Női kosár Euroliga: Sok játékos bármit megadna ezért – Fegyverneky

Vágólapra másolva!
2019.04.13. 07:31
A Sopron Basket kiváló első félidőt játszott a női kosárlabda Euroliga hazai rendezésű final fourjának elődöntőjében, a nagyszünet után aztán a címvédő Jekatyerinburg érvényesítette a papírformát és 81–59-re győzött. A találkozó után így értékelt Fegyverneky Zsófia csapatkapitány és a két vezetőedző.

Fegyverneky Zsófia szerint az első félidőben pariban voltak az oroszokkal.

„De annyira jól védik a belső területeket, főleg a hárompontoson belül, könyökös kosarat szinte lehetetlen szerezni. Tényleg nagyon jól védekeztek és ez ellen nehezen találtuk a jó dobóhelyzeteket, és így nagyon nehéz dobásaink voltak.”

A csapatkapitány az NSO Tv videójában mesél arról: mi kellett volna ahhoz, hogy a 100-ból egyszer most tudják megverni a Jekatyerinburgot. Ezen kívül a fantasztikus hangulat és a bronzmeccs fontossága is szóba került.

A oroszok trénere, Míguel Méndez először is Sopronnak gratulált.

„Nemcsak a csapatnak, hanem az egész városnak, mert fantasztikus ilyen hangulatban játszani. Jó dolog ide jönni. Ami a mérkőzést illeti, nagyrészt kontrolláltuk a játékot, és akkor sem pánikoltunk, amikor a második negyedben hátrányba kerültünk. A második félidőben pedig jól védekeztünk, és így magabiztosan nyertünk. Nagyon boldog vagyok és elégedett, hogy ott lehetünk a döntőben.”

A soproniak mestere, Roberto Íniguez úgy látta: a második félidőben csapata gyengén kosarazott.

„Túlgondoltuk a dolgokat, statikus lett a játékunk, közben a védekezésben néha elvesztettük a fókuszt. Az járt a fejünkben, hogy mi történik támadásban és nem figyeltünk a védekezésre. Természetesen a harmadik negyed volt a fordulópont. Mindent megpróbáltunk, de ma ennyire tellett. Mostantól viszont a vasárnapi bronzmeccsre koncentrálunk. Megpróbáljuk megnyerni, mert ez a rengeteg ember itt megérdemli. Nagyon büszke vagyok a lányokra, megint ott vagyunk Európa négy legjobb csapata között, már két éve folyamatosan itt lehetünk. Megpróbáljuk megszerezni a harmadik helyet, mert ez fontos nekünk.”

A JÁTÉKNAPRÓL KÉSZÜLT GALÉRIA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

NŐI KOSÁRLABDAEUROLIGA
NÉGYES DÖNTŐ, SOPRON
ELŐDÖNTŐ

UGMK JEKATYERINBURG (orosz)–SOPRON BASKET 81–59 (17–24, 25–15, 18–7, 21–13)
Sopron
, 3000 néző. V: Cici (albán), Yalman (török), Zapolski (lengyel)
JEKATYERINBURG: McBride 12/9, VANDERSLOOT 15/3, TORRENS 13/9, MEESSEMAN 7/3, GRINER 19. Csere: Baric, Beljakova 4, Vagyejeva 11/3, Vieru. Edző: Miguel Méndez
SOPRON: Fegyverneky, TURNER 15/6, Cvendakics 10, DUPREE 12, Zahui 11/6. Csere: Casas 6, Jovanovics 5. Edző: Roberto Íniguez
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–0. 5. p.: 10–5. 8. p.: 16–14. 11. p.: 17–26. 14. p.: 27–28. 16. p.: 34–30. 19. p.: 34–35. 23. p.: 47–39. 26. p.: 53–41. 31. p.: 62–46. 36. p.: 74–54. 40. p.: 81–59

A VASÁRNAPI PROGRAM
A 3. HELYÉRT

17.30: Sopron Basket–USK Praha
DÖNTŐ
20.30: Jekatyerinburg–Dinamo Kurszk

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik