Kosár: megalakult a Kosárlabdázók Érdekvédelmi Szervezete

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.14. 10:51
Megalakult a Kosárlabdázók Érdekvédelmi Szervezete (KÉSZ).  

A KÉSZ keddi tájékoztatása szerint az alapító ülésen a férfi és a női élvonalból is több csapat képviseltette magát annak ellenére, hogy a legtöbb helyen már elkezdődött a felkészülés.

A távol maradt játékosoktól rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, ők ugyanolyan elkötelezettek a sportág és újonnan létrejött szervezetünk iránt, mint az alapító tagok – nyilatkozta Lóránt Péter, a KÉSZ elnöke. – Megalakulásunk előkészületeiben sokat volt segítségünkre a HLSZ (Hivatásos Labdarúgók Szervezete) főtitkára, Horváth Gábor, valamint a JÉSZ (Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete) elnöke, Pavuk Attila, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni” – fejtette ki, hozzátéve, a három szervezet a jövőben is segíteni fogja egymást.

Az MTI-hez eljuttatott állásfoglalás szerint a KÉSZ egy független szervezet, és alapítói fontosnak tartják megemlíteni, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével, illetve a klubokkal közösen dolgoznának a magyar kosárlabda fejlődésén.

Minden kosárlabdázót megillet az egyenlő bánásmód, ezért bárki tag lehet, aki betöltötte tizennyolcadik életévét, és valamelyik klub igazolt játékosa nemtől és nemzettől függetlenül” – áll a tájékoztatásban, amely arra is kitér, hogy hamarosan elkészül a szervezet honlapja, ahol regisztrációt követően be lehet lépni a KÉSZ-be.

A szervezet felügyelőbizottságában megtalálható a hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes Károlyi Andrea, a tiszteletbeli tagok között az NBA-t is megjárt Dávid Kornél, a sokszoros válogatott Boros Zoltán és Sterbenz Tamás volt szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik