Kosár: Ivosev helyett Keller a férfi 3x3-as válogatottban?

Vágólapra másolva!
2020.07.14. 20:33
null
Ivosev Tamás (középen) bejelentette, hogy a szerb férfi 3x3-as kosárlabda-válogatottban akar játszani (Fotó: Koncz György)
Ivosev Tamás (korábbi nevén Tomislav Ivosev) bejelentette, hogy a szerb férfi 3x3-as kosárlabda-válogatottban akar játszani, a helyére pedig Keller Ákos kerülhet.

 

A magyar szövetség honlapján Csirke Ferenc szövetségi edző elmondta, még nincs hivatalos fejlemény és döntés, de fel kell készülniük arra, hogy a jövőben Ivosev nélkül szerepelnek.

„Éppen ezért szükség volt egy meghatározó magas játékosra, és nagy örömömre az első héten Keller Ákos is részt vett az edzőtáborban” – mondta a szakember, aki szerint nagy erősítés lenne, ha számíthatna a 31 éves nagypályás válogatott centerre.

A tréner kifejtette, a debreceni gyakorlás azért tartott a női edzőtáborral szemben csak két hétig, mert a férfi versenynaptárból eddig nem töröltek minden versenyt az idei évre, így a felkészülés második két hetét későbbre tervezték.

„Ami most biztosnak tűnik, hogy jövő nyáron itthon lesz egy hatcsapatos olimpiai selejtező, amelynek a győztese kijut Tokióba. Jelen állás szerint augusztus végén, szeptember elején Debrecenben megrendezik a World Tour-viadalt, szeptember második felében Belgiumban pedig az Európa-bajnokságot. A tervek szerint a debreceni viadal előtt bő két héttel találkozunk, akkor következik az edzőtáborunk második fele, hogy előbb arra a versenyre, majd az Eb-re készüljünk fel megfelelően” – jelentette ki a szakvezető.

A szakágban nemenként nyolc válogatott lép pályára Tokióban, négy-négy csapat szereplése már eldőlt a novemberi világranglisták alapján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik