A soproni Jelena Brooks (jobbra) kosárra tör (Fotó: Koncz György)

 

A Sopron Basketnek jól jött, hogy az orosz sztárcsapat, a Dinamo Kurszk a spanyol edző, Roberto Íniguez menesztése után sem talált egyelőre magára, mert így az Euroliga-negyeddöntőt érő csoportnegyedik helyezés is közel maradt hozzá. Persze akkor volt csak ennek gyakorlati haszna, ha csütörtök este tud valamit kezdeni a spanyol Spar Citylift Gironával, amely igencsak erős együttes.

Tudott!

A kezdőötösökben három olyan játékos kapott helyet, akinek az előző idényben még más volt a vezetékneve – mindannyian szerbek, és megházasodtak tavaly. Jelena Brooks és Tina Krajisnik történetét már ismerjük, ők Milovanovics és Jovanovics néven szerepeltek, Szonja Vaszics a Gironából ugyanakkor Petrovics néven futott, a világklasszis bedobó térdműtétje után decemberben mutatkozott be új csapatában. És még nem említettük a korábbi soproni, most gironai centert, a padról beszálló Tijana Ajdukovicsot, aki most már Andjusics, csak neki egy évvel korábban volt az esküvője – történetesen ő is szerb…

Jól kezdtek a mieink, négy és fél perc után 12 pont állt a nevük mellett, időt is kért a rivális. A helyi szurkolók jól emlékeztek a mali születésű francia Naignouma Coulibalyra, aki a 2014–2015-ös idényt a DVTK-nál töltötte, és rengeteg „rajongót” szerzett a rivális csapatok drukkerei körében agresszív stílusával.

Szenvedett ő is, meg a többi látogató is, Brooks vezérletével olajozottan működött a magyar bajnok védekezése, 23–12-es hazai vezetéssel zárult az első negyed.

A folytatásban elapadtak a kosarak, aminek örülhettünk, mert ez az állítás különösen a Gironára volt igaz (32–15). Nagyon nem ment a játék a vendégeknek, az első félidőt 21 pontos előnnyel zárta Gáspár Dávid csapata, ez ki is tartott a végéig.

A vezérlő berendezés meghibásodása miatt lefulladt a tábla, ennek okán csúszással kezdődött a második félidő. A Sopron is leállt néhány percre, nagyon jól jött Alekszandra Crvendakics szépen kivitelezett triplája a 27. percben (47–28). Szerencsére ezt követően gyakorlatilag unalomba fulladt a találkozó, a Gironának esélye sem volt, hogy az utolsó negyedben fordítson, igaz, a végére nagyon kiengedett a házigazda.

Különösen saját térfelén mutatott biztató játékot a Sopron, amelynek jövő héten a Lyont is felül kell múlnia a Novomatic Arénában.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
B-CSOPORT
10. FORDULÓ

SOPRON BASKET–SPAR CITYLIFT GIRONA 66–56 (23–12, 19–9, 11–9, 13–26)
Sopron, 1100
néző. V: Vuckovic (szlovén), Szmiljanics (szerb), Kom Njilo (lengyel)
SOPRON: JANUARY 14/9, FEGYVERNEKY 11, Crvendakics 6/6, BROOKS 16/3, Krajisnik 6. Csere: Határ 4, Dupree 9, Dubei. Edző: Gáspár Dávid
GIRONA: Palau 4, Mendy 10/6, VASICS 13/3, Elonu 12, Coulibaly 8. Csere: Araújo 5/3, Xargay, Andusics 4, Rosó Buch. Edző: Eric Surís
Az eredmény alakulása. 2. p.: 5–3. 5. p.: 12–5. 10. p.: 23–12. 12. p.: 25–13. 15. p.: 28–15. 18. p.: 36–19. 20. p.: 42–21. 22. p.: 44–23. 25. p.: 44–26. 28. p.: 47–28. 30. p.: 53–30. 32. p.: 60–34. 35. p.: 62–41. 38. p.: 64–49. 40. p.: 66–56
Kipontozódott: Dubei (36. perc)
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Nagyon sokat dolgoztunk az egész szezon alatt, és sok problémával küzdöttünk. Az utóbbi hetekre viszont az a jellemző, hogy jó minőségű edzésmunkát tudunk végezni, szinte majdnem mindig teljes kerettel. Ez meg is látszik a játékunkon. Nem szabad, hogy ez elégedettséggel töltsön el minket! Ebben a szellemben folytatjuk! Nagyon örülünk a győzelemnek, sokat tettünk érte, a 32. percig kontrolláltuk a játékot. Az utolsó nyolc percben kapkodni kezdtünk, a szép különbséget leadtuk, de alapvetően büszke vagyok a lányokra. Mentálisan sokszor voltunk nehéz helyzetben, de koncentráltan kosárlabdáztunk mindig. Köszönjük a szurkolóink támogatását, és kérjük, hogy a jövőben is ilyen szép számmal látogassák a mérkőzéseinket, és segítsenek minket a céljaink elérésében!
Eric Surís nem vett részt a sajtótájékoztatón.

Szerdán játszották
Dinamo Kurszk (orosz)–BMLA Montpellier (francia) 78–90
Arka Gdynia (lengyel)–Fenerbahce Öznur Kablo (török) 52–80
Csütörtökön játszották
LDLC ASVEL (francia)–Famila Schio (olasz) 85–48

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fenerbahce 10 8 2 713–593 18
2. Montpellier 10 7 3 729–698 17
3. Schio 10
6 4
594–593 16
4. Lyon10
5
5719–69315
5. SOPRON 10 4 6 598–632 14
6. Kurszk 10 4 6 688–734 14
7. Girona 10 3 7 648–671 13
8. Gdynia 10 3 7 651–726 13
Azonos pontszám esetén a csoportkör végéig a kosárkülönbség alapján rangsorolunk.