Női kosár Euroliga: kiütötték a Győrt; soproni vereség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 22:16
A Győr megsemmisítő vereséget szenvedett, s 84–49-re kikapott az eddig hibátlan orosz Dinamo Kurszktól a női kosárlabda Euroliga csoportkörének utolsó, 14. fordulójában. A másik csoportban a Sopron is alulmaradt ellenfelével szemben.

Győr–Dinamo Kurszk
Már a kezdésnél „beragadt” a Győr, miután az első negyedben mindössze hat pontot tudott szerezni, ezzel szemben 17-et kapott, így a magyar csapatnak az eredmény után kellett futnia.Győr–Dinamo Kurszk
Már a kezdésnél „beragadt” a Győr, miután az első negyedben mindössze hat pontot tudott szerezni, ezzel szemben 17-et kapott, így a magyar csapatnak az eredmény után kellett futnia.

A második negyedre ugyan sikerült rendezni a sorokat, ám 22–17-re így is nyerte a Kurszk a játékrészt, amely után a vendégek 16 pontos előnnyel (39–23) mehettek szünetre.

A Győrt az egész mérkőzésen pontatlanság jellemezte, míg a mieink csupán 37 százalékos hatékonysággal dobálták mezőnyből a kétpontosokat, addig az oroszok 47 százalékkal dobtak, a hármasok terén azonban még nagyobb volt a pontatlanság – a győriek mindössze 10 százalékkal dobálták be a triplákat!

Az eredmény ennek megfelelően alakult: a harmadik negyedet 23–11-re veszítették el a mieink, a negyediket 22–15-re, így a Győr óriási pofonba szaladt bele: 84–49-re kikapott a Dinamo Kurszktól.

Vereségével a magyar együttes maradt a csoport utolsó helyén, míg a Kurszk megnyerte az A-csoportot.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
A-CSOPORT, 14. FORDULÓ

CMB CARGO UNI GYŐR–DINAMO KURSZK (orosz) 49–84 (6–17, 17–22, 11–23, 15–22)
Győr, 300
néző. V: Zubak (szlovák), Eger (osztrák), Poljansek (szlovén)
GYŐR: KIESEL 14, Laklóth, Lihtarovics 8/6, Hruscaková 8, Goree 6. Csere: Varga Zs. 2, Simon Zs. 2, Markó 2, Kovács V. 5, Török Á. 2, Simon A., Nagy R. Edző: Völgyi Péter
KURSZK: Cruz 3, Epiphany 7/3, McCoughtry 9, OGWUMIKE 10/3, Ciak 7. Csere: VAGYEJEVA 9, Logunova 5, Kirillova 6/6, Levcsenko 4, VIDMER 18, Doroseva 3/3, Medvegyeva 3/3. Edző: Lucas Mondelo
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–4. 7. p.: 4–11. 12. p.: 6–23. 15. p.: 12–29. 18. p.: 20–35. 23. p.: 25–43. 27. p.: 30–50. 32. p.: 36–69. 34. p.: 41–73. 38. p.: 45–80
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:
– Szerettük volna a sorozatot szorosabb mérkőzéssel lezárni. Nem tudtunk elég agresszívek lenni sem védekezésben, sem támadásban, lepattanózásban alaposan felülmúltak bennünket. Bízom benne, hogy a tizennégy nemzetközi mérkőzés hozadékát a hazai rájátszásban hasznosítani tudjuk.
Lucas Mondelo: – Elértük a célunkat, mert Győrben is a biztos győzelem szándékával léptünk pályára. A mérkőzés ugyanakkor alkalmas volt arra is, hogy mind védekezésben, mind támadásban új elemeket próbáljunk ki.

Az A-csoport többi mérkőzésén
Fenerbahce (török)–
Mersin Büyüksehir (török) 75–52
Famila Schio (olasz)–USK Praha (cseh) 71–63
Wisla Can-Pack (lengyel)–BLMA (francia) 77–61

ESBVA-LM–Sopron
A soproni együttesnek nem sikerült nyernie a B-csoportban előtte tanyázó ESBVA-LM ellen. A mieink az első negyedben mindössze tíz pontot szereztek – a franciák ezzel szemben 24-et.

A Sopron a harmadik negyedben még jobb is volt ellenfelénél (három ponttal, 18–15-re nyerte meg a játékrészt), ám sokba került a rossz kezdés, a korán beszedett 14 pontos hátrány, amit már nem sikerült ledolgozni.

A magyar csapat 78–63-ra kikapott, s ezzel búcsúzott az Euroliga küzdelmeitől.

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Dinamo Kurszk (orosz) 14 14 1096– 856 28
2. Fenerbahce (török) 14 11 3 1010– 916 25
3. USK Praha (cseh) 14 9 5 1023– 902 23
4. Famila Schio (olasz) 14 7 7 1012– 929 21
5. BLMA (francia) 14 7 7 869– 917 21
6. Wisla Can-Pack (lengyel) 14 5 9 950–1009 19
7. Mersin Büyüksehir (török) 14 2 12 906–1044 16
8. CMB CARGO UNI GYŐR 14 1 13 783–1076 15


B-CSOPORT
METROPOLE LILLE–UNIQA SOPRON 78–63 (24–10, 21–21, 15–18, 18–14)
Lille, 1719
néző. V: Matejek (cseh), Jones (walesi), Delestrée (belga)
LILLE: Bremont 14/6, Ayayi 9/3, Jagupova 16/3, Amant 4, Stepanova 16. Csere: Gaye 11, Sy Diop 6, Naumenko 2, Jakovljevic. Edző: Frederic Dusart
SOPRON: Turner 2, Johnson 21/9, Crvendakics 10, Krnjics 12, Ajdukovics 4. Csere: Fegyverneky 6, Határ 4, Weninger, Dubei 4, Czukor. Edző: Sterbenz László
Az eredmény alakulása: 4. p.: 12–2. 6. p.: 19–2. 9. p.: 23–4. 12. p.: 30–12. 15. p.: 34–21. 18. p.: 38–29. 19. p.: 43–29. 25. p.: 47–37. 28. p.: 58–43. 30. p.: 60–49. 34. p.: 70–51. 38. p.: 74–63.
MESTERMÉRLEG
Sterbenz László:
– A kezdés a saját szintünkön is borzasztó volt, nemhogy egy ilyen tétmeccsen.

A B-csoport többi mérkőzésén
Hatay Büyüksehir (török)–
Tango Bourges (francia) 69–51
UMMC Jekatyerinburg (orosz)–CCC Polkowice (lengyel) 94–57
Nagyezsda Orenburg (orosz)–Perfumerias Avenida (spanyol) 65–62

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. UMMC Jekatyerinburg (orosz) 14 13 1 1190– 900 27
2. Nagyezsda Orenburg (orosz) 14 10 4 934– 881 24
3. Perfumerias Avenida (spanyol) 14 7 7 999– 938 21
4. Hatay Büyüksehir (török) 14 7 7 922–1005 21
5. Tango Bourges (francia) 14 7 7 909– 938 21
6. ESBVA Lille Métropole (francia) 14 6 8 969–1004 20
7. UNIQA SOPRON 14 4 10 975–1087 18
8. CCC Polkowice (lengyel) 14 2 12 863–1008 16

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik