Női kosár NB I: a PINKK elvette a PEAC pályaelőnyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.28. 19:53
null
Barbour és Laczi csapatának csatájából utóbbi került ki győztesen (Fotó: Veres Viktor)
A női kosárlabda NB I negyeddöntőjének első mérkőzésein a PINKK Pécsi 424 idegenben 67–59-es győzelmet aratott a PEAC-Pécs ellen, míg a Work Force DVTK-Miskolc hazai környezetben 66–64-re nyert a ZTE NKK-val szemben, így a két győztes összesítésben 1–0-ra vezet az egyik fél második győzelméig tartó párharcban.

 

PEAC-PÉCS–PINKK PÉCSI 424

Az első negyedben fej fej mellett haladtak a csapatok, a PEAC egy alkalommal ugyan ellépett öt ponttal a vendégektől, ám a látogatók hamar ledolgozták minimálisra a hátrányukat, így tíz perc után 19–18 állt az eredményjelzőn.

A második negyed első fele hasonlóan kiélezett küzdelmet hozott, a 15. perc után azonban meglépett a házigazdától a PINKK, és 31–38-as előnnyel fordulhatott a meccs második felére.

A harmadik negyed elején már tíz ponttal is elmentek a vendégek, a folytatásban viszont magára talált a PEAC, és fokozatosan dolgozta le a hátrányát, sőt, meg is fordította az állást, ám Iványi Dalma 30. percben szerzett duplájával mégis a vendégek várhatták kedvezőbb előnyből az utolsó negyedet, igaz, előnyük mindössze egy pont volt (51–52).

Az utolsó játékrész első két perce megalapozta a találkozó végeredményét, hiszen a PINKK a meccs ezen periódusában hatpontos előnyre tett szert, amelyből a folytatásban sem engedett – még növelte is előnyét –, így 59–67-es győzelmet aratott, és elvette a PEAC pályaelőnyét.

A párharc második mérkőzésére március 31-én, vasárnap 18 órától kerül sor, amelyet ha a PINKK Pécsi 424 megnyer, akkor bejut az elődöntőbe, ahol a Sopronnal találkozhat.

WORK FORCE DVTK-MISKOLC–ZTE NKK

Az első negyedben a DVTK hétpontos előnyre is szert tett (20–13), a játékrész utolsó négy percében azonban egy kosarat sem tudtak dobni a hazai játékosok, így az egerszegiek kétpontosra csökkentették hátrányukat (20–18).

A második negyedben az alapszakasz harmadik helyén végzett diósgyőriek fokozatosan növelték előnyüket, így fordulhatott elő, hogy a 19. percben már 40–27 állt az eredményjelzőn, a negyed végére azonban valamelyest kozmetikázott az eredményen a ZTE (42–31).

A harmadik játékrészben a hazaiak ott folytatták, ahol a másodikban abbahagyták: percről percre, támadásról támadásra húztak el a vendégektől, így a 27. minutumban már tizenhat (!) ponttal vezetett a DVTK (51–35). A negyed hajrájára azonban magára talált a vendégcsapat és egy 12–2-es szériát produkálva 53–47-re felzárkózott, így izgalmas hajrára volt kilátás.

Amely teljesült is. A negyedik negyed elején a ZTE lendülete nem hagyott alább, és a vendégek megfordították a mérkőzést, már 54–58 is volt az állás (itt már 23–3-as szériánál tartottak a vendégek), azonban a győzelemhez ez sem volt elegendő. Az utolsó négy percet ugyanis a DVTK 8–2-re nyerte, így kiváló hajrájának, valamint a találkozó első felében mutatott meggyőző játékának köszönhetően megnyerte a mérkőzést.

A harmadik negyedben tapasztalt kihagyás ugyanakkor a következő mérkőzésen valószínűleg már nem fog beleférni, amelyet szombaton 17.30 órától rendeznek.

Az Uniqa-Euroleasing Sopron és a HAT-AGRO UNI Győr kiemelt, így csak az elődöntőben kapcsolódik be a küzdelembe.

NŐI KOSÁRLABDA NB I, NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
EK
PEAC-PÉCS–PINKK PÉCSI 424 59–67
(19–20, 12–18, 20–14, 8–15)
Pécs, 1800 néző. Vezette: Papp P., Hegedűs T., Gorka
PEAC: FŰRÉSZ 15/3, Dusanics 5/3, Horváth L. 4, NAGY-BUJDOSÓ 12/6, Jaeschke 6. Csere: BARBOUR 13, Czirják 1, Csutorás 2, Szamosi 1
PINKK: IVÁNYI 9, SAROK 7/3, LACZI 11, Dorogobuzova 6, Brumermane 5. Csere: STEWART 14, Ruják 2, Kovács K. 3, Török Sz. 4, KOVÁTS N. 6/3
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–4. 6. p.: 11–9. 13. p.: 23–27. 17. p.: 26–31. 21. p.: 31–41. 26. p.: 40–43. 33. p.: 51–57. 37. p.: 55–61
MESTERMÉRLEG
DJOKICS ZSELJKO (a PEAC edzője): – Nagyon kemény meccset játszottunk egy borzasztóan erős csapat ellen – de ez a playoff. A második negyedben túl sok könnyű kosarat kaptunk, látszott, hogy az ellenfelünknek több ideje volt felkészülni a mérkőzésre. Sok időnk nincs szomorkodni, gyorsan elemezni kell a hibákat, hiszen vasárnap már újra pályára kell lépnünk.
ROBERTO HERNÁNDEZ (a PINKK edzője): – Gratulálok a lányoknak, hogy megteremtették az esélyt az elődöntőbe jutásra. Végig kézben tartottuk a nagyon jó színvonalú mérkőzést, és ugyan a harmadik negyedben visszaestünk, de a végén ismét mi irányítottunk. Ahhoz, hogy feltegyük teljesítményünkre a koronát, nyernünk kell Komlón.
A párharc állása:
1–0 a PINKK PÉCSI 424 javára

WORK FORCE-DVTK–ZTE NKK 66-64 (20-18, 22-13, 11-16, 13-17)
Miskolc, 1000 néző. Vezette: Győrffy, Frányó, Tőzsér
DIÓSGYŐR: BUKOVSZKI 10/6, Dubei 2, SKORIC 16, Bozóki 5/3, SANFORD 13. Csere: Fürtös 9/6, Szabó P. 9, Reiner 2.
ZTE: SZALAY 14, Varga Zs. 2, Szélesy 8/6, Vida 6, Horváth Zs. 7/3. Csere: GENSLER 27/9, Ambrus, Czank.
Az eredmény alakulása: 5. perc: 18-13. 16. p.: 18-20. 25. p.: 49-35. 35. p.: 58-60
Kipontozódott: Varga Zs. (26. p.), Dubei (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Peresztegi Nagy Ákos (a DVTK vezetőedzője): – A lányok a nagyszünetig kiválóan oldották meg feladatukat, különösen támadásban remekeltek. Aztán előjött rajtuk a vasárnapi Magyar Kupa döntője okozta fáradtság, de a végén megmutatták, hogy van szívük és erejük.
Gáll Tamás (a ZTE vezetőedzője): – Ez a mérkőzés olyan volt, mint a hullámvasút. Sokáig elveszettnek tűnt, aztán megnyertnek, végül mi szenvedtünk vereséget.
A párharc állása: 1–0 a DVTK javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik