Női kosár Ek: hőágyúval melegített az Atomerőmű Bilbaóban

FAZEKAS ZOLTÁN (Bilbao)FAZEKAS ZOLTÁN (Bilbao)
Vágólapra másolva!
2020.01.22. 10:53
null
A hideg elleni fegyver – hőágyúval próbáltak csarnokot melegíteni Bilbaóban
Hűvös csarnokban, de alighanem forró hangulatú meccsen csap össze ma este Bilbaóban a Szekszárd a spanyol bajnokság harmadikjával, a Gernikával a párharc első felvonásán.

A keddi rázós repülőút után este még edzett az Atomerőmű KSC Szekszárd Bilbaóban, ahol szerda este 8-kor a Lointek Gernika Bizkaia ellen az Európa-kupa rájátszásának első mérkőzésén. Már akkor sejteni lehetett, hogy a bemelegítésre nagy hangsúlyt kell fektetniük Studer Ágneséknak, ugyanis a Bilbaótól 35 perces buszútra lévő Gernika otthonául szolgáló sportcsarnokban hozzávetőleg 17 Celsius fokban tréningezett a csapat.

A fűtőrendszerrel egyáltalán nem rendelkező létesítmény melegítésére a helyiek hőágyút vetettek be, ám az egyetlen eszköz képtelen volt befűteni az egyébként picike csarnokot. A helyiek labdái is okoztak némi problémát, az agyonkopott, régi szériás Moltenek rettenetesen csúsznak.

A két foglalkozás mindezek ellenére jól sikerült, a spanyol bajnokság 3. helyezettje ellen nem más a cél, mint olyan eredményt elérni, amely után az egy hét múlva Szekszárdon megrendezendő visszavágóra maradjon esély.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
20.00:
Lointek Gernika Bizkaia (spanyol)–Atomerőmű KSC Szekszárd

Bemelegítő edzés melegítőben – a meccsen forróbb hangulatra lehet számítani
Bemelegítő edzés melegítőben – a meccsen forróbb hangulatra lehet számítani

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik