Az Uniqa Sopron közleményét változtatás nélkül közöljük:

 

Kedd este remek teljesítménnyel szereztünk előnyt a bajnoki döntő első mérkőzésén. A találkozó sajnos nem csak a játékról szólt.

A szekszárdiak kőkemény játékára számítottunk, idén kétszer is éreztük már ezt a stílust a saját bőrünkön. A hazaiak fault-határon zajló védekezése nem újdonság, szakvezetőjük a januári, soproni mérkőzés utáni nyilatkozatában is elismerte, hogy mind a 30 (!), azon találkozón ellenük ítélt fault jogos volt.

A mérkőzés felvételének megtekintése után bizton állíthatjuk, ezúttal a játékvezetők nem látták ezeket a szabálytalanságokat!

Ennek egyenes következménye volt a negyedik negyed derekán történt dupla technikai egyik kulcsemberünk, Shenise Johnson ellen, aki – miután a sokadik ellene elkövetett faultot fújták csak le – maga előtt mérgesen leütötte a labdát. Ezt technikaival jutalmazta Papp Péter játékvezető, aki nem sokkal később újabb technikaival kiállította játékosunkat, miután az őt cukkoló, rasszista megjegyzésekkel illető szekszárdi szurkolók felé „csókot” dobott. A kiállítással nehéz helyzetbe kerültünk, de a lányok erejét mutatja, hogy nem roppantak meg, és higgadt játékkal behúzták a találkozót.

Az esetet azonban nem hagyhattuk szó nélkül! Már csak azért sem, mert a szabályok értelmében Shenise Johnson az érvényben lévő fegyelmi szabályzat ide vonatkozó rendelkezése nyomán 1 mérkőzésre szóló automatikus eltiltást kapott, hátrányba helyezve minket a döntő második, most már talán így kellene illetni, ütközetére.

A mai napon rendkívüli felülvizsgálati kérelemmel fordultunk a Fegyelmi Bizottsághoz, valamint a Játékvezető Bizottsághoz, mind a kizárás körülményeinek, a rasszista bekiabálásoknak és Papp Péter játékvezető tevékenységének a kivizsgálására. A méltányosság, a fair play, valamint a sport íratlan szabályai azt követelik meg, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy egy ilyen súlyos ítélet nem a szabályok szellemében született, túlzott, vagy egyáltalán nem igazolható, akkor a vétlen játékost és klubját ne büntessék halmozottan.

A csarnokban levő felfokozott hangulatban sajnos kispadunk is folyamatos nyomás alatt volt. A mögöttünk levő szektor ugyanis nem lett elkülönítve, néhány szurkolónk mellett, helyiekkel töltötték fel. Az öltöző és a pálya közötti közlekedés a helyi szurkolók gyűrűjében történt, akik közül sokan durva megjegyzésekkel illették csapatunk játékosait, stábját egyaránt. Ezzel kapcsolatban megtettük észrevételeinket az MKOSZ illetékes bizottságának.

Várjuk a Shenise Johnson kiállításának körülményeit vizsgáló tárgyalás eredményét.

Várjuk Papp Péter játékvezető tevékenységével kapcsolatos határozat eredményét és nyilvánosságra hozatalát!

Klubunk elítél minden rasszista megnyilvánulást, történjen az bárhol, bármilyen körülmény között!