Mészáros Zalán bejelentette visszavonulását

Vágólapra másolva!
2011.06.02. 15:14
Mészáros Zalán a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Atomerőmű SE hivatalos honlapján jelentette be, hogy befejezi profi pályafutását. A 110-szeres válogatott kosaras elmondta, a jövőben sem szeretne eltávolodni a sporttól.
Mészáros Zalán bejelentette visszavonulását (Fotó: Szabó Miklós – archív)

Már a szezon elején is tudni lehetett, hogy Mészáros Zalán befejezi a profi pályafutását, de akkor az Atomerőmű játékosa úgy döntött, vállal még egy évet. Most azonban eljött a búcsú ideje.

„Mint azt már a szezon elején előrevetítettem, ezennel hivatalosan is bejelentem, hogy kosárlabda-játékosi pályafutásomat 2011. június 1-jével befejezem. Szeretném ezzel kapcsolatban megköszönni utolsó klubomnak, az Atomerőmű SE-nek, hogy részese lehettem a 2000-től kezdődő kivételes sikerszériának, és kívánom neki, hogy a jövőben gyarapítsa éremkollekcióját" – jelentette be Mészáros Zalán a visszavonulását az Atomerőmű hivatalos honlapján.

A nyolcszoros magyar bajnok, ötszörös Magyar Kupa-győztes, 110-szeres válogatott Mészáros hozzátette, visszavonulása után sem szeretne eltávolodni a sporttól: három diplomát is szerzett sportkarrierje során.

„Mivel a kosárlabda csapatsportág, ezúton szeretném megköszönni minden egykori edzőmnek, játékostársamnak, gyúróknak, klubjaimban dolgozó vezetőknek, illetve technikai személyzetnek, szurkolóknak, barátaimnak és nem utolsó sorban a családomnak, hogy ezekben a sikerekben általuk én is részt vehettem. Ami a jövőmet illeti, szüleim tanácsát megfogadva a sportpályafutásom alatt három diplomát is szereztem, így a kosárlabda szakedzői mellett marketing szakokleveles közgazdász, illetve pénzügyi szakokleveles közgazdász végzettséggel is rendelkezem. Ezekhez kapcsolódóan szeretnék a jövőben továbbra is a sport világában tevékenykedni" – tette hozzá Mészáros.

A 37 éves játékos 2000 nyarán szerződött a paksi klubhoz, és a csapat kapitánya lett, amellyel négy bajnoki címet és négy Magyar Kupa-diadalt ért el. „Igazi vezére volt a csapatnak, úgy a pályán, mint az öltözőben. Erős akarattal tartott fegyelmet, és nem tűrt ünneplést egy-egy kosár után a győzelem közelében sem egészen a lefújás pillanatáig. Tisztelet övezte a csapaton belül legyen az magyar vagy külföldi játékos, és tisztelték az ellenfelek is" – írja róla búcsúzóul az Atomerőmű honlapja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik