Kosár Eb: az NBA-újonc szerint a mieink nagyon tehetségesek

Vágólapra másolva!
2017.09.10. 19:17
null
Bogdan Bogdanovics (labdával) egyelőre nem gondol az Eb-aranyra (Fotó: AFP)
Bogdan Bogdanovics a mieink elleni Európa-bajnoki nyolcaddöntőben megmutatta, hogy a nyáron miért lett minden idők legjobban fizetett újonca az NBA-ben, és miért bízik benne annyira az őt szerződtető Sacramento Kings kosárlabdacsapata. A mögöttünk álló szezont Euroliga-győzelemmel záró volt Fenerbahce-hátvéd minden megmozdulását ováció övezte, nemcsak a szerb, hanem a kellemes emlékeket őrző török szurkolók részéről is. Bogdanovics a mérkőzés után elsőként lapunknak nyilatkozott.

 

„Nagyon kemény mérkőzést játszottunk a magyarok ellen, akik nagyon tehetségesek, támadásban gyorsak, a magasság- és méretbeli hiányukat a sebességgel kompenzálták. Ezenkívül nagyszerű dobóik vannak, remek képességű játékosok. Szóval nehéz volt ellenük, de gyakran az a jó, ha az ember nehéz meccseket nyer meg” – értékelt déli szomszédaink legjobbja.

Természetesen amikor Bogdanovicsék tartózkodtak többet a pályán, többször sikerült elhúzniuk a szerbeknek, de a remek hátvéd szerint nem ez volt a kulcs.

„A döntő az volt, hogy mindig előnyben voltunk, végig kontrolláltuk a mérkőzést. Sőt volt, amikor már tizenhét ponttal vezettünk, de nem sikerült végig koncentrálni, a magyarok pedig éltek a lehetőséggel, és visszajöttek tízpontos különbségen belülre.”

Bogdanovicsot természetesen megkérdeztük az aranyérem megszerzésének lehetőségéről is. „Aranyérem? Erről még egyáltalán nem beszélünk, egyetlen célunk van, legyőzni a negyeddöntőben Olaszországot. Ha ez sikerül, meglátjuk, ki lesz az ellenfél az elődöntőben” – zárta szavait a mérkőzést tizenhét ponttal és hat gólpasszal befejező klasszis.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, ISZTAMBUL
NYOLCADDÖNTŐ
SZERBIA–MAGYARORSZÁG 86–78 (24–16, 24–25, 21–12, 17–25)

Isztambul, 1190 néző. Vezette: Lezcano (argentin), Purszanidisz (görög), Yilmaz (török)
SZERBIA: Jovics 9, BOGDANOVICS 17/9, Lucsics 11/3, KUZMICS 17, MARJANOVICS 14. Csere: Bircsevics, Micsics, MACSVAN 14/6, Miloszavljevics 4/3, Gudurics, Lazics. Szövetségi kapitány: Alekszandar Djordjevics
MAGYARORSZÁG: Wittmann 2, VOJVODA 11/9, Hanga 1, Allen 3/3, Keller Á. 8. Csere: PERL 22/6, Karahodzsics 6, Eilingsfeld 4, FERENCZ 15/12, Ruják 6/6, Tóth N. Szövetségi kapitány: Ivkovics Sztojan
Az eredmény alakulása. 3. perc: 10–3. 5. p.: 16–3. 8. p.: 16–10. 12. p.: 29–23. 15. p.:
33–39. 18. p.: 42–36. 22. p.: 53–43. 24. p.: 60–45. 27. p.: 64–51. 32. p.: 69–62. 38. p.:
82–74
MESTERMÉRLEG
Alekszandar Djordjevics, a szerb válogatott szövetségi kapitánya:
– Mint eddig mindig, most is elmondom, hogy büszke vagyok a csapatomra, mert elérte célját, és küzdhet tovább az Európa-bajnokságon. Felkészültünk a magyarok játékára, főleg Hanga Ádámra és Vojvoda Dávidra, úgy gondolom, ezen a téren megoldottuk a feladatunkat. Jól kezdtünk, aztán előjött a régi betegség, nagy előnynél könnyelműbben játszottunk, és annak sem örültem, amit a cserepadunk ehhez a meccshez hozzátett. Nyertünk, ez a legfontosabb. Ivkovics Sztojan barátomnak gratulálok, remek csapatot rakott össze, amely kiváló Eb-t tudhat maga mögött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik