Székely Norbert a gárda sajtónyilvános edzésén az MTI-nek elmondta: meg akarják találni a keret bizonyos posztjaira a legmegfelelőbb játékosokat. Hozzátette, az utánpótlás-válogatottak mellett Krivacsevics Tijána sincs jelen egy korábbi megállapodás értelmében, ám a válogatott gerince Fehérváron tartózkodik, és melléjük keresik a kiegészítő embereket.

Kiemelte, hogy a majd' négyhetes edzőtáborban és a felkészülési meccseken sem lesz rajtuk nyomás, ami „idilli állapot", ezért jól kell kihasználniuk az időt a csapatépítésre. A kapitány szerint a csehek és a franciák elleni felkészülési találkozókon nem az eredmény lesz a fontos, bár „egy magyar válogatott tisztes vereségekben nem gondolkodhat egyetlen meccs előtt sem".

Székely Norbert megjegyezte, hogy még nem jutottak ki az Eb-re, de szeretnének ott lenni. Úgy vélte, ha Albánia ellen meglesz a győzelem, akkor jók az esélyeik.

A csapatkapitány Raksányi Krisztina a márciusi bokasérülése után talpszalaggyulladással küzd, a másfél órás tréningen sem vett részt, de reményei szerint pár nap múlva újra edzhet.

A játékos elmondta, hogy elsősorban az oroszok elleni Eb-meccsre készülnek, azonban Albániát sem veszik félvállról, hiszen a kijutásban nagy szerepe lehet a pontkülönbségnek.

A felkészülés során a válogatott május 24-én és 25-én Prágában játszik két meccset a cseh együttessel, június 1-jén, 2-án és 3-án pedig három találkozót vív a házigazda franciákkal Landerneau-ban.

A magyar együttes az Eb-selejtező ötödik fordulójában, november 16-án Albániával találkozik, amelyet korábban 89 ponttal legyőzött hazai pályán, és amelynek mínusz 345-ös a pontkülönbsége. A zárónapon, november 21-én a százszázalékos Oroszország otthonában lép parkettre válogatottunk, amely jelenleg második a csoportban három győzelemmel és egy vereséggel úgy, hogy kétszer felülmúlta a második helyre esélyes Litvániát.

A 2019-es szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságra 16 csapat részvételével kerül sor, 14 együttes selejtező útján csatlakozhat a két házigazdához a nyolc, egyenként négycsapatos csoportból. Az oda-visszavágós csoportok első helyezettjei és a hat legjobb második jut ki a kontinenstornára.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Dubei Debóra (Sopron Basket), Raksányi Krisztina (Aluinvent DVTK Miskolc), Licskai Zsófia (PEAC-Pécs), Simon Zsófia (CMB Cargo-Uni Győr), Katona Szidónia (VBW CEKK Cegléd), Varga Zsófia (CMB Cargo-Uni Győr), Aho Nina Daniella (Duquesne, USA), Mansaré Anna Manty (Atomerőmű KSC Szekszárd), Bálint Réka (Atomerőmű KSC Szekszárd), Szabó Fanni Andrea (Aluinvent DVTK Miskolc), Horváth Bernadett (MTK Budapest), Hegedűs-Őri Györgyi (ZTE NKK), Weninger Virág (Sopron Basket), Nagy Dóra (Aluinvent DVTK Miskolc), Bach Boglárka (Aluinvent DVTK Miskolc), Határ Bernadett (Sopron Basket), Zele Dorina (Aluinvent DVTK Miskolc), Barnai Judit (BEAC Újbuda)