Kosár Euroliga: az utolsó előttitől kaptak ki Hangáék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.01. 21:02
A Hanga Ádámot foglalkoztató Barcelona izgalmas meccsen 83–81-re kikapott hazai pályán az Olimpia Milanótól a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Jól kezdtek a katalánok, az első tíz perc során tízpontos előnyre tettek szert, és noha a támadójátékkal a második negyedben sem volt baj, a Milano túldobta őket, így feljöttek hat pontra a szünetre. A fordulást követően a vendégek játszottak jobban, a záró játékrészt ezért már ők kezdhették kétpontos fórból. Negyvennégy másodperccel a vége előtt Hanga Ádám ziccerével lett hosszú idő után újra egál, két-két pontot követően aztán Dairis Bertans bedobta a győztes kosarat – a Barcelona már nem tudott pontot szerezni a hátralévő öt másodpercben.

A gránátvörös-kékek az utóbbi öt meccsükből négyet elveszítettek az Euroligában, míg az utolsó előtti olaszoknak a maival együtt már ugyanannyi győzelmük van, mint a Barcának.

Hanga Ádám már az ötödik percben beütötte a harmadik személyi hibáját, a következő bevetésénél a negyediket is összeszedte, ezért csak 15 percet játszott, ami alatt 4 pontot, 3 lepattanót, 2 gólpasszt és 2 labdaszerzést jegyzett.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 21. FORDULÓ
Barcelona (spanyol)–Olimpia Milano (olasz) 81–83
CSZKA Moszkva (orosz)–Real Madrid (spanyol) 93–87
Anadolu Efes (török)–Valencia (spanyol) 82–66
Zalgiris Kaunas (litván)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 99–84

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik