Völgyi Péter Pécsett kezdte edzői pályafutását, majd nevelőegyesületébe visszatérve 2010-ben duplázott a ZTE férficsapatával, megnyerték a bajnokságot és a Magyar Kupát is. Ezt követően dolgozott Pakson szintén férfiak mellett, majd ismét Zalaegerszegen. Irányította a férfi U20-as válogatottat, és dolgozott a felnőtt női válogatott mellett is. 2014-től idén tavaszig vezette a győri csapatot, akikkel bajnoki döntőbe jutott 2016-ban, 2015-ben pedig bronzérmet szerzett, emellett éveken keresztül szerepelt az Európa-kupában és az Euroligában is.

Tavaly ősszel vette át a magyar U18-as kosárlabda válogatott szövetségi kapitányi posztját, amelyet diósgyőri munkája mellett is folytat.