Női kosár: a neve és a kerete is kicserélődött a Győrnek

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 19:04
Az előző évadhoz képest a neve is és a kerete is kicserélődött az UNI Győr Mély-Út csapatának, amely előrébb léphet a bajnoki negyedik helyhez képest.
AZ EDZÉSEN KÉSZÜLT GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
AZ EDZÉSEN KÉSZÜLT GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

Nem lepődtünk meg, amikor Raksányi Krisztinát láttuk elsőként az Egyetemi csarnok parkettájára sétálni hétfő délelőtt, pedig a magyar válogatott csapatkapitánya még lábadozik, bokáját rögtön az Európa-bajnokság után, júliusban megoperáltatta, hiszen az előző évad végét már csak fájdalomcsillapítókkal tudta végigcsinálni.

VÉLEMÉNYEK
RAKSÁNYI Krisztina, a Győr bedobója: „Egyre jobban vagyok, minden rendben halad a rehabilitációmmal, hétfőn már elkezdhettem kerékpározni. A reményeim szerint november körül térhetek vissza. Jobb csapatunk lesz, mint az előző évadban.”
CZANK Tímea, a Győr irányítója: „Rengeteget edzünk és kemény a felkészülés, de bírjuk és csináljuk. A Sopron elleni pénteki mérkőzésen játszottunk először öt az öt ellen, jobb is volt az a meccs, mint amire számítottam. Voltak hullámvölgyek és hegyek, de ez a felkészüléshez tartozik. A csapatunkról nem nagyon akarok még beszélni, de szeretnénk előrelépni az előző évadhoz képest.”

A többieknek azért van felmentése, mert a napi programot nem itt, hanem a konditeremben kezdték, szóval, mire először labdát foghattak, addigra már több mint egy órát dolgoztak a súlyokkal...

„Írja meg nyugodtan, a liga legjobb irányítója” – viccelődik Milos Pavlovics vezetőedző, miközben az irányító Czank Tímea interjút ad.

„Ő pedig a legjobb tréner!” – jön a vidám riposzt, majd mindketten azért harcolnak, hogy ez a kis párbeszéd valóban papírra kerüljön.

Közben mindenki megérkezik – bár nincsenek sokan a lányok, Raksányin kívül heten állják körbe a kispadot, ahol az együttes előző évadbeli görög légiósa, Artemisz Szpanu búcsúajándékai, a klasszis aláírásával ellátott pólók várják őket.

Az alacsony létszámra is egyszerű a magyarázat: a légiósok közül egyelőre csak az amerikai center, Alicia DeVaughn érkezett meg, de hétfőn még nem vette fel a munkát, civilben figyelte a többieket. Az Orenburgtól szerződtetett rutinos spanyol Sandra Ygueravide – Papp Klaudiával egyetemben – vasárnap még a 3x3-as Európa-bajnokságon szerepelt Debrecenben, a klub korábbi játékosa, a szlovák Zofia Hruscaková pedig néhány nap múlva csatlakozik. A legprofánabb magyarázat az egyik legnagyobb hazai tehetség, a Vasastól megszerzett Dombai Réka hiányzására van: mivel mindössze 16 éves, a tanévnyitó idején iskolai elfoglaltság miatt nem tudott edzeni.

„Érdekes dolog ez, a múlt heti, Sopron elleni felkészülési mérkőzésig még nem is tudtunk öt az öt ellen játszani, persze így is keményen dolgoztunk – mondta Pavlovics, mielőtt elkezdte volna irányítani az edzést. – Maradtak olyan rutinos játékosaink itt, mint Raksányi Krisztina, Czank Tímea, vagy Varga Zsófia, mellettük pedig felnőhetnek a fiatal tehetségek, mint Dombai, Révész Boróka, Dul Panka, vagy éppen a még mindig csak 21 éves Török Ágnes. Jó elegyet hozhatunk létre, de a bajnokság kezdetéig már nincs egész négy hét, és a sorsolásunk sem a legkönnyebb, szóval, sokat kell dolgoznunk.”

A trénignen néhány apró részlet összerakásán volt a hangsúly, különböző létszámfölényes és -azonos helyzeteknél a támadásbefejezés került előtérbe, a szerb vezetőedző pedig minden mozzanatot maga mutatott meg a játékosainak, ha észrevétele támadt. Azt mondják, bizonyos esetekben kevesebb emberrel lehet igazán hatékonyan foglalkozni, mert nem oszlik meg annyira a figyelem, de az biztos, Pavlovics már nagyon várja, hogy 12-13 lány figyelje instrukcióit, hogy minél előbb ütőképes legyen a Győr.

UNI GYŐR MÉLY-ÚT 2019–2020

Érkezett: Barnai Judit (Csata), Alicia DeVaughn (amerikai; Fujian Zoten, kínai), Dombai Réka (Vasas), Dul Panka (BEAC), Zofia Hruscaková (szlovák; Flammes, francia), Mansaré Anna Manty (Szekszárd), Papp Klaudia (BEAC), Révész Boróka (Cegléd), Sandra Ygueravide (spanyol; Orenburg, orosz)

Távozott: Reshanda Gray (amerikai; ?), Krnjics Szara (?), Sanja Mandics (szerb; ?), Nagy Dóra (ZTE), Artemisz Szpanu (görög; Polkowice, lengyel)

Edző: Milos Pavlovics (szerb)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik