Kosár: Ez mérföldkő a sportág hazai történetében – Rátgéber

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.14. 11:16
Szeptemberben nyílik meg Pécsen a Nemzeti Kosárlabda Akadémia Rátgéber László mesteredző irányításával.

A női Euroliga-bajnok tréner az M1 aktuális csatornán szerdán elmondta, jól halad a beruházás, május 30. és június 30. között átadják az épületet, utána még be kell rendezni, és a területet is el kell rendezni körülötte.

„Reméljük, hogy szeptemberben el tudunk indulni, ez mérföldkő lesz a magyar kosárlabda történetében, ilyen létesítmény nincs Európában” – hangsúlyozta az 51 éves szakember, kifejtve, hogy 60 fiatal költözhet majd be az általa csak „három és fél csillagos hotelnek” hívott kollégiumba.

A volt női és férfi szövetségi kapitány közölte, a legmodernebb felszereltségű csarnokban a legmodernebb edzésmódszerek várják a gyerekeket, akikből nemcsak élkosárlabdázókat, hanem derék embereket is akarnak nevelni.

„Meg akarjuk fékezni a tizenöt-tizenhat éves magyar tehetségek külföldre áramlását, a lányok például Amerikába mennek egyetemre, mi viszont a gyerekeknek és az edzőknek is életpályamodellt kínálunk a pécsi tudományegyetemmel közösen” – jelentette ki Rátgéber László, aki szakmai-stratégiai igazgatóként dolgozik majd a Nemzeti Kosárlabda Akadémián.

A kilencszeres magyar bajnok edző – aki két Euroliga-bronzérmet is nyert a Péccsel – kifejtette, feláldozta profi karrierjét az akadémia érdekében, de érzi, hogy újra jó dolgok vannak készülőben Pécsen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik