Kosár: a Baskonia megadja Hangának azt, amit a Barca kínált – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 10:47
null
Úgy tűnik, a Baskonia ragaszkodik Hanga Ádámhoz (balra) (Fotó: Bús Csaba)
Lehet, hogy Hanga Ádám mégsem szerződik a Barcelona kosárlabdacsapatához – legalábbis egyelőre. Úgy tudni, a magyar bedobó klubja, a Baskonia ugyanolyan szerződést kínál Hangának, mint a katalán egylet.

Mint ismert, a Barcelona vasárnap közölte, hároméves szerződést kínált Hanga Ádámnak, aki korlátozott szabadügynök Spanyolországban, így a Baskoniának öt napja van meccselni a Barca ajánlatát.

Az Eurohoops úgy tudja, a Baskonia ugyancsak három évre szóló, összesen 7.5 millió eurós fizetéssel járó megállapodást kínál Hangának, így a 28 éves kosaras maradna csapatánál.

A Barca ettől még megszerezheti Hangát, ám így már a Baskoniával kell megegyeznie, hogy miként tudja kivásárolni szerződéséből a budapesti születésű játékost.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik