Női kosár Eb: Tökéletesen másmilyen meccs jön – Dubei

BOBORY BALÁZS (NIS)BOBORY BALÁZS (NIS)
Vágólapra másolva!
2019.07.01. 16:41
null
Dubei Debóra szerint a magyar csapatnak megjött az önbizalma (Fotó: Koncz György)
Dubei Debóra, a magyar női kosárlabda-válogatott bedobója úgy véli, a csapatnak megjött az önbizalma, ugyanakkor tudja, hogy az Európa-bajnokság negyeddöntőjében teljesen másmilyen mérkőzés vár az együttesre.

 

– Nagyon élvezte a játékot a törökök ellen, bátran vállalkozott. Tudta, hogy a korábbiaknál még nagyobb ezen a meccsen a felelőssége?
– Az első, amit meg kell említenem, hogy sajnálom a vereséget, nyerni szerettünk volna. A kulcsjátékosokat viszont pihentetni akartuk, és sok lehetőséget kaptak azok, akik keveset, vagy még nem játszottak a mérkőzéseken. Mindent összevetve pozitív az összkép. Személy szerint én kértem is a szövetségi kapitányt, hogy ne játsszak kevesebbet, úgy gondolom, fontos volt ez a mérkőzés abból a szempontból, hogy miként futunk neki a csütörtöki negyeddöntőnek. Remélem, mindenkinek megjött az önbizalma, ezzel együtt a jó dobóforma is.

– Nagyon bosszantó, hogy lecsorgott a törökök ellen Határ Bernadett utolsó büntetője, így nem lett hosszabbítás?
– Az biztos, hogy én szerettem volna még egy hosszabbítást, de az egypontos szoros vereség nem keserítette el annyira a csapatot, mert ott vagyunk a legjobb nyolc között és fontos mérkőzések várnak ránk.

– Ez a vereség bármilyen szempontból kihatással lehet a folytatásra?
– Nem hiszem. A negyeddöntőben egy tökéletesen másmilyen mérkőzés következik, kemény ellenfél vár ránk, de három teljes napunk van felkészülni belőlük. Úgy tűnik, az önbizalmunk rendben van, a védekezésünk is meccsről meccsre összeáll, szóval pozitív érzésekkel várom a csütörtöki összecsapást.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítják: Bobory Balázs (riport), Koncz György (fotó)

RÁJÁTSZÁS
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT (RIGA, BELGRÁD)
Július 1., Riga Nagy-Britannia–Montenegró ?
Július 1., Riga Svédország–Lettország ?
Július 2., Belgrád Olaszország–Oroszország ?
Július 2., Belgrád Belgium–Szlovénia ?
NEGYEDDÖNTŐ (BELGRÁD)
Július 4. Spanyolország–Olaszország/Oroszország ?
Július 4. Franciaország–Belgium/Szlovénia ?
Július 4. MAGYARORSZÁG–Nagy-Britannia/Montenegró ?
Július 4. Szerbia–Svédország/Lettország ?

37. NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZERBIA ÉS LETTORSZÁG
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 58–59 (14–19, 12–8, 15–20, 17–12)
Nis, 200
néző. V: Vojinovics (montenegrói), Csender (román), Mendoza Holgado (spanyol)
MAGYARORSZÁG: STUDER Á. 11/9, Lelik 3/3, DUBEI 11/9, ZELE 11/6, HATÁR 15. Csere: Turner, Kiss V., Pusztai V., Horti 2, Horváth B. 3/3, Varga Zs. 2. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
TÖRÖKORSZÁG: Alben 2, CAKIR 11, Köksal 7/3, CANITEZ 10/6, STOKES 11. Csere: Güclü 2, Cora 4, CAGLAR 8, Yalcin, Biglic 4, Ural Topuz. Szövetségi kapitány: Ceyhun Yildizoglu
Az eredmény alakulása
. 2. perc: 6–0. 5. p.: 6–7. 8. p.: 14–15. 13. p.: 19–19. 16. p.: 19–21. 19. p.: 26–25. 24. p.: 31–39. 26. p.: 34–43. 28. p.: 36–47. 31. p.: 44–47. 34. p.: 46–49. 36. p.: 46–53. 39. p.: 54–56
Kipontozódott: Varga Zs. (35. p.), Cakir (40. p.), Zele (40. p.)

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG 3
2 1
205–194 5
2. Olaszország3
2
1183–1705
3. Szlovénia 3
1 2
203–218 4
4. Törökország3
1
2168–1774

37. NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZERBIA ÉS LETTORSZÁGADATBANK!

A magyar válogatott kerete

DubeiDebóra (Sopron Basket),HatárBernadett (Sopron Basket),HortiDóra (ZTE NKK),HorváthBernadett (NKE-FCSM Csata),KissVirág (KSC Szekszárd),LelikRéka (NKE-FCSM Csata),PusztaiPetra (Aluinvent DVTK),RaksányiKrisztina (CMB Cargo-Uni Győr),StuderÁgnes (KSC Szekszárd),TurnerYvonne (Phoenix Mercury),VargaZsófia (CMB Cargo-Uni Győr),ZeleDorina (Aluinvent DVTK)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik