Kosár: tét nélküli csoportelsőség – legyen ünnep!

Vágólapra másolva!
2018.11.20. 20:35
null
Szinte biztosan ott leszünk az Európa-bajnokságon (Fotó: Koncz György)
A csoportelsőségért lép pályára szerdán a magyar női kosárlabda-válogatott Oroszország ellen Jekatyerinburgban. Teher igazából nincs a mieinken, mert szinte biztos, hogy másodikként is kijutnak a 2019-es kontinensviadalra.

 

Európa és Ázsia határára, vagy inkább azon is túlra kellett utaznia a magyar női kosárlabda-válogatottnak, hogy bebiztosítsa a helyét a 2019-es, lett és szerb közös rendezésű kontinensviadalra.

Egyetlen apróbbnál is apróbb lépés kell, mert a mieink Eb-szereplése csak több mint százpontos vereség esetén kerülne veszélybe, ennyivel pedig lehetetlen, hogy kikapjon Székely Norbert együttese. A cél nem is ez, hanem a győzelem, mégpedig lehetőleg nyolcpontos vagy annál nagyobb siker, amely csoportelsőséget jelentene.

Persze ez bitang kemény feladat az Euroliga-győztesekkel teletűzdelt orosz csapat ellen, nehezítő körülmény pedig van bőven, a legfontosabb kettő a hosszú utazás és az időeltolódás.

Nekem még túl korán van – mondta mosolyogva Katona Szidónia, a válogatott bedobója, mielőtt kedd reggel a Moszkvába induló gép elhagyta volna Ferihegyet. – Korán indultunk Székesfehérvárról, hosszú lesz az átszállással az út. Jekatyerinburgban még nem jártam, Krasznojarszkban viszont igen, Moszkvából még öt órát repültünk kis légcsavaros géppel, ráadásul két óriási jégkorongozó között szinte csak vigyázzban tudtam ülni – hát nem volt jó élmény...”

Szerencsére az orosz fővárosig azért sikerült a DVTK játékosának egy nagyot aludnia, ha meg éppen két bóbiskolás között felébredt, beleolvasott Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című remekművébe.

Szerintem le tudjuk győzni az oroszokat, persze jelenleg az sem mindegy, hány ponttal. A legfontosabb most az, hogy jussunk ki az Európa-bajnokságra, minden más csak bónusz lenne” – mondta már az esélyekről Katona.

A moszkvai kései ebéd után a Jekatyerinburgba induló géppel már nem volt szerencséje a mieinknek, úgy szorongtak az emberek a járaton, mint a heringek, el lehet képzelni a magas kosaras hölgyeknek mennyire kellemetlen úgy ücsörögni két és fél órát, hogy nem tudják kinyújtani a lábukat. A gépen Kovács Ignácnak is volt némi dolga, hiszen Székely Norbert szövetségi kapitány allergiás rohamára kereste és találta meg sikerrel a csodaszert.

A kosaras lányok hozzászoktak az utazással kapcsolatos megpróbáltatásokhoz, és jókedvűen érkeztek meg Jekatyerinburgba kedden, helyi idő szerint 22 óra után, ahol az évnek ebben a szakában természetesen már mínuszok, hideg és egy kis hó is várt rájuk.

Az időeltolódás – négy órával járnak előrébb az oroszok a meccs helyszínén – miatt esély sem volt edzésre, majd csak szerda délben lőhetik be magukat az Euroliga címvédőjének otthonában (ahova telt házat várnak a rendezők a csoportdöntőre) – ez magyar idő szerint ugye reggel 8 órai kezdést jelent... Hét órával később már élesben megy az éllovas és hibátlan oroszok ellen harc, amely a végső a hatfordulós Európa-bajnoki kvalifikáció során.

Szinte elképzelhetetlen, hogy ne ünnepeljünk szerdán, a mérkőzés után.

NE LEGYEN SCI-FI!

Székely Norbert, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
Nagyon sűrű a program, alig értek haza Tiranából, máris elindultak Jekatyerinburgba. Mennyire sikerült felkészülni az oroszok elleni meccsre?
– A kosárlabdacsapatoknál nem ritka a sűrű menetrend, de általában két teljes edzésre mindig jut idő a találkozók között. Nos, nekünk ezúttal csak egyre futotta a hosszú út és az időeltolódás miatt. Persze ebbe megpróbáltunk beletenni mindent, ami fontos. Az albánok elleni felkészülést nagyon komolyan vettük, attól függetlenül, hogy egyszerű elemekkel kellett készülnünk. A mostani meccs előtt azért lett volna még mit csinálni.

Gonosz kérdés következik: mennyire volt „hivatali” nyilatkozat, hogy a csoportelsőségért megyünk Oroszországba?
– Nézze, nem hiszem, hogy egy edző belemehet úgy egy mérkőzésbe, hogy nem hisz a győzelemben. Nyilván a realitások talaján kell maradni. Ha kijutunk az Eb-re, az óriási siker, azonban az is tény, hogy ha szerdán nyolc ponttal nyerünk, akkor az élen végzünk a csoportban. Nem akarom kikerülni a kérdést, a pozitív gondolkodásmódom azt mondatja velem, hogy képesek vagyunk nyerni, a realitás azonban más.

El tudja képzelni, hogy valahogy lemaradunk az Európa-bajnokságról?
– Nem. Valahol azt írták, sci-fibe illő eredményeknek kellene születniük, hogy ne jussunk ki az Eb-re és ezzel egyetértek. Úgy számoltuk, hogy nekünk száz ponttal kellene kikapni, a riválisoknak meg körülbelül hatvannal nyerni, hogy ez bekövetkezzen. Ezt a kedvező helyzetet azonban mi teremtettük meg magunknak, már a selejtezősorozat elején is az volt a terv, hogy az utolsó forduló előtt lehetőleg ne kelljen érdemben számolgatni.

Goree Cyesha, a magyar válogatott erőcsatára:
„Köszönöm, nagyon jól érzem magam új klubcsapatomban, a Veneziában. Ezzel együtt örömmel jöttem a válogatottba a selejtezősorozat utolsó két mérkőzésére. Hogy tudunk-e nyerni Oroszországban? Miért ne tudnánk? Hallott már sportolót, aki egy ilyen kérdésre nemmel felelt? Szerdai ellenfelünk magas és erős csapat, fel kell vennünk vele a fizikai harcot. Ha az Albániában mutatott lendületet és agresszivitást át tudjuk menteni az oroszok elleni meccsre is, akkor győzhetünk.”

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
6. FORDULÓ, C-CSOPORT
15.00:
Oroszország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik