NBA: halálos fenyegetéseket kapott a Warriors kosarasa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.22. 12:16
A Kawhi Leonardnak okozott sérülés miatt halálos fenyegetéseket kapott Zaza Pachulia, az észak-amerikai bajnokságban (NBA) szereplő Golden State Warriors kosarasa.

A San Antonio Spurs elleni nyugati főcsoportdöntő első mérkőzésén a texasiak legjobbja ráesett Pachulia lábára, és kifordult az amúgy is sérült bokája. Emiatt Leonard az idény hátralévő részében már nem léphet pályára.

A nyolc napja történt eset után Gregg Popovich, a Spurs edzője élesen bírálta a grúz légióst, mondván, veszélyesen és sportszerűtlenül játszott. Nem sokkal később ismeretlenek megfenyegették a interneten Pachuliát és családját, ezért azóta biztonsági őrök várják a kosaras gyermekeit az iskolájuk előtt.

„Én személy szerint tudom kezelni ezt a helyzetet, de nem tűröm, hogy a családomat is belekeverjék, a feleségemnek és a gyerekeknek semmi közük ehhez” – közölte a 33 éves center, hozzátéve, sosem akart sérülést okozni Leonardnak.

Kawhi Leonard sérülése

A Golden State jelenleg 3–0-ra vezet a nyugati döntőben a San Antonio ellen, így már csak egy sikerre van attól, hogy sorozatban harmadszor bejusson a nagydöntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik