Női kosár Euroliga: nagy pofont kapott a Sopron Kurszkban

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2019.12.04. 18:33
null
Fegyverneky (labdával) 2 pontig jutott (Fotó: FIBA)
A női kosárlabda Euroliga 6. fordulójában a B-csoportban érintett Sopron Basket a Dinamo Kurszk otthonába látogatott, ahol 78–47-re simán kikapott az orosz gárdától.


Az előjelek nem voltak kedvezőek a Sopron Basket számára a Dinamo Kurszk elleni fellépés előtt: az előző egymás ellen vívott hat meccsből ötször az oroszok győztek, s a magyar bajnok a lengyel Gdyniától és a PEAC-tól is kikapott az előző hat napban.

Ennek ellenére jól kezdtek a vendégek, akik a nagy kapkodásban is szépen megtalálták Határ Bernadettet, aki öt perc alatt hat pontot szerzett. Ám a hetedik percben 15–10-nél mégis időt kellett kérnie Gáspár Dávidnak, mert ritmust fogtak az előző két év soproni sikeredzője, a spanyol Roberto Íniguez által irányított oroszok, akik lendületét nem sikerült megtörni, s már nem is tudott a magyar bajnok a negyed hátralévő részében pontot dobni.

A Sopron gólképtelensége majd nyolc (!) percig tartott, amikor is Tina Krajisnik-Jovanovics végre betalált büntetőből. Gödörbe került a Sopron, még a legegyszerűbb ziccer is kiperdült a gyűrűből, s eközben már 21 pont lett a különbség. Ekkora hátrányból még egy teljes kerettel játszó – a szerb Jelena Brooks-Milovanovics továbbra is sérült – Sopronnak is kemény dió lett volna visszajönni a meccsbe, s valljuk be, a játék képe alapján erre nem is igazán volt reális esély.

Egyszer még Alekszandra Crvendakics triplájával 13-ra kapaszkodtak a vendégek, de a vége nagyon sima lett, a Sopron pedig sorozatban harmadik meccsét vesztette el egy hét alatt.

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA
6. FORDULÓ
B-CSOPORT
Dinamo Kurszk (orosz)–Sopron Basket 78–47
(22–10, 15–9, 19–16, 22–12)
Kurszk, 2000
néző. V: Kupatadze (grúz), Karakacunisz (görög), Gajdosz (lengyel)
KURSZK: BARIC 15/6, Xargay 5/3, Johnson 2, BONNER 14/6, BRELAND 10. Csere: Anojkina 8, Prints 8/3, KIRILLOVA 13/9, Zsedik, Frolkina 3/3. Edző: Roberto Íniguez
SOPRON: January, Fegyverneky 2, Czukor 2, Crvendakics 14/3, HATÁR 14. Csere: Weninger, Krajisnik 8, Dubei 7/3, Varga A. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–4. 5. p.: 9–6. 7. p.: 11–10. 13. p.: 27–10. 14. p.: 27–11. 19. p.: 34–19. 22. p.: 39–19. 27. p.: 46–29. 29. p.: 48–35. 33. p.: 61–37. 36. p.: 70–43. 39. p.: 78–45
Kipontozódott: Czukor (33. p.)
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid: – A Kurszk nagyszerű csapat, amelynek kitűnő edzője van, és ezen az estén ellenünk szervezetten és jól kosárlabdázott. Továbbra is sérülésekkel bajlódunk, de a lehetőségeinkhez képest mindent megtettünk ezen a meccsen is, így a játékosok bele tudnak nézni a tükörbe, de sajnos ez most ennyire volt elég.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik