Kosárlabda: doppingügybe keveredett Rudi Völler fia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.21. 17:35
null
Marco Völler szennyezett táplálék-kiegészítőt ehetett (Fotó: giessen46ers.de)
Teljesítménynövelő szert mutattak ki Marco Völler szervezetében, a Bundesliga 9. helyén végzett Giessen 46ers csapatának kosárlabdázóját azonban nem tiltották el.

 

Az 1990-ben világbajnoki aranyat, négy évvel korábban vb-ezüstöt nyert futballista, Rudi Völler 28 éves fia 2016 óta játszik a giesseni együttesben, idén év elején hosszabbította meg szerződését.

A Kicker úgy tudja, hogy egy február 11-i vizsgálat mutatta ki a tiltott szert a kosaras szervezetében, de miután egy másik csapattársa esetében is hasonló fordult elő, a gyanú szerint egy szennyezett táplálék-kiegészítő okozhatta a problémát.

A két játékos önként alávetette magát egy vérvizsgálatnak, hogy bizonyítsák ártatlanságukat, ügyükben június 1-jén dönt a doppingellenes bizottság.

A szabályok értelmében csak akkor kell azonnali eltiltást alkalmazni, ha a sportolót olyan szer – például anabolikus szteroid – használatán kapják rajta, amely egyértelműen csalásra utal, minden más esetben a vizsgálatok akár felmentéssel is zárulhatnak.

A Német Kosárlabda-szövetség ezért nem hozta nyilvánosságra a pozitív A-mintát, és Völler ezért játszhatott a május elsején véget ért szezonban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik