A Sopron Basket ismét hazai környezetben játszhat az Euroliga négyes döntőjében (Fotó: Koncz György)

 

A négyes döntő április 12–14-én lesz – azt, hogy mely város adhat majd otthont a tornának, szerdán derült ki, és a FIBA döntésének értelmében Sopron rendezheti meg a final fourt.

 
A Sopron újra bejutott az Euroliga final fourjába!

Mint korábban megírtuk, a Bourges is szívesen vendégül látta volna a legjobb csapatokat, de szerencsére erre nem lesz lehetősége, hiszen a Sopron elbúcsúztatta.

Az elődöntőben a soproniak a tavalyi fináléban őket legyőző, címvédő Jekatyerinburggal mérkőznek meg, a másik ágon Dinamo Kurszk–USK Praha csata következik.

A kezdési időpontokról és a jegyárakról idejében tájékoztatást fognak adni a szervezők.

„Sopron már bizonyította, hogy remek házigazda, legyen szó a 2015-ös Európa-bajnokságról, különböző utánpótlás tornákról, vagy a tavalyi Euroliga final fourról – mondta Kamil Novak, a FIBA Európai ügyvezető igazgatója. – Örömmel térünk vissza a 2019-es final fourra, amely a klub, a város és a Magyar Kosárlabdázók Országos szövetségének összefogásának köszönhetően várhatóan ugyanolyan jól megrendezett esemény lesz, mint a tavalyi. A soproni egy hozzáértő és szenvedélyes közönség, és biztos vagyok benne, hogy csodálatos hangulatot fognak teremteni a női kosárlabda egy újabb ünnepéhez.”

„A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége örömmel segíti az újabb rendezést – adott hangot örömének Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke. – Külön köszönet a magyar kormánynak, hogy mellénk álltak, s anyagilag is támogatták a női klubkosárlabda európai ünnepét. Magyarországon a sport stratégiai terület, egyre több rangos sporteseményt szerveznek, mert egy vendég- és sportszerető nép vagyunk. Ebbe a sorba kiválóan illeszkedik az európai kosárlabdázás egyik legrangosabb eseménye, a Női Euroliga FinalFour. Biztos vagyok benne, hogy a résztvevők ismét remekül érzik majd magunkat Sopronban, mi a Sopron Baskettel karöltve mindent megteszünk azért, hogy egy emlékezetes, sikeres tornát rendezzünk.”

„Nem csak a Sopron Basket tért vissza a négyes döntőben, hanem a final four is visszatért Sopronba. Számomra ez egyet jelent azzal, hogy nincs lehetetlen! – tette hozzá Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője. – Köszönöm mindazoknak – kiemelten Magyarország Kormánya, Sopron Városa és az MKOSZ – akik lehetővé tették számunkra, hogy mindez megtörténhessen.”