Női kosár MK: visszavágtak a tavalyiért, a Soproné a kupa

FAZEKAS ZOLTÁN, GYŐRI FERENCFAZEKAS ZOLTÁN, GYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2019.03.02. 18:56
A Sopron 81–72-re legyőzte a Szekszárdot a női kosárlabda Magyar Kupa szombat esti, Győrben megrendezett döntőjében, ezzel visszavágott a tavalyi fináléban elszenvedett vereségért.
Akcióban Turner Yvonne (22), a soproniak egyik kulcsembere (Fotó: Koncz György) – A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK
Akcióban Turner Yvonne (22), a soproniak egyik kulcsembere (Fotó: Koncz György) – A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK

 

A finálét ugyanabban a megyében rendezték, mint egy évvel ezelőtt, a győztes csapat kiléte azonban változott. Tavaly Sopronban az Atomerőmű KSC Szekszárd diadalmaskodott a Magyar Kupa döntőjében, idén Győrben a Sopron Basket. Amanda Zahui megmutatta, remekül táncol a kezében egy másfél literes ásványvízzel, Alekszandra Crvendakics honfitársa, a DVTK-val bronzérmet szerző szerb Maja Skorics nyakába ugrott. Honti Kata majdnem lemaradt a csapatképről a televíziós nyilatkozat miatt, míg Varga Kamillát először kettő, aztán négy, majd még több csapattársa segítette az egyik háló levágásában – bár a testi épsége is veszélyben volt, abszolválta a feladatot.

Miként a Sopron is, amely voltaképpen könnyedén, játékosait folyamatosan rotálva jutott be a döntőbe, de a Szekszárdnak sem kellett „csapágyasra” játszatnia legjobbjait.

A találkozó eléggé egyhangúan indult: a Queralt Casas nélküli Sopronnál Fegyverneky Zsófia büntetője után Határ Bernadett dobott nyolc pontot, míg a Szekszárd neve mellé kerülő első hét pont Abby Bishop nevéhez fűződött. Roberto Íniguez a finálé első negyedében eltekintett játékosai sűrű cserélgetésétől, a 8. percben bontotta meg kezdő ötösét, amikor Djokics Zseljkónak időt kellett kérnie, mert 18–9-re vezetett a Sopron.

A szekszárdiakból nem hiányzott a küzdeni akarás (naná, pont belőlük hiányozna?), a soproniak viszont a rendkívüli tempó ellenére is pontosan, hatékonyan játszottak, és fokozatosan hizlalták előnyüket. Négy perccel a nagyszünet előtt Dubei Debóra triplájával 34–16-ra ellépett a Sopron – mivel még nagyon sok volt hátra, nem tekinthettünk mérkőzést eldöntő momentumként erre a dobásra, de tény, hogy a tolnaiak szempontjából demoralizálóan hathatott.

Viszont szó sem lehetett arról, hogy megtörjenek, az öltözőből úgy jöttek ki, mintha vért ittak volna, szűk három és fél percig nem engedték kosarat dobni az ellenfelet – egészen addig, amíg a nagyszerűen játszó Erica McCall el nem követett egy vitathatatlanul sportszerűtlen hibát. Aztán Íniguez technikai hibája is „színesítette” a mérkőzést, amelynek a körítésére nem lehetett panasz, mindkét szurkolótábor beleadott mindent, visszhangzott a győri Egyetemi csarnok.

Azonban a Sopron képes volt újítani, s bár a Szekszárd megtette, ami tőle telik, és emelt fővel jöhetett le a parkettről, a bajnoki listavezetőt most sem lehetett legyőzni (81–72 lett a vége, ebben ezúttal Turner Yvonne-nak volt a legnagyobb szerepe) – ugyanúgy, mint az idénybeli eddigi húsz, magyar csapat elleni összecsapásán sem.

Hogy a nyolcas döntő időpontjának kérdése (figyelembe véve a kedden esedékes Bourges elleni Euroliga-negyeddöntőt) mennyire jelentett valós problémát a soproniak számára, s mennyire volt oka elégedetlenségüknek az erőfitogtatás és a nyomásgyakorlás, azt csak ők tudják, mások legfeljebb találgathatnak. A pályán mindenesetre domináltak és megérdemelten szerezték meg a Magyar Kupa-trófeát, immáron nyolcadik alkalommal, 2017 után ismét.

NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA
NYOLCAS DÖNTŐ, GYŐR

DÖNTŐ
SOPRON BASKET–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 81–72 (20–11, 19–17, 18–11, 24–33)
Győr,
Egyetemi csarnok, 1300 néző. Vezette: Földházi, Cziffra, Ádám
SOPRON: TURNER 20, FEGYVERNEKY 17, Crvendakics 7, DUPREE 13, HATÁR 8. Csere: Jovanovics 7, Dubei 5/3, Zahui 4, Honti. Edző: Roberto Íniguez
SZEKSZÁRD: Dojkic 7, Eldebrink 14/6, Gereben, BISHOP 15/6, MCCALL 19/3. Csere: STUDER Á. 12/3, Theodoreán 3/3, Kiss, Bálint 2. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–4. 6. p.: 11–9. 8. p.: 18–9. 13. p.: 25–14. 16. p.: 34–16. 19. p.: 37–28. 22. p.: 39–32. 27. p.: 50–35. 30. p.: 55–37. 34. p.: 59–49. 36. p.: 65–56. 39. p.: 73–65
Kipontozódott: McCall (40. p.), Bishop (40. p.), Studer Á. (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Roberto Íniguez:
– A meccs olyan volt, amilyenre számítottunk. Tudtuk, hogy a lepattanózás fontos lesz, erre nagyon figyeltünk. Kézben tartottuk a találkozót, megérdemelten nyertünk. Azt nem tudom, mennyit vett ki a játékosokból ez a három nap, ami nekünk nem a legjobbkor jött. Továbbra is tartom, hogy számunkra szörnyűség, hogy most kellett a Magyra Kupát lejátszani.
Djokics Zseljko: – Gratulálok a Sopronnak, jól játszott, s gratulálok mindkét szurkolótábornak, ünneppé varázsolták ezt a döntőt. Az első félidőben mintha nem hittünk volna abban, hogy le tudjuk győzni a Sopront. Nehéz volt visszajönni a meccsbe a fordulást követően, mert ellenfelünk kontrollálta a játékot. Büszke vagyok a csapatomra, levonjuk a tanulságokat, s ha sikerül bejutnunk a bajnoki döntőbe, akkor ott ezeket hasznosíthatjuk.

„TARTOZTUNK EZZEL A SZEKSZÁRDNAK”
Turner Yvonne, a Sopron hátvédje: – Nem fáradtunk el, a szezon ezen szakaszában már minden meccs fontos, s bármilyen sűrű is a program, készen kell állni a játékra. Tartoztunk ezzel a Szekszárdnak, hiszen tavaly megfricskáztak minket. Örülök a kupasikernek, várjuk a Bourges elleni párharcot!

Studer Ágnes, a Szekszárd hátvédje: – Az elején nem jól használtuk a személyi hibákat és hagytuk a Sopront a saját ritmusában játszani. Sajnos ekkor tíz pont körüli előnyt szereztek, amit nagyjából meg is tudtak tartani, hiába próbáltunk meg mindent. Remek együttesük van, jár nekik a gratuláció. Mi most csalódottak vagyunk, de holnap már büszkék leszünk a klub első kupaezüstérmére.

 

A 3. HELYÉRT
ALUINVENT DVTK MISKOLC–ZTE NKK 79–59 (20–12, 18–19, 23–13, 18–15)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik