címvédőtől.

A playoff első fordulójának párosítása: Sopron Basket–Ceglédi EKK, Aluinvent DVTK Miskolc–NKE-Csata, Atomerőmű KSC Szekszárd–CMB Cargo-Uni Győr, PEAC-Pécs–ZTE Női KK

NŐI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 22. (UTOLSÓ) FORDULÓ

ELTE BEAC ÚJBUDA–VASAS AKADÉMIA 84–80 (18–21, 12–19, 17–19, 24–12, 13–9) – h. u.
Gabányi-sportcsarnok, 500
néző. V: Mészáros B., Balogh Gy., Vida J.
BEAC: DÚL P. 9/3, LAKLÓTH 8, SZABÓ D. 18/3, BECKLEY 21/3, KOSTOWICZ 19/3. Csere: Tóth D. 2, Kovács V. 2, Suppán 3, Angyal N., György 2. Edző: Balogh Judit
VASAS: Bach 7, DOMBAI 11/3, Vukov 10/6, Tóth O. 7/3, KARAKASEVICS 19. Csere: Böröndy V. 8, Varga A. 5/3, HELJIC 13/6, Budácsik. Edző: Földi Attila
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–9. 8. p.: 15–16. 13. p.: 22–23. 17. p.: 26–34. 24. p.: 33–49. 28. p.: 42–57. 33. p.: 54–63. 38. p.: 64–68. 42. p.: 74–75. 44. p.: 80–78
Kipontozódott: Bach (40. p.), Karakasevics (44. p.)
Kiállítva: Földi Attila (43. p.)
MESTERMÉRLEG
Balogh Judit:
– Az első félidőben nagyon dühös voltam, semmi sem sikerült, aztán a második félidőben valahonnan valaki előhúzott egy varázspálcát, hogy honnan, magam sem tudom. Fantasztikusan jó meccs volt, érdemes néha az alsóházban zajló meccseket nézni, hiszen ennek a két együttesnek rengeteg tehetséges fiatal játékosa van, akik a jövőben az élcsapatokban játszanak majd.
Földi Attila: – Amikor feljött a BEAC, elizgultuk, de aki itt volt, látta, mi történt. Csapat vagyunk, ebből is fel fogunk állni – már hétfőre, ebben biztos vagyok.

NKE-FCSM CSATA–PEAC-PÉCS 75–81 (22–13, 17–24, 19–24, 17–20)
NKE Ludovika Aréna, 150
néző. V: Tőzsér, Kulcsár, Major
CSATA: Horváth B. 6/3, LELIK 21/9, N. JOVANOVICS 20/9, Nagy-Bujdosó 3/3, Lang 8. Csere: Austria, Mányoky R., Angyal B. 6/6, BARNAI 8, Radócz 3/3. Edző: Tursics Krisztián
PEAC: VANLOO 11/9, Simon Zs. 9/6, Wentzel 7/3, TETEMONDOVÁ 10/6, IMOVBIOH 23. Csere: BREWER 16/3, Gémes-Sarok 2, Tenyér, Ruják N. 3/3. Edző: Meszlényi Róbert
Az eredmény alakulása. 5. perc: 11–6. 8. p.: 19–10. 13. p.: 24–20. 17. p.: 29–30. 23. p.: 44–43. 28. p.: 55–56. 34. p.: 67–70. 38. p.: 73–81
MESTERMÉRLEG
Tursics Krisztián:
– A második félidőt végig a PEAC kontrollálta, így győzelme teljesen megérdemelt. Sajnos a lepattanóharcot simán elveszítettük, ami egy ilyen néhány ponton múló meccsen luxus és vereséghez vezethet. Hétfőn a Győr ellen nagyon jól dobtunk, ezúttal viszont sok közeli dobást is elhibáztunk.
Meszlényi Róbert: – Számunkra nagyon fontos meccs volt a rájátszás szempontjából. Puhán kezdtünk, így tudott érvényesülni a Csata gyors játéka. A második félidőben védekezést váltottunk, jól dolgoztunk a palánk alatt és lassítottuk ellenfelünk játékát.

SOPRON BASKET–ZTE NKK 81–54 (16–20, 25–20, 17–9, 23–5)
Sopron, 900
néző. V: Praksch, Frányó, Söjtöry
SOPRON: Fegyverneky 5/3, Turner 16/6, Czukor 5/3, Dupree 8, Zahui 12/3. Csere: Casas 11/3, Honti, HATÁR 12, CRVENDAKICS 10, Varga K., Dubei 2, Weninger. Edző: Roberto Íniguez
ZALAEGERSZEG: Koizar 6, Boonstra 3, MALCI 19/9, Pusztai P. 2, Horti D. 8/3. Csere: Parker 9, Kovács G. 5/3, Benke S. 2. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–0. 5. p.: 10–6. 10. p.: 16–18. 15. p.: 30–31. 18. p.: 37–33. 20. p.: 41–40. 22. p.: 46–42. 25. p.: 49–47. 28. p.: 54–47. 30. p.: 58–49. 32. p.: 62–49. 35. p.: 72–52. 38. p.: 79–54
Kipontozódott: Horti D. (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Roberto Íniguez:
– Hasonló mérkőzést játszottunk, mint Pécsen. Lassan kezdtünk, de ez a zalaegerszegieken is múlt, akik az első félidőben kifejezetten jól kosárlabdáztak. A szünet után nehéz volt tartaniuk az általunk diktált iramot, de akkor sem adták fel. Nem szabad elfelejtenünk, hogy csak akkor vagyunk Euroliga final four-szintű csapat, ha védekezünk is. Ha csak támadunk, akkor nem. Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, nem egyszerű tökéletes alapszakaszt zárni. Persze ez még semmit sem jelent, a dolgok majd most dőlnek el, de nagyon örülök, hogy minden ellenfelünket megtisztelve léptünk pályára.
Gáspár Dávid: – Huszonöt percig méltó ellenfelei voltunk a nagyszerű Sopronnak. Azt kértem a lányoktól, hogy legyenek bátrak, mutassák meg a karakterüket. Sikerült, de a realitás az, hogy van ekkora különbség a két csapat között. Nem volt kérdéses, ki nyeri a mérkőzést, nem reagáltuk le jól az agresszív védekezést. Picikét szomorúak is vagyunk, mert szerettük volna megszerezni a negyedik helyet és a pályaelőnyt, de korábban hibáztunk ezzel kapcsolatban.

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–MTK BUDAPEST 102–51 (28–12, 23–14, 23–13, 28–12)
Szekszárd, 900
néző. V: Minár, Tóth C., Radnóti
SZEKSZÁRD: Studer Á. 2, DOJKIC 23/15, Theodoreán 12/6, MCCALL 20, Bishop 2. Csere: Mansaré 8, Gereben 9, BÁLINT R. 8/6, Kiss V. 6, Studer Zs. 5/3, Vincze N. 4, Miklós M. 3/3. Edző: Djokics Zseljko
MTK: Pusztai S., Szeitl 6, SZABÓ FLÓRA 13, SÜLE 17/6, Hegedűs J. 8. Csere: Gróf 3, Szabó B. 4, Schiroky. Edző: Nagy Dóra
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–4. 6. p.: 11–6. 9. p.: 22–10. 12. p.: 32–15. 17. p.: 41–23. 21. p.: 53–28. 25. p.: 61–34. 28. p.: 74–37. 33. p.: 87–41. 38. p.: 99–46
Kipontozódott: Kiss V. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko:
– Örülök, hogy az utolsó alapszakasz-mérkőzésen is jó támadójátékkal tudtuk megörvendeztetni szurkolóinkat, valamint annak, hogy két fiatal játékos, Vincze Nikolett és Miklós Melinda is élni tudott a lehetőséggel, amit kapott.
Nagy Dóra: – Négy sztenderd játékosunk hiányzott, Szabó Bettinának pedig egy év után ez volt az első mérkőzése. Elismerésem a csapatomnak, mert amit elterveztünk, miszerint úgy vonuljunk le a pályáról, hogy mindent megtettünk, szívünket-lelkünket beleadtuk, azt meg is valósítottuk. Megfordult a fejemben, hogy a mérkőzés halasztását kérem, de nem szerettem volna belerondítani a Szekszárd rájátszásába.

VBW CEKK CEGLÉD–ALUINVENT DVTK MISKOLC 71–79 (20–15, 24–27, 11–23, 16–14)
Cegléd, 400
néző. V: Hervay, Kovács N., Horváth Cs.
CEGLÉD: SWANIER 9/3, POPOVICS 21/3, Révész B. 6, Kobolák 7/3, Hamilton-Carter 12. Csere: GORJANÁCZ 11/9, Baugh, Böröndy D. 5/3, Király. Edző: Peter Jankovic
DVTK: Medgyessy 2, Kányási 1, WALKER-KIMBROUGH 24/6, SKORICS 16/3, MOKANGO 14. Csere: Szabó Fanni 3, Zele 12/6, Szűcs R. 5/3, Putnina 2. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–5. 5. p.: 9–9. 8. p.: 17–12. 12. p.: 22–20. 16. p.: 31–32. 19. p.: 40–39. 23. p.: 46–48. 27. p.: 54–61. 34. p.: 62–66. 37. p.: 64–73
Kipontozódott: Révész B. (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Peter Jankovic:
– A harmadik negyed volt a döntő, ott kerültünk hátrányba. A vendégek keményebben kezdtek védekezni, ami nekünk ezúttal sem feküdt, és egy ilyen erős csapat ellen bárhogy küzdöttünk, már nem tudtunk visszajönni a meccsbe.
Cziczás László: – Nekünk ez egy főpróba volt a playoff előtt. Nem a legjobb játékunkat mutattuk, de a tartásunkat dicséri, hogy így is sikerült nyerni a hazai pályán nagyon erős Cegléd ellen. Erre tudunk építeni a következőkben. Nagyon várjuk a rájátszást és szeretnénk a négy közé jutni.

Pénteken játszották
PINKK-Pécsi 424–CMB CARGO UNI Győr 53–79

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Sopron Basket 22 22 1869–1213 1.000
2. Aluinvent DVTK Miskolc 22 18 4 1820–1516 0.909
3. Atomerőmű KSC Szekszárd 22 17 5 1638–1390 0.886
4. PEAC-Pécs 22 14 8 1642–1517 0.818
5. ZTE Női KK 22 14 8 1616–1477 0.818
6. CMB Cargo-Uni Győr 22 12 10 1686–1530 0.773
7. NKE-Csata 22 11 11 1557–1544 0.750
8. Ceglédi EKK 22 7 15 1525–1656 0.659
9. Vasas Akadémia 22 6 16 1451–1670 0.636
10. ELTE BEAC Újbuda 22 5 17 1423–1812 0.614
11. PINKK-Pécsi 424 22 4 18 1348–1700 0.591
12. MTK Budapest 22 2 20 1221–1771 0.545

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik