Női kosár: klasszist igazolt a PEAC-Pécs egyes posztra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.04. 12:15
A 27 éves, 175 cm magas jamaicai irányító, Maurita Reid a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását. A 2010–2011-es idényben a Gospic játékosaként nagyszerű Euroliga statisztikával előrukkoló játékost sikerült a Mecsekaljára csábítani.

Maurita Reid a horvát csapat irányítójaként az Euroligában 17.1 pontos átlaga mellé 5.3 gólpasszt kiosztott, az asszisztokkal a második legjobb volt az egész nemzetközi sorozatban. A szerzett labdák terén pedig egyenesen ő volt a legjobb a meccsenkénti 3.8-as átlagával. Leszedett átlagosan 5 lepattanója is kifejezetten jó mutató. Legponterősebben a török Fenerbahce ellen játszott, 2010 októberében 28 pontot szórt ellenük.

Ugyan tavaly leigazolta a Novi Zagreb, az előző idényt mégis Izralben, az Elitzur Netanya együttesénél töltötte a 27 esztendős irányító. A bajnokságban 18 mérkőzést játszott, 14.9 pontot átlagolt, amivel a második legjobb volt csapatában. Emellé 6.4 lepattanót szedett össze, 5.2 gólpasszt osztott ki társainak, és 2.9 labdát szerzett. A hírek szerint vízumproblémák miatt nem tudott csatlakozni a horvát bajnokhoz, és így végül a közel-keleti országban kötött ki, noha érdekes módon Gospicban nem voltak ilyen problémái. A Pécs már elkezdte az ezzel kapcsolatos ügyintézést.

Ami a tengerentúli életét illeti, az egyetemet Miamiban végezte, 2008-ban. A 2007/2008-as idényében beválasztották az All-ACC (Atlantic Coast Conference) védőcsapatába. Minden adott tehát ahhoz, hogy Pécsett is kiváló irányító játékkal örvendeztesse meg a közönséget, és segítse csapatát mind jobb szerepléshez az ősztől kezdődő évad komoly erőpróbát jelentő kihívásain a magyar-szlovák bajnokság és az Európa Kupa szereplés során.

„Maurita Reidet ideális játékosnak találtam. 1-es, 2-es poszton jelent erősítést, ahol Fűrész Dia is játszik, aki tavaly nagyon sokat fejlődött, ezért is döntöttünk amellett, hogy nem klasszikus irányítót hozunk mellé, hiszen ezeket a feladatokat Reiddel közösen ő már el tudja látni. Támadásban nagyon erős játékos, nagyon jó pick and rollban, tranziciós játékban, egy-egyezésben. Nem önző, de individuális játékos, nagyon látványos megoldásai vannak. Ő olyan korban van, mikor egy játékos már nem csak a saját statisztikája, hanem a csapatsiker miatt is játszik" – mondta Zseljko Djokics vezetőedző az új igazolásról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik