Női kosár Eb: így juthat el a magyar válogatott Tokióba

BOBORY BALÁZS (riport), KONCZ GYÖRGY (fotó)BOBORY BALÁZS (riport), KONCZ GYÖRGY (fotó)
Vágólapra másolva!
2019.07.04. 19:58
null
A magyar csapatnak szombaton valahogyan le kellene győznie (Fotó: Koncz György)
Az már az Európa-bajnokság előtt világos volt mindenki számára, hogy az első hat között kell végeznie annak a válogatottnak, amely ott szeretne lenni a 2020-as olimpián.

 

Éppen ezért rendeznek a négy negyeddöntős vesztesnek még egy-egy mérkőzést, amely arról dönt, hogy a torna első négy helyezettje mellett melyik az a kettő, amely kvalifikációs viadalon vehet részt februárban. A magyar csapat a drámai körülmények között elbukó belgákkal csap össze, ha nyer, örülhet, viszont az 5. helyért nem lesz már mérkőzése.

A tokiói olimpián 12 női csapat verseng majd a kosárlabdatornán. Két hely már elkelt, a rendező Japán alanyi jogon, az Egyesült Államok világbajnokként tagja a mezőnynek. A további tíz hely négy selejtezőtornán dől el, minden helyszínen négy-négy csapat harcol a kvótáért. A furcsaság az, hogy a kvalifikációs tornán Japánnak és az Egyesült Államoknak is indulnia kell, de lényegében mindegyik kvartettből három csapat kijut az olimpiára. A selejtezőbe Európa hat, Amerika és Ázsia/Óceánia egyaránt négy, Afrika két csapatot delegál.

A februárra kiírt kvalifikációs tornák helyszínei még nincsenek meg, erről csak a teljes mezőny ismeretében határoz a FIBA. Ami biztos, a magyar válogatottnak valahogy nyernie kellene szombaton, mert utána talán nagyobb eséllyel vívhatná meg sikerrel magát a selejtezőt.

37. NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZERBIA ÉS LETTORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ (BELGRÁD)
MAGYARORSZÁG–NAGY-BRITANNIA 59–62 (13–15, 9–17, 16–16, 21–14)
Belgrád, 457
néző. Vezette: Caroucha (görög), Ciulin (román), Tomasovic (szlovák)
MAGYARORSZÁG: STUDER Á. 10/6, Turner 11/6, RAKSÁNYI 10/6, Zele 5/3, Határ 8. Csere: Horti 8, Dubei 3/3, Varga Zs. 4. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
NAGY-BRITANNIA: Vanderwal 2, Samuelson 7, LEEDHAM 4, Handy 6/6, FAGBENLE 29/3. Csere: Green 3, Simpson 3/3, JONES 8/6. Szövetségi kapitány: Chema Buceta
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–0. 5. p.: 9–5. 9. p.: 11–11. 12. p.: 15–24. 18. p.: 19–29. 23. p.: 24–38. 26. p.: 33–40. 32. p.: 44–50. 35. p.: 46–54. 37. p.: 53–58. 40. p.: 59–60

Franciaország–Belgium 84–80 (27–16, 8–16, 19–22, 14–14, 16–12) – hosszabbítás után
Spanyolország–Oroszország 78–54 (19–16, 25–12, 17–17, 17–9)
Szerbia–Svédország 87–49 (21–12, 22–9, 21–12, 23–16)

A Nemzeti Sportot a helyszínről, Belgrádból tudósítja: Bobory Balázs (szöveg), Koncz György (fotó)

RÁJÁTSZÁS
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT (RIGA, BELGRÁD)
Július 1., Riga Nagy-Britannia–Montenegró 92–71
Július 1., Riga Svédország–Lettország 77–62
Július 2., Belgrád Olaszország–Oroszország 54–63
Július 2., Belgrád Belgium–Szlovénia 72–67
NEGYEDDÖNTŐ (BELGRÁD)
Július 4. Spanyolország–Oroszország 78–54
Július 4. Franciaország–Belgium 84–80 – h.u.
Július 4. MAGYARORSZÁG–Nagy-Britannia 59–62
Július 4. Szerbia–Svédország 87–49
RÁJÁTSZÁS AZ OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS TORNÁÉRT (BELGRÁD)
Július 6. Oroszország–Svédország 15.00
Július 6. Belgium–MAGYARORSZÁG 12.30 – élőben az NSO-n
ELŐDÖNTŐ (BELGRÁD)
Július 6. Spanyolország–Szerbia 20.30
Július 6. Franciaország–Nagy-Britannia 18.00
HELYOSZTÓK (BELGRÁD)
Július 7. a 3. helyért 17.30
Július 7. döntő 20.30 (Tv: M4 Sport)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik