Az Olympiakosz nyolc vereség után az első győzelmét könyvelhette el (Fotó: fiba.basketball/euroleaguewomen)

 

Az 5/3-as győzelmi mérleggel rendelkező magyar bajnok jó esélyekkel érkezett Görögországba az eddigi nyolc mérkőzését mind elveszítő Olympiakoszhoz, amely első Euroliga-idényében a selejtezőből jutott fel a főmezőnybe. A sereghajtó házigazdák az Athéntől 70 kilométerre fekvő Halkidában fogadták Roberto Íniguez vezetőedző együttesét.

A két fél az első két negyedben felváltva diktálta a tempót, és kiegyenlített csatát vívott egymással. A harmadik játékrészben viszont 11 ponttal nőtt a házigazdák előnye, a folytatásban pedig a vendégek már nem tudták megközelíteni ellenfelüket.

A magyar csapat legeredményesebb játékosa Queralt Casas volt 15 ponttal.

A soproniak jövő csütörtökön a török Fenerbahcét fogadják.

NŐI EUROLIGA
B-CSOPORT,
9. FORDULÓ
OLYMPIAKOSZ (görög)–SOPRON BASKET
63–52 (16–14, 12–11, 22–11, 13–16)
Halkída, 300 néző. V: Kupatadze (grúz), Teixeira (portugál), Vavrová (cseh)
OLYMPIAKOSZ: Pavlopulu 4, THOMAS 15/3, SZOTIRIU 10/3, SZPIRIDOPULU 9/3, JOHNSON 11
Csere: Mazic 5, Tikvic, Nikolopulu, Sztamati, Sztamolampru 9/6, Koszma, Afci. Edző: Jorgosz Pantelakisz
SOPRON: Turner 8, CASAS 15/6, Crvendakics 8/3, Zahui 8/3, Dupree 6. Csere: Fegyverneky 5/3, T. Jovanovics 2, Dubei. Edző: Roberto Íniguez
Az eredmény alakulása. 2. perc: 5–0. 6. p.: 10–5. 8. p.: 10–11. 10. p.: 16–11. 12. p.: 16–19. 17. p.: 28–23. 24. p.: 35–28. 29. p.: 44–30. 32. p.: 52–36. 35. p.: 57–39
Kipontozódott: T. Jovanovics (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Jorgosz Pantelakisz: –
Elmondhatatlanul boldogok vagyunk, hogy a tavalyi Euroliga-ezüstérmes ellen szereztük meg első győzelmünket ebben a sorozatban. Minden játékosom hős volt.
Roberto Íniguez: – Elismerésem az Olympiakosznak, elképesztő módon kosárlabdázott. Nekünk továbbra is rendkívül sok problémánk van, ezen a találkozón – hiába dolgozott előtte keményen a csapat – képtelenek voltunk megvalósítani a saját játékunkat. Hétről hétre játsszuk ezeket a kemény mérkőzéseket, nem tudunk mindig azonos szinten teljesíteni.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kurszk 9 9 657–578 18
2. Fenerbahce
963
652–620
15
3. SOPRON 9 5
4 628–579 14
4. Avenida 9 4 5 633–629 13
5. Riga 8
4 4
558–530 12
6. Carolo 9 3 6 618–722 12
7. Hatay 8
3
5 586–605 11
8. Olympiakosz 9 1 8
563–632 10