Magyar Kosárlabdázás Napja: micsoda buli volt! – képgaléria

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2019.09.14. 23:26
Remek időben, több ezer érdeklődő előtt nyolcadik alkalommal rendezte meg a Magyar kosárlabdázás napját a honi szövetség a Hősök terén.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Az egész napos dzsemborin a 27. Streetball Challenge-sorozat döntője vonzotta a legtöbb nézőt és játékost, 17, minden korosztályt lefedő kategóriában avattak bajnokot. Természetesen a leglátványosabb programnak a Nemzetközi Akrobatikus Kosárlabda-kupa, a BuDunkPest bizonyult, amelyen a szlovén, az amerikai és a francia csapat mellett hazánkat a Face Team képviselte. A show fantasztikusan sikerült, a nézők szenzációs, látványos elemekkel tarkított műsort láthattak. A szövetség a nap során köszöntötte Bp. Honvéd idén 70 éves, eddig összesen 33 felnőtt férfibajnoki címet nyerő kosárlabda-szakosztályának tagjait is, valamint az 1994-ben U18-as Európa-bajnoki bronzérmes női együttest, amelyben olyan klasszisok játszottak, mint Iványi Dalma vagy Béres Tímea.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik