Kosárlabda: könyvet írtak a Sopron női csapatáról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.31. 19:08
Mese is lehetne címmel könyvet írt a soproni női kosárlabdacsapat elmúlt 25 évéről Török Zoltán ügyvezető igazgató, a kötetet az interneten mutatják be csütörtökön.

A több mint 300 oldalas kiadvány április első felében kerül a boltokba, a klub honlapja szerint a munkatársak is csak a közös karácsonyi vacsorán hallottak először a készülő műről.

A szerző az előszóban így vall könyvéről: „Ma, amikor e sorokat írom, célom e visszaemlékezéssel az, hogy a pályán elért eredmények mögé láttassak és megörökíthessem mindazt, ami számomra abból a huszonöt évből megmaradt: emberek, akik alakították a sorsomat, történések, melyek ilyen vagy olyan módon, de meghatározták a karrierem. Végül, de nem utolsósorban érzések, amik a lelkemben kavarogtak, miközben megéltem ezt az időszakot, munkásságom legfontosabb pillanatait. (…) Az események papírra vetése során nem ragaszkodtam a kronológiához, nem böngésztem az internetet, és nem kutattam a fiókjaimban. Volt, aki azt javasolta, csak meséljem el, kérjek meg rá hozzáértőt, írja meg ő. De én pontosan azt akartam kiírni magamból, amit az elmém őriz. A saját szavaimmal.”

Török Zoltán 25 éve irányítja a jelenleg Sopron Basket néven működő egyesületet, amely ezalatt – egyedüli magyar csapatként – 2018-ban ezüstérmet nyert az Euroligában, s kétszer a negyedik helyen végzett. A gárda 1995 óta 12 bajnoki címet és 9 kupagyőzelmet ünnepelhetett, emellett 1998-ban elhódította a Ronchetti-kupát is.

A rendhagyó könyvbemutatóra csütörtökön 20 órától kerül sor a klub Facebook-oldalán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik