Női kosár NB I: a DVTK nagyon megverte a Ceglédet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.20. 19:50
null
Raksányi Krisztina (Fotó: kosarsport.hu)
A Sopron, a Győr és a DVTK is győzött a női kosárlabda NB I szombaton megrendezett 14. fordulójában. A PEAC-Pécs a második félidőben kerekedett a PINKK fölé a két csapat presztízsmérkőzésén.

A Diósgyőr (6.) és a Cegléd (5) azonos mutatóval várta az egymás elleni mérkőzést, ennek megfelelően az első negyed rendkívül szoros is volt. A második játékrészben aztán meglépett a hazai csapat, a nagyszünet után Zele Dorina és Raksányi Krisztina egy-egy hármassal tovább mélyítette a szakadékot (54–35). A vendégeken a gyors időkérés sem segített, a DVTK lendületben maradt, és kiütéses győzelmet aratott.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a sereghajtó BEAC kis híján megszerezte első győzelmét. Balogh Judit csapata a második negyedben 15 ponttal is vezetett (44–29), de az MTK fokozatosan ledolgozta hátrányát, és az utolsó öt percben, 61–60 után már csak a vendégek játékosai szereztek pontot (61–66). Az MTK-nak ez a második győzelme – az elsőt is a BEAC ellen könyvelte el.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
14. FORDULÓ

ALUINVENT DVTK MISKOLC–VBW CEGLÉDI EKK 97–58 (23–23, 25–12, 25–10, 24–13)
Miskolc, 710
néző. V: Kapitány, Balog, Varga-Záray
MISKOLC: Fontenette 10, Bach 2, Burkholder 11, ZELE 19/3, MELNIKA 10. Csere: PECKOVÁ 13/9, SZABÓ F. 12/6, Raksányi 10/6, Aldazabal 10, Vukov. Edző: Stefan Svitek
CEGLÉD: Medgyessy 13, Zsovár 6/6, KÁNYÁSI 14/6, Katona, Mokango 8. Csere: Popovics 10, Révész 2, Serbán 3, Kobolák 2, Makszimovics. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–6. 6. p.: 12–9. 8. p.: 17–17. 14. p.: 32–27. 17. p.: 41–31. 22. p.: 56–35. 26. p.: 63–36. 32. p.: 82–45
Kipontozódott: Serbán (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Stefan Svitek:
– A lányok kitűnően harcoltak egymásért a pályán. Ezúttal sokkal jobban védekeztünk, mint máskor, és a győzelemhez azok is sokat tettek hozzá, akik a kispadról álltak be. Remélem, ezt a jó hangulatot a későbbiekben is kamatoztatni tudjuk.
Cziczás László: – Az elmúlt években győzni jártunk Miskolcra, a jó sorozatunk most gyenge játékkal szakadt meg. Magyarázkodásnak nincs helye: nem volt egy súlycsoportban a két együttes.

BEAC ÚJBUDA–MTK BUDAPEST 61–66 (24–23, 22–13, 11–20, 4–10)
Gabányi-sportcsarnok, 200
néző. V: Vida B., Lengyel Á., Lövei
BEAC: Pusztai S. 2, PUSZTAI P. 14, SUPPÁN 15, György 8, Barnai 3. Csere: Szabó II D., Süle 11/9, KOVÁCS V. 8, Király L. Edző: Balogh Judit
MTK: HORVÁTH B. 13/9, Zólyomi 6, Adamecz 8/6, SZABÓ FLÓRA 11, Cvitkovics 6. Csere: Szeitl, Pál, SZÉKELY-HORVÁTH 9/6, Koch 3/3, WÉBER 8, Szabó B. 2. Edző: Nagy Dóra
Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–10. 8. p.: 21–18. 13. p.: 34–25. 17. p.: 43–29. 23. p.: 50–46. 27. p.: 56–48. 34. p.: 59–60. 38. p.: 61–64
Kipontozódott: Süle (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Balogh Judit:
– Félidőben is kellene takarítást kérni, mert úgy tűnik, a pók hálót font a kosárra a második játékrészre.
Nagy Dóra: – Nagyon büszke vagyok a csapatomra.

CMB CARGO UNI GYŐR–VASAS AKADÉMIA 96–62 (24–10, 24–26, 27–9, 21–17)
Győr, 100
néző. V: Kulcsár, Szalai, Tóth K.
GYŐR: Czank 6, FIELDS 20/6, TÖRÖK 13, Goree 9, KRIVACSEVICS 14. Csere: D. Robinson 7/3, SIMON ZS. 13/9, Stepanová 4, Varga Zs. 8, Markó, Laklóth, Szabó P. 2. Edző: Völgyi Péter
VASAS: KALU 18, Farkas F., Tóth O. 6, Heljic 4, Karakasevics 9/3. Csere: BÖRÖNDY V. 12/3, Mérész 8, Kaposi-Demeter 3/3, Ambrus 2, Smailbegovics. Edző: Földi Attila
Az eredmény alakulása. 5. perc: 12–2. 8. p.: 19–7. 12. p.: 30–15. 17. p.: 41–25. 19. p.: 45–34. 23. p.: 52–40. 27. p.: 66–44. 33. p.: 85–48. 36. p.: 91–55
Kipontozódott: Karakasevics (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:
– Csapatunk védekezése és rotációja átalakulóban, ezért volt hullámzó a játékunk. Volt viszont egy remek periódusunk, amellyel sikerült kiharcolni ezt a nagy különbségű győzelmet.
Földi Attila: – Ezen a mérkőzésen a Győr igazolta, hogy remek csapat. Nekünk voltak jó időszakaink, amire alapozhatunk a jövőben, de ezen a napon nem tudtunk igazán felnőni a feladathoz, és jelentősebb ellenállást tanúsítani.

ZTE NKK–SOPRON BASKET 51–64 (13–12, 10–14, 9–16, 19–22)
Zalaegerszeg, 250
néző. V: Molnár L., Hervay, Esztergályos
ZTE: Koizar 5, Kovács G., JEFFERS 23/9, ŐRI 7/3, PAVEL 10. Csere: Szalay V. 2, Parker 4, Gorjanácz. Edző: Gáspár Dávid
SOPRON: Fegyverneky 9/3, DUBEI 8/6, CRVENDAKICS 6/3, PAGE 12, Langhorne 7. Csere: Jovanovics 4, TURNER 16/9, Weinger 2, Határ. Edző: Roberto Iníguez
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–6. 6. p.: 5–7. 9. p.: 13–10. 12. p.: 15–18. 15. p.: 20–18. 19. p.: 23–23. 23. p.: 27–33. 27. p.: 27–40. 33. p.: 38–49. 38. p.: 44–57
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Nagyon szépen védekeztünk, az ország egyik legjobb csapatát hatvannégy ponton tudtuk tartani. Abban bíztam, hogy a támadójátékunk kicsit eredményesebb lesz, de nem lehetek elégedetlen, így is remek teljesítményt nyújtottak a lányok.
Roberto Iníguez: – Igen összeszedettek voltak a hazaiak, egy pillanatra sem adták fel. Végig büszkén kosaraztak. Nem akarok mentegetőzni, de az európai kupaszereplés miatt nagyon feszes a tempónk, így minden elismerést megérdemelnek játékosaink, hiszen tisztességgel kosaraztak.

PEAC PÉCS–PINKK PÉCSI 424 81–62 (24–18, 15–20, 18–8, 24–16)
Pécs, 600
néző. V: Tőzsér, Rácz Zs., Nagy V.
PEAC: MANDICS 10, Tenyér, RASHEED 7/3, VUCSUROVICS 18/3, IMOVBIOH 19. Csere: ROBERSON 14/3, Licskai 3, Wentzel 10/3, Demeter N., Szücs R. Edző: Gabriel Carrasco
PINKK: Ruják N., Benke 7/3, GÉMES-SAROK 14/12, SLAUGHTER 18/3, Cheslek 6. Csere: Sánta 2, Jakovina 6, Kovalcsik 5, Csukics 4. Edző: Jens Tillman
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–0. 6. p.: 14–9. 13. p.: 26–20. 17. p.: 34–29. 23. p.: 43–20. 26. p.: 52–44. 33. p.: 67–48. 37. p.: 72–55
Kipontozódott: Kovalcsik (34. p.)
MESTERMÉRLEG
Gabriel Carrasco:
– Az őszi mérkőzésünkön a harmadik negyedben volt egy megtorpanásunk, most viszont éppen ekkor döntöttük el a találkozót. Ez kemény munka eredménye, a lányok egyre jobban értik és érzik ezt.
Jens Tillman: – Lassan kezdtük az első és a harmadik negyedet, nem tudtunk a terveknek megfelelő energiát belevinni a meccsbe. Ha ez tőlünk a maximum, akkor nagy bajban leszünk.

Szabadnapos: Atomerőmű KSC Szekszárd

AZ ÁLLÁS
1. Atomerőmű KSC Szekszárd 12 12 928–692 1.000
2. Sopron Basket 13 11 2 1118–742 0.923
3. CMB Cargo-Uni Győr 12 10 2 981–822 0.917
4. ZTE Női KK 12 7 5 793–820 0.792
5. Aluinvent DVTK Miskolc 13 7 6 951–855 0.769
6. PEAC-Pécs 13 7 6 907–909 0.769
7. Ceglédi EKK 13 6 7 946–920 0.731
8. PINKK-Pécsi 424 13 5 8 837–953 0.692
9. Vasas Akadémia 13 3 10 884–1077 0.615
10. MTK Budapest 13 2 11 735–1007 0.577
11. BEAC Újbuda 13 13 780–1063 0.500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik