Kosárlabda: „Újratöltöttük a rakétákat” – Hanga Ádám

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 08:56
null
Hanga Ádám csapatának a spanyol bajnoki cím a célja (Fotó: Dömötör Csaba)
A Barcelona magyar klasszisa szerint csapatának komolyan kell vennie a Baskoniát meglepetésre kiejtő Zaragozát a spanyol bajnokság pénteken kezdődő elődöntőjében.

– A Badalona elleni negyeddöntőt kettő nullára nyerték meg. Belülről is sima volt?
– Lehet, az eredmény azt mutatja, sima volt – kezdte a 30 éves Hanga Ádám, az ACB-liga rájátszásában második kiemelt Barcelona Lassa magyar válogatott játékosa –, hiszen egyértelműnek tetsző győzelmeket arattunk, de veszélyes és jó csapat a Badalona. Jó szezonja volt, négy év után jutott be a rájátszásba, ezért komolyan vettük. Nem szerettük volna, ha meglepetés ér minket, alaposan felkészültünk. Kellett is, mert az Euroliga-negyeddöntős búcsú után kisebb törés következett be csapatunknál – becsúszott egy-két váratlan vereség, az egyik épp a Badalonától az alapszakasz végén –, újra kellett tölteni a rakétákat.

CSAK AZ ACB MARADT
Az ACB-liga elődöntőjének másik ágán az alapszakaszgyőztes, így a playoffban első kiemelt Real Madrid és a negyedik Valencia viaskodik egymással – Hanga Ádám reményei szerint minél tovább…
„A Real Madrid–Valencia csata hasonló lesz, mint a mi párharcunk, ám jelentős különbség, hogy a madridiaknak már csak az ACB maradt, hogy nyerjenek valamit, hiszen az Euroligában elbukták az elődöntőt, a Spanyol Kupában pedig mi vertük meg őket a fináléban – mondta Hanga. – Valószínűleg nyer a Real, de bízom benne, hogy ha így is lesz, öt meccsen át gyűrik egymást.”

– Milyen most a Barca formája?
– Jó. Összeértünk, mentálisan ismét erősek vagyunk. A döntő a minimális cél, de meg is szeretnénk nyerni – minden más eredmény kudarc, hiszen ez a Barcelona. Most az utolsó nagy levegővétel és a hajrá jön.

– Ebben a párharcban melyik poszton fog játszani?
– Nem tudom, lehet, hogy még az edzőnk, Szvetiszlav Pesics sem tudja… A Badalona ellen többnyire kettes poszton játszottam, kevesebbet egyesben. Abban a sorozatban főleg a védekezésre kellett figyelnem, az argentin Nicolás Laprovíttolát, az alapszakasz legértékesebb játékosát kellett kikapcsolnom, amennyire csak lehetett.

– Meglepte a Baskonia kiesése a Zaragozával szemben?
– Nem.

– Sajnálja, hogy nem korábbi csapata ellen játszanak az elődöntőben?
– Mindegy, ki az ellenfél, de őszintén szólva nem sajnálom – ha az ellenkezőjét állítanám, erős túlzás lenne…

– Mi a véleménye a Zaragozáról?
– Jelen pillanatban jobb, mint a Baskonia, mindkét negyeddöntős meccsen jobban kosárlabdázott. Kíváncsian várom a párharcunkat, mert a Zaragoza a legtöbbet fejlődő csapat, az idény alatt folyamatosan javult, s ne feledjük, lenullázta a Baskoniát, amely pedig a CSZKA-t is megverte idegenben az Euroligában!

– Félnivalójuk még sincs, főleg ha a statisztikát nézzük, hiszen a legutóbbi öt egymás elleni bajnokit a Barca nyerte meg, tavaly ősszel például negyvennégy ponttal.
– Emlékszem arra a meccsre, mintha az ifistákkal játszottunk volna. Viszont áprilisban szoros csatát vívtunk Zaragozában, éppen csak győztünk. A pályaelőny most nálunk van, két hazai meccsel kezdünk, az első a legfontosabb. Egyébként a mostani a közelében sincs annak a gárdának, amelyet tavaly nagyon megvertünk, úgyhogy kemény lesz, főleg mert a Zaragozának ez már jutalomjáték, a négy közé kerüléssel elérte a célját. Minden elképzelhető, de nem szeretnénk, hogy öt mérkőzésig tartson.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik