Női kosár NB I: a Szekszárd nyert a DVTK vendégeként

Vágólapra másolva!
2018.03.10. 21:05
A Szekszárd 59–52-re győzött a DVTK vendégeként a női kosárlabda NB I 20. fordulójának szombat esti rangadóján.

A szekszárdiak a harmadik és a negyedik negyed fordulóján, 43–42-es vezetésüket követően 8–0-t rohantak, innentől már nem engedték fordítani a DVTK-t, és másfél perccel a vége előtt Studer Ágnes bevágta a meccset eldöntő triplát. szekszárdiak a harmadik és a negyedik negyed fordulóján, 43–42-es vezetésüket követően 8–0-t rohantak, innentől már nem engedték fordítani a DVTK-t, és másfél perccel a vége előtt Studer Ágnes bevágta a meccset eldöntő triplát.

A Cegléd nagy hajrával gyűrte le a ZTE-t, a Győr magabiztosan érvényesítette a papírformát az MTK ellen, és szintén könnyed sikert aratott a PEAC, amelynek nigériai centere, Sara Imovbioh már a szünetben 20 pontnál és 12 lepattanónál tartott a sereghajtó BEAC ellen, és végül egészen ritka dupla duplával, 30, 24-gyel zárt.

A korábbi kiváló játékos, Balogh Judit nyilatkozatai mindig rendhagyóak – a BEAC edzője ezúttal is hű maradt önmagához.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
20. FORDULÓ, szombati mérkőzések

ALUINVENT DVTK–KSC SZEKSZÁRD 52–59 (18–15, 13–15, 11–19, 10–10)
Miskolc, 1000
néző. V: Kapitány, Ádám, Vida
DVTK: FONTENETTE 11, Bach 8, Szabó F., Pecková 3, BREWER 17/3. Csere: Nagy D. 9/3, Zele, Melnika 4, Vukov, Kiss A. Edző: Stefan Svitek
SZEKSZÁRD: STUDER Á. 11/6, Theodoreán 2, Costa, Kiss V. 6, MCCALL 8. Csere: Studer Zs. 2, Oblak 5, GEREBEN 13/3, Mansare, Bálint R. 6, Krnjics 6. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–4. 7. p.: 10–7. 14. p.: 22–21. 18. p.: 22–27. 19. p.: 29–27. 28. p.: 38–42. 31. p.: 42–50. 33. p.: 44–51. 36. p.: 47–53. 38. p.: 49–56
MESTERMÉRLEG
Stefan Svitek:
– A csapat az elejétől kezdve harcolt, de a harmadik negyedben kissé elveszítette a koncentrációt. A Szekszárd jobb volt a lepattanók megszerzésében, ráadásul harminc százalék alatti dobóteljesítménnyel nem is lehet meccset nyerni.
Djokics Zseljko: – Nagy harc volt a pályán, és ezért mindkét csapat elismerést érdemel. Védekezésünk színvonalára jellemző, hogy a DVTK-t hazai környezetben ötvenkettő ponton tudtuk tartani. Az alapszakasz első helye szempontjából fontos volt, hogy diadalmaskodjunk. Külön öröm, hogy látszott az a munka, amit a válogatott szereplése miatti szünetben elvégeztünk.

VBW CEKK CEGLÉD–ZTE NKK 74–70 (16–19, 14–19, 20–13, 24–19)
Cegléd, 450
néző. V: Pozsonyi L., Balogh Gy., Sallai I.
CEGLÉD: MEDGYESSY 17/3, Kányási 4, Katona 8/6, COOPER 15/6, Mokango 6. Csere: Zsovár 6, POPOVICS 18/3, Makszimovics, Révész. Edző: Cziczás László
ZALAEGERSZEG: Koizar 14/12, Kovács 6/6, JEFFERY 9, Hegedűs-Őri 12/3, PARKER 17/3. Csere: Pavel 3, Szalay 5/3, Gorjanácz 4. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–5. 5. p.: 7–11. 9. p.: 12–16. 14. p.: 19–25. 17. p.: 26–28. 23. p.: 41–41. 31. p.: 53–53. 35. p.: 64–59. 38. p.: 66–65
Kipontozódott: Jeffery (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Cziczás László:
– Nagyon fontos volt a győzelem, mert elképzelhető, hogy a későbbiekben is találkozunk a ZTE-vel. A közönség nélkül valószínűleg nem tudtunk volna fordítani, nagyon boldog mindenki, készülünk a következő mérkőzésre.
Gáspár Dávid: – Ez egy igazi rangadó volt, de sokkal többet hibáztunk, mint ami megengedhető egy ilyen meccsen. Sajnálom, mert jó esélyünk volt a bravúrgyőzelemre.

MTK BUDAPEST–CMB CARGO UNI GYŐR 49–75 (13–24, 16–22, 14–14, 6–15)
Városmajor, 150
néző. V: Válé, Bagi, Nagy V.
MTK: Pál 4, Zólyomi 7/3, Adamecz 9/6, SZABÓ FLÓRA 7, Wéber. Csere: Cvitkovics 4, Koch 7/3, Székely-Horváth 7/3, Szeitl, Szabó B. 4. Edző: Nagy Dorottya
GYŐR: Czank 9/3, FIELDS 12/3, Török Á. 2, Nagy-Bujdosó 2, KRIVACSEVICS 11/3. Csere: Laklóth 5/3, STEPANOVÁ 20, SIMON ZS. 14/3, Varga Zs. Edző: Völgyi Péter
Az eredmény alakulása: 4. p.: 2–8. 8. p.: 8–19. 13. p.: 16–30. 17. p.: 25–40. 23. p.: 36–49. 27. p.: 40–56. 34. p.: 45–64. 38. p.: 49–69
MESTERMÉRLEG
Nagy Dorottya:
– Harmincöt percig elég jó játékot láttunk, bár rengeteg hibával játszottunk. A pontszerzéssel még mindig akadnak gondjaink. Gyönyörű helyzeteink voltak, de nem tudtuk őket értékesíteni – csak mi ronthattuk el őket.
Völgyi Péter: – Tartalékosan játszottunk, két amerikai játékosunk nem lépett pályára. Gyakoroltuk a csapdázást, amiből labdákat is sikerült szereznünk. Ha a kinti dobásaink jobban sikerülnek, nagyobb különbség is lehetett volna. Az MTK nagyon küzdött, a három játékvezető kicsit elveszítette a fonalat. Sok fault maradt megtorlatlanul, szerencsére súlyos sérülés nem lett belőle.

BEAC ÚJBUDA–PEAC-PÉCS 34–75 (11–19, 6–23, 10–16, 7–17)
Gabányi-sportcsarnok, 120
néző. V: Kovács N., Jurák, Radnóti
BEAC: Pusztai P. 3, Süle 5, Suppán 9/3, Angyal N. 3, Barnai 4. Csere: Kovács V., Szabó II D. 4, Király L. 2, Gocsmann 2, Pusztai S. 2. Edző: Balogh Judit
PEAC: MANDICS 11, Roberson 11, Szűcs L., LICSKAI 10, IMOVBIOH 30. Csere: Tenyér, Rasheed 6/3, Vucsurovics 4, Szűcs R. 3/3, Demeter N., Sellei. Edző: Gabriel Carrasco
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–6. 8. p.: 11–17. 13. p.: 13–25. 17. p.: 17–37. 24. p.: 21–48. 27. p.: 25–52. 34. p.: 29–65. 38. p.: 33–73
Kipontozódott: Barnai (37. p.), Süle (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Balogh Judit:
– Marathón, Muhi, Mohács, Waterloo, Legnano, Verdun, Don-kanyar, Sztálingrád és 2018. március 10. Gabányi-sportcsarnok: a legnagyobb elvesztett csaták.
Gabriel Carrasco: – Örülök a győzelemnek, elsősorban a játékosaim miatt, akik küzdöttek, hajtottak a sikerért. Fontos volt ez a mai mérkőzés, hiszen az utóbbi időben nem sok sikerélményünk volt. Visszatértünk arra a játékra, amely jellemez bennünket, gondolok itt a védekezésre.

Pénteken játszották
PINKK-Pécsi 424–Sopron Basket 63–86
Szabadnapos: Vasas Akadémia

AZ ÁLLÁS
1. Sopron Basket 19 17 2 1573–1088 0.947
2. Atomerőmű KSC Szekszárd 18 16 2 1358–1079 0.944
3. CMB Cargo-Uni Győr 18 13 5 1406–1213 0.861
4. Aluinvent DVTK Miskolc 18 11 7 1303–1155 0.806
5. ZTE Női KK 18 11 7 1231–1206 0.806
6. Ceglédi EKK 18 9 9 1305–1267 0.750
7. PEAC-Pécs 18 8 10 1262–1252 0.722
8. PINKK-Pécsi 424 19 7 12 1205–1368 0.684
9. Vasas Akadémia 18 5 13 1242–1455 0.639
10. MTK Budapest 18 2 16 1011–1412 0.556
11. BEAC Újbuda 18 1 17 1057–1458 0.528
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik