Képek: így töltődnek fel Eb-negyeddöntős kosarasaink!

BOBORY BALÁZS (riport), KONCZ GYÖRGY (fotó)BOBORY BALÁZS (riport), KONCZ GYÖRGY (fotó)
Vágólapra másolva!
2019.06.29. 15:09
Mint ismert, Szlovénia után a sokkal esélyesebb olaszokat is legyőzte csoportjában a magyar női kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokságon, ezzel máris a negyeddöntőbe jutott Székely Norbert csapata, ráadásul a könnyebbik ágra került. Szombaton a pihenőnapját tölti az együttes – így töltődnek fel legjobbjaink!
GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Koncz György)
GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Koncz György)

 

Bár délután edzés is volt, a szombati szünnapot, regenerálódásra, pihenésre használták fel a magyar kosaras lányok Nisben. Tehették, hiszen a következő tétmeccsük a csütörtöki negyeddöntő lesz, már Belgrádban. Isil Alben, a törökök korszakos sztárja elég lehangoló képet nyújt, ahogy a telefonját nyomogatja.

Nem festenek jobban az olasz játékosok sem, akik szinte csak kóvályognak a csapatoknak otthonul szolgáló szálloda éttermében, látszik rajtuk, még nem heverték ki a pénteki ütést, amelyet az Európa-bajnokságot két győzelemmel kezdő, ezzel a csoportelsőséget máris megszerző magyar válogatott mért rájuk.

Igen, van az úgy, hogy a kiskutya megmarja a nagyobbakat, ezzel átveszi a vezető szerepet a falkában, most az előzetesen erősebbnek kikiáltott együttesek csak sandán mernek kitekinteni a hotel medencetere felé, ahol a mieink élvezik a csodálatos napsütést.

Horváth Bernadett és Studer Ágnes fürdőruhában barnul, Dubei Debóra, Raksányi Krisztina és Varga Zsófia viszont összeölelkezve, pólóban mennek a vízbe és mosolyognak a fotósokra.

Most nem csak nem csak szikrázó napsütésben fürödhetnek a lányok, hanem a dicsőségben is, mert valljuk be, kevesen hittek abban a nehézre sikerült felkészülés után, hogy két játéknap után így állunk.

„Jól látta, volt bennem feszültség a torna előtt, de végig hittem a csapatban elsősorban azért, mert láttam milyen az egymáshoz való hozzáállásuk – mondja Székely Norbert szövetségi kapitány. – Pénteken Zele Dorinát emeltem ki, mint az első két meccs hősét, de ugyanígy beszéltem Horti Dóráról, aki anyukaként tért vissza négy év után a válogatotthoz. Azt kell azonban elsősorban kiemelni, hogy itt mindenki megérdemli, hogy hősként emlegessem, főleg az emberi tényezők miatt.”

A szakember viccesen megjegyzi, ez nem a kezdet vége, hanem a vég kezdete, vagyis hosszú még az útja ennek a csapatnak, és nem csak ezen az Európa-bajnokságon, amely már most nem remélt eredményt hozott és tényleg jó kiindulópont lehet a távolabbi jövő szempontjából.

Most mindenki vidám, felszabadult, ami tökéletesen érthető ebben a helyzetben, de vasárnap már – ugyan valós tét nélkül – meccs van, előre beharangozottan kibővített rotációval, mert vannak olyan játékosok, akiknek bizonyítási lehetőséget kell adni, hogy hosszú távon is számolni lehet velük.

MINIINTERJÚ:

Turner Yvonne, a magyar válogatott hátvédje

– Későn kelő típus?
– Igen, ha tehetem sokáig alszom – felelte nevetve Turner Yvonne, aki szombaton először csak ebédelni jött le a szobájából. – És most szerencsére nem kellett délelőtt edzésre menni, így én sem pattantam ki az ágyból túl korán.

– Kimondhatjuk, hogy megérte otthagynia amerikai klubját, a Phoenix Mercuryt és átkelni az óceánon?
– Többször elmondtam már, hogy hatalmas megtiszteltetés nekem felhúzni a magyar válogatott mezét, teljesen más érzés, mint amikor egy klubcsapatban játszom. Ezért az országért játszani egy kivételes lehetőség a számomra.

– Nagyon sok honfitársunkat örömmel tölti el, hogy a mérkőzések előtt énekli is a himnuszt.
– Amikor tavaly októberben szóba került, hogy válogatott lehetek, elkezdtem tanulni a himnusz szövegét. Leírtam magamnak, és sorról sorra memorizáltam. A telefonomra is letöltöttem, rengetegszer meghallgattam, amikor a Sopronnal idegenbeli mérkőzésekre utaztunk. Nagyon megszerettem. Már három nemzeti himnuszt tudok, természetesen az amerikait, aztán az ausztrált és immár a magyart is.

– Nem lehetett a felkészülés alatt a magyar csapattal. Nem ijesztették meg az edzőmérkőzések eredményei?
– Tavaly novemberben már voltam egy összetartáson a csapattal, és megtapasztaltam, hogy igazi harcosok ezek a lányok. A szakmai stábbal kiegészülve ez egy nagyon összetartó társaság, amely folyamatosan keményen dolgozik, ezért sem volt kétséges számomra, hogy képesek lehetünk az Eb-n a jó eredményre. Egyszerűen élvezzük ezt a játékot, hogy együtt lehetünk és a parketten is csapatként játszunk. Segítjük egymást akkor is, ha valaki kihagy egy könnyű ziccert és tényleg csak a pozitívumokra koncentrálunk. Ennek van eredménye.

– Sokan féltették önt és a csapatot is, hogy csak három napot edzhetett az Eb előtt a többiekkel. Mennyire volt nehéz asszimilálódnia?
– A korábbi összetartás sokat jelentett, illetve az is, hogy a szakmai stáb minden létező információt elküldött nekem elektronikus levélben. Amióta itt vagyok, mindenki rengeteget segít nekem, akár a pályán, akár meccsek előtt, vagy után. És ezért nagyon hálás vagyok.

– Mi az igazi ereje ennek a válogatottnak?
– Rengeteg energiával vagyunk képesek játszani, védekezésben és támadásban is. Bebizonyítottuk, hogy nem jövünk zavarba, ha távolról kell dobni, de magas posztokon is nagyon jól állunk, a centereink elképesztő munkát végeznek. Sok fegyverünk van.

– A torna előtt elmondta, ott szeretne lenni az olimpián.
– Ez így van, elképesztő lenne szerepelni egy olyan eseményen, amelyen a világ legjobb sportolói ott vannak. Az esélyünk megvan, mostantól egy győzelem is elég lehet a hátralévő meccseinkből, hogy a vágyaink tovább éljenek. Nem állhatunk meg, sok van még ebben a válogatottban.

 

És ha bárki is azt hinné, hogy a válogatott már most elégedett azzal, amit Nisben elért, annak elég csak azt elmesélni, Székely Norbert hogyan igyekszik földön tartani a játékosokat. Az olaszok elleni pénteki sikert követően bizony dalra fakadtak a mieink, nem csak a csarnokban, hanem a szállodáig a buszon is szólt a nóta, azonban leszállás után azt kérte a kapitány, mindenki csendesedjen el egy kicsit, ne sértsük meg a legyőzött olaszokat, s a már biztos kieső törököket amolyan igazi magyaros dínom-dánommal.

Így az este és a szombat délelőtt is jó hangulatban, de szolidan telt, délután pedig jöhetett az edzés, mert van még cél ezen az Eb-n. Elég, ha annyit mondunk, egy olimpiai selejtezőtorna elérése. Ehhez a legjobb hatban kellene végezni.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítják: Bobory Balázs (riport), Koncz György (fotó)

37. NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZERBIA ÉS LETTORSZÁG
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 59–51 (18–11, 7–15, 14–7, 20–18)
Nis, 500
néző. V: Vojinovics (montenegrói), Csender (román), Csajkovszkij (ukrán)
MAGYARORSZÁG: STUDER Á. 6, TURNER 10/3, RAKSÁNYI 8/3, Zele 7, Határ 10. Csere: Dubei 5/3, HORTI 13, Varga Zs., Lelik. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
OLASZORSZÁG: C. Dotto 1, SOTTANA 16/9, Zandalasini 9, CINILI 12/9, Andre 2. Csere: Crippa, Penna, Cubaj 4, Romeo 7/3, F. Dotto. Szövetségi kapitány: Marco Crespi
Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–6. 4. p.: 9–6. 7. p.: 13–6. x. 9.: 14–11. 12. p.: 20–11. 16. p.: 25–14. 19. p.: 25–24. 23. p.: 29–28. 27. p.: 31–33. 32. p.: 45–34. 34. p.: 48–42. 37. p.: 52–49. 39. p.: 58–51
MESTERMÉRLEG
Marco Crespi:
– Nagyon kemény és szoros mérkőzés volt, amely azért dőlt el a magyar csapat javára, mert hétszer is úgy faultoltunk, hogy jó volt a kosár, és még büntetődobás is következhetett. Ez nem fér bele. Egyébként pedig a negyedik negyedben mintha a magyarok éhesebbek is lettek volna a sikerre, ezért is érdemelték meg, hogy nyerjenek.

A csoport másik mérkőzésén: Szlovénia–Törökország 62–55(14–14, 16–15, 16–18, 16–8)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 2 2 147–135 4
2. Szlovénia 2 1 1 146–143 3
3. Olaszország 2 1 1 108–113 3
4. Törökország 2 2 109–119 2
1. FORDULÓ
Június 27. MAGYARORSZÁG–Szlovénia 88–84
Június 27. Törökország–Olaszország 54–57
2. FORDULÓ
Június 28. Szlovénia–Törökország 62–55
Június 28. Olaszország–MAGYARORSZÁG 51–59
3. FORDULÓ
Június 30. MAGYARORSZÁG–Törökország 16.00 (Tv: Duna World)
Június 30. Olaszország–Szlovénia 18.30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik