Koronavírus: Nadal és Gasol 11 millió eurót gyűjtene a Vöröskeresztnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.28. 12:15
null
Pau Gasol (képünkön) Rafael Nadallal együtt kezdett gyűjtésbe (Fotó: AFP)
A spanyolok két világklasszisa, a tizenkilencszeres Grand Slam-győztes teniszező Nadal, illetve a világ- és Európa-bajnok, kétszeres NBA-győztes kosárlabdázó Gasol közösen gyűjt pénzt a hazájukban is tomboló koronavírus elleni harchoz.

 

Mint arról az amerikai NBCSports.com internetes portál beszámolt, a sztárok kampányt indítottak, a közösségi felületeikre feltöltött videoüzenetben ösztönöznek arra, hogy a helyi Vöröskeresztnek összegyűjtsenek tizenegymillió eurót a közegészségügyi válság kezelésére.

Spanyolországban drámai a helyzet, a világjárványban a péntek délutáni adatok szerint csaknem hatvanötezren fertőződtek meg, a halálesetek száma pedig megközelítette az ötezret. Nadal és Gasol amellett, hogy maguk is adományoztak, másokat is erre buzdítanak, a vb- és Eb-aranyérmes labdarúgókapus, Iker Casillas már jelezte is, hogy a nemes ügy mellé áll.

„Hiszek abban, hogy nagyrészt a ti, a szurkolók támogatása miatt válhattunk sikeres sportolókká, most rajtunk a sor, nekünk kell támogatnunk benneteket” – mondta Rafael Nadal.

Más spanyol sportolók és egyesületek is segítenek a bajban. A Real Madrid labdarúgócsapatának otthonában, a Santiago Bernabéu Stadionban például orvosi eszközöket, egészségügyi műszereket és felszereléseket tárolhatnak, valamint a klub befogadja a magánadományokat, amelyeket aztán spanyol hatóságok és kormányzati szervek eljuttatják a kórházaknak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik