Ha kell, az NBA szezonelőételként felfalja az Európa-bajnokságot

CS. Z., M. K.CS. Z., M. K.
Vágólapra másolva!
2017.09.01. 12:02
null
A legpikánsabb és legnagyobb port kavaró lemondás a görög Jannisz Adetokunbóé (Fotó: AFP)
Csütörtökön elrajtolt a férfi kosárlabdázók Európa-bajnoksága. Tizennyolc év után ott van a kontinensviadalon Magyarország válogatottja is, ugyanakkor több nemzetközileg jegyzett játékos hiányzik: az NBA-s csapatok hol kicsit, hol jobban gátolják kosárlabdázóikat abban, hogy ott legyenek az egyébként is szerencsétlen időpontban rendezett tornán. A profi liga felfalja a válogatott tornákat.

AZ NBA MIATT FOGHÍJAS KERETEK

Ugyan mintegy harminc, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) edződő játékos szerepel az Európa-bajnokságon, az elmúlt időszakban mintegy tucatnyi NBA-s le is mondta szereplését az Eb-ről klubbéli vagy a klubhoz kapcsolódó „karrierépítés” indokok miatt.

A 2013-as Európa-bajnok, 28 esztendős francia Nicolas Batum úgy nyilatkozott, a következő szezonban klubjára, a Charlotte Hornetsre koncentrál, ezért kihagyja a tornát. Így döntött a szerbek erőssége, a 22 éves Nikola Jokics (Denver Nuggets) is. Kénytelen lemondani a fiatalabb korosztály tagjai közül Ivica Zubacról (20 éves, Los Angeles Lakers), Mario Hezonjáról (22, Orlando Magic) és Ante Zizicről (20, Cleveland Cavaliers) a horvát válogatott. Hezonja már az előző szezon közben jelezte, hogy miután az elmúlt két nyarat a válogatottal töltötte, az ideit nem fogja, utóbbi pedig a draftkor kijelentette, hogy a nyáron a Boston Celticsre fókuszál. Igaz, azóta a Cleveland Cavaliershez került, de a lényeg nem változott: az NBA-karrier jelenleg fontosabb. Két német, a 23 esztendős Paul Zipser, illetve a 25 éves NBA-újonc Maxi Kleber számára is hangsúlyosabb most, hogy a Chicago Bullsra, illetve a Dallas Mavericksre összpontosítsa erőit. A 21 éves litván Domantas Sabonis annak ellenére nem lesz ott az Eb-n, hogy az év elején hangoztatta: mindenképp szeretne válogatott mezt húzni, ám aztán új csapata, az Indiana Pacers nyomás alá helyezte, elöljárók nyilatkoztak róla, hogy nagyon szeretnének vele számolni a nyár végén, és a játékos július közepére lezárta a kérdést.

És a lista ezzel még nem ér véget, hiszen olyan, már több éve nevet szerző játékosok is, mint a francia Rudy Gobert (25, Utah Jazz) vagy a spanyol válogatottal amúgy címvédő Nikola Mirotics (26, előző szezonban Chicago Bulls, jelenleg szerződés nélkül) is inkább a tengerentúli kihívást helyezték előtérbe, utóbbi esetében nehéz is lett volna mást elképzelni, miközben új szerződésre hajt.

Mind közül a legpikánsabb és legnagyobb port kavaró lemondás viszont a görög Jannisz Adetokunbóé, akiről augusztus közepén a közösségi médián keresztül jött a hír, hogy térdsérülés miatt kihagyja az Európa-bajnokságot. Erre reagálva viszont a görög szövetség nem sokkal később közleményt adott ki, hogy a 22 éves, nigériai származású bíró játékos „a Milwaukee Bucks és az NBA közös tervének esett áldozatául”. A szövetség főtitkára, Panajotisz Cagronisz azt magyarázta az egyik görög televíziónak, hogy a kosaras MR-leletei teljesen rendben voltak, mielőtt Adetokunbo augusztusban elutazott a válogatottól, hogy néhány napig Kínában az NBA nagyköveteként népszerűsítse a játékot. Az NBA és a Milwaukee is cáfolta a „blokkolási tevékenységet”, ám az ugyanakkor tény, hogy a végleges döntést a Bucks vezető orvosa, William Raasch hozta meg egy helyszíni jelentés alapján, és ő döntött úgy, hogy a játékosnak Milwaukee-ba kell utaznia rehabilitációs munkára. Az ügy érdekessége az is, hogy Adetokunbo bátyja, Tanaszisz ott van a görögök Eb-keretében, tehát a hellének nyilván rendelkeznek a háttérről elégséges belső információkkal, ráadásul Jannisz a korábbi nyilatkozataiban hangsúlyozta is, hogy számára mennyire fontos az országát képviselni. Hasonlóan járt egyébként a szerb Milos Teodoszics (30, Los Angeles Clippers) is, aki kisebb sérülést szenvedett a felkészülés alatt, és bár saját bevallása szerint úgy érezte, tud majd vele játszani, új klubjánál, a Clippersnél máshogy határoztak. Az esete annyiban ugyanakkor szerencsésebb, hogy a döntést a szerb szövetségi kapitány, Alekszandar Djordjevics jelenlétében hozták meg.

 

Hanga Ádám játszik a magyar válogatottban (Fotó: Dömötör Csaba)
Hanga Ádám játszik a magyar válogatottban (Fotó: Dömötör Csaba)

KISEBB PRESZTÍZS, ROSSZ IDŐPONT

Fenti lemondásoknál alighanem semmi sem bizonyítja jobban az NBA-s csapatok érdekérvényesítő képességét. Persze ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen ugyan a kosárlabdában is nagy dolog egy-egy Eb-szereplés, pláne egy kiemelkedő eredménnyel, ugyanakkor egyéni szinten az NBA a csúcs. Ha csak mennyiségileg vizsgáljuk, már az alapján kijelenthető, hogy kevés csapatsportágban olyan kiélezett a versengés, mint a kosárlabdában. Hiszen a tengerentúlon meccsenként mindössze 13 játékos szerepel egy meccskeretben és csupán öt kerül a kezdőcsapatba. Ilyen körülmények között már a tűz közelébe kerülni sem könnyű, nemhogy ott megragadni. Nem véletlen, hogy az Eb-szereplést visszamondók között ilyen nagy arányban vannak a fiatal, karrierjük kezdetén lévő játékosok: amellett, hogy óriási pénzek mozognak az NBA-ben, aki oda bekerül, az valóban elit társaságban érezheti magát. Ilyen versenyhelyzetben pedig nem kell különösképp magyarázni, mekkora hátrányt szed össze az, aki a szezont megalapozó felkészülési időszakban inkább „válogatottaskodásra” adja a fejét.

Amikor Ivkovics Sztojan, a magyar válogatott kapitánya a nyár elején a válogatott lehetséges összetételéről beszélt a bb1.hu-nak, elmondta, végtelenül büszke lenne rá, ha Hanga Ádám bekerülne az NBA-be, ugyanakkor szomorú is, hiszen ez azt jelentené, nem lesz ott az Eb-n. Kijelentette, feltétel nélkül támogatni kell Hangát az NBA-s karrierben, ez pedig gyakorlatilag kizárta volna a szereplését a kontinensviadalon. Esetleges döntése miatt aligha zúgolódott volna azonban bárki.

JÉGKORONGBAN IS NYERT HELYZETBEN A LIGA
A nemzeti csapatok vetélkedéseit tekintve gyakorlatilag a másik észak-amerikai majorsportot jelentő jégkorongban hasonló a helyzet, mint a kosárlabdában. Az évenkénti hoki-világbajnokságok már hosszú ideje másodlagosnak számítanak az észak-amerikai liga (NHL) szezonhajrája árnyékában, ám az NHL áprilisban bejelentette, hogy jövő év elején nem engedik el Phjongcshangba a játékosokat, ezzel pedig a téli olimpia fő versenyeseménye is jelentős csapást szenved. A hokiháttér kifejtésével egy újabb cikket lehetne megtölteni, ám a lényeg, hogy NHL-korifeusok szerint nem engedhetnek meg 17 napos leállást akkor, amikor az amerikaifutball-liga (NFL) már véget ért, a baseballszezon (MLB) pedig még nem kezdődött el, miközben az Egyesült Államokban a rajongók 73 százaléka „NHL vagy olimpia?” kérdés esetén előbbit választaná.

Ugyan évekkel ezelőtt a biztosítási kérdések is többször gondot okoztak az NBA-s játékosok esetén, a nemzetközi szövetség (FIBA) 2015-ben rendezte a helyzetet, ám az világosan látszik, hogy kosárlabdában egy Európa-bajnoki vagy akár világbajnoki szereplésnek nincs olyan presztízsértéke, mint más, Európában népszerű csapatsportágakban, például labdarúgásban vagy kézilabdában. A játékosok egy része számára ugyan kiemelten fontos a nemzeti elköteleződés miatt, ám ha a karrierépítési szempontok az NBA mellett szólnak, akkor a játékosoknak gyakorlatilag leszűkül a mozgásterük, és ahogy a fenti példákból is látszik, az abszolút üzleti alapon működő NBA-s csapatok vezetői akár élő szerződések esetén sem hezitálnak, ha pillanatnyi nyomásgyakorlásról van szó.

Fentiek mellett ki kell emelni azt is, hogy az Eb-k, vb-k alacsonyabb presztízse összefüggésben van a rossz időponttal is. Azzal, hogy a nagy tornákat közvetlenül a szezon kezdete előtt rendezik, a viadalok „értékesítési funkciója” gyakorlatilag nullára csökken. Míg például egy labdarúgó Eb és vb játékospiaci szempontból gyakran bazári felvonulásra emlékeztet úgy figyelik, címkézik, majd nem sokkal később adják-veszik a játékosokat, addig a kosár Eb-k és vb-k idején szinte kivétel nélkül minden játékos tudja, hol játssza klubjával a következő meccsét, és egyáltalán, hány napja maradt, hogy megfelelő formát mutasson az első klubbéli mérkőzésén. Mondani sem kell, amellett, hogy az NBA-s csapatvezetőkön túl az európaiak sem szoktak örülni, amikor már a szezon elején a kosarasok különböző nyűgjeit-bajait kell emiatt kezelni, a játékosok motivációs szintje sem biztosan azt üti meg, mint más sportágakban.

„Csak nézzék meg a legutóbbi pár Eb-t! Egyre több játékos maradt távol, és elmondom, miért. Sokkal egyszerűbb lenne, ha az Eb-t június végén, július elején rendeznék. Ebben az esetben jobb lenne a torna is, és sokkal motiváltabb lenne mindenki, még az NBA-játékosok is" – javasolta a napokban a szerbiai Sportklub portálnak Sztevtiszlav Pesics, a korábban többek között a Crvena zvezdát, a Barcelonát, az Alba Berlint és a Bayern Münchent is szolgáló szerb edző.

„Az igaz, hogy a szezon hosszú, de csupán a játékosok 15–20 százalékának nyúlik el júniusig, a többségük egy hónappal korábban végez, lenne idejük pihenni. A játékosok amúgy is szeretnek július első napjaira elintézni mindent, így is jutna idő családra, vakációzni egyet és gondolkozni a klubügyeken. Ez a klubok és az ügynökök számára is jobb lenne, mert a szezon előtt megkapnák már a játékosaikat, akik motiváltabbak is lennének, hogy új szerződést írhassanak alá. Remélem, hogy a FIBA 2021-re változtat ezen a rendszeren.

Az Európa-bajnokság csoportbeosztását és menetrendjét ide kattintva találja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik