Florence-pontokra épült az Olaj-siker az ASE ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.10. 21:08
null
Az ASE nagyon megizzasztota a Szolnokot – legyőzni nem tudta (Fotó: Grnák László)
A férfi kosárlabda NB I középszakaszának felsőházi rangadóján a Szolnoki Olaj kiélezett mérkőzésen 73–68-ra legyőzte az Atomerőműt, míg a Jászberény pontgazdag meccsen múlta felül a találkozó végére magát összeszedő és éles végjátékot kikényszerítő Alba Fehérvárt. A Kaposvár simán győzött a Körmend ellen.

Az Olaj–Atomerőmű rangadón a szolnokiak 7–3-as etappal nyitottak, de a 9. percben, Kámán Tamás pontjai után már a vendégeknél volt az előny – és ez meg is maradt az első játékrész végére, a paksiak 19–14-re vezettek Vojvoda Dávid tripláját követően.

Továbbra is az Atomerőmű elképzelései szerint alakult a meccs, a vendégek kilencre növelték előnyüket, jött is az időkérés az Olajnál. A szolnokiak meg is fogták ellenfelüket, nem engedték el tízzel a paksiakat, elkezdtek felzárkózni, majd Rashad Bell kosarával fordítottak is (26–25). Egészen 33–25-ig repítette egy jó sorozat az Olajt, a félidei eredményt Tóth Ádám duplája állította be (33–27).

A folytatásban James Florence vívott dobópárbajt a paksi légiósokkal, az adok-kapokba a vendégek álltak bele erősebben, Lorenzo Williams hármasával visszavették a vezetést (40–41). Hattal meg tudott lépni az Atomerőmű, de Bell ponterősségére építve visszajött az Olaj. A harmadik negyedet egy Vojvoda-hármassal koronázta meg az Atomerőmű, amely ekkor öt ponttal, 53–48-ra vezetett.

A szolnokiak ezt nem hagyták annyiban, Florence és Bell továbbra is tüzelt (és talált is), 59–58-nál ismét az Olaj tartott előrébb. A hajrát 69–65-ös hazai előnyről kezdték a csapatok, jöhetett a büntetőzés (az Olaj részéről), no meg a távoli kísérletek (a vendégektől). Florence hatból négy büntetőt értékesített, ez elégnek is bizonyult, mivel a paksiaktól csak Levy hármasa hullott be – túl későn jött, 73–68-ra nyert a Szolnok. Florence 30 ponttal bizonyult a mezőny legeredményesebbjének, rajta kívül csupán Bell (15) és Horváth Ákos (12) jutott tíz pont fölé az Olajból. Igaz, a vendégeknél is „hallgattak” a Vojvoda (20 pont), Williams (18), Tóth Ádám (13) trió „fegyverhordozói.”

Jászberényben „kilőttek a rajtgépből” a házigazdák, az Alba Fehérvár 10–4-nél rendezte a kissé összezilált sorokat, de utolérni, bármennyire is próbálta, nem tudta a vendéglátót – a berényiek hattal vezettek a nyitány után (27–21). Az előny csak nőtt és nőtt a nagyszünetig, hullottak a hazai hármasok, az Alba pedig védekezésben és támadásban is elvesztette a fonalat, így félidőben konstatálhatta: húszpontos hátrányból kellene valamit kihozni (56–36).

Sokáig nem sikerült: a Jászberény vaskézzel irányította az eseményeket, a fehérváriaknak pedig még egy közepesen meggyőző felzárkózási kísérletre sem futotta. A különbség húsz pont körül volt sokáig, a Jászberénynek egyszer, Damian Hollis kosara (75–64) után kellett időt kérve újrarendeződni. Rasztko Dramicsanyin és Milos Markovics újabb pontokkal tartotta távol a vendégeket – egy ideig, mert Hollis és Ronald Moore eredményességének köszönhetően a 36. percben tízen belülre (83–74) jött az Alba!

A jászberényiek előtt alighanem felrémlett a nagy előnyből elbukott meccs képe, mivel a fehérváriak csak jöttek és jöttek: betalált Jones, betalált Hollis, betalált Moore, 83–81-nél kért időt a hazai csapat. Ekkor már biztos volt a kiélezett végjáték, amelyben a Jászberény volt mindig minimális előnyben. Maradt is: Miljan Rakics higgadtan büntetőzött, a Jászberény pedig négy ponttal nyert – nem volt sima, de meglett a hazai siker, a hatalmas fehérvári hajrá ellenére!

A Kaposvár fölényes, 110–88-as győzelmet aratott a a mély hullámvölgyben levő Körmend ellen.

A Kaposvár Hendlein Roland és Drahos Gábor kosaraival kovácsolt magának gyorsan előnyt a Körmend ellen – az egy hete (felfüggesztve) megbüntetett vasiak pedig végig a házigazdák hátát nézték. Az első negyed végén az ellenfele védekezését könnyedén feltörő kaposváriak tizennégy ponttal vezettek, ezt a nagyszünetre tizennyolcra növelték – Szőke Balázs triplája után 61–43 volt nekik.

A második félidőben maradt a kényelmes előny, a Kaposvár fórja végig 15 és 20 pont között volt. A „százat nekik!” rigmusnak a mezőny legeredményesebbjeként végül 28 pontnál megálló Kyle Swanston engedelmeskedett, az ő triplájával már 102–81-re vezetett a Kaposvár. A vége fölényes hazai siker – 110–88.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
KÖZÉPSZAKASZ, FELSŐHÁZ

SZOLNOKI OLAJ KK–ATOMERŐMŰ SE 73–68 (14–19, 19–8, 15–26, 25–15)
Szolnok, 1200
néző. Vezette: Vígh, Földházi, Farkas
SZOLNOK:
FLORENCE 30/6, Horváth Á. 12/12, Sehovics 3, BELL 15, SZABÓ M. 6. Csere: Simon B., Gay, Trepák, Németh I., FODOR M. 7/3
PAKS:
L. WILLIAMS 18/6 , Levy 9/3, VOJVODA 20/9, Kámán 3, TÓTH Á. 13. Csere: Idlet 5, Eilingsfeld, Körtélyesi, Kovács Á., Kerpel-Fronius
Az eredmény alakulása. 3. perc:
4–0.6. p.:9–9.10. p.:11–16.13. p.:14–23.20. p.: 33–25.21. p.:35–27.25. p.:40–41.28. p.:46–49.31. p.:51–55.34. p.:63–58.38. p.:67–63. 40. p.:71–65.
Kipontozódott:
Szabó M. (39. p)
Legtöbb lepattanó:
Szabó M. 15, ill. Kámán 8
Legtöbb gólpassz:
Florence 8, ill. L. Williams 5
MESTERMÉRLEG
Nedeljko Asceric:
– Köszönjük a szurkolóinknak, hogy a füttyszót követően mellénk álltak, bár a játékosok a pfújolást nem érdemelték meg. A végén, amikor teljes erőbedobással buzdítottak minket, akkor viszont sokat segítettek. Szüksége van csapatunknak a pozitív energiákra, mert a sérülések miatt sok gonddal küszködtünk.
Schmidt Béla: –
Nagy meccset játszottunk, voltak olyan időszakok, amikor nyerhettünk volna, de akkor ziccereket rontottunk. A hajrában pedig elemi hibákat követtünk el védekezésben.

KAPOSVÁRI KK–LAMI-VÉD KÖRMEND 110–88 (36–22, 25–21, 22–27, 27–18)

Kaposvár, 1000 néző. Vezette: Kapitány, Benczur, Jakab
KAPOSVÁR:
Kiss K. 3, DRAHOS 15/3, SWANSTON 28/27, HENDLEIN 14, SPICA 15. Csere: DÁVID 13, Dunn 14/6, Fekete N. 5/3, Kovács S., Szőke B. 3/3, Bíró B., Fonai. Edző: Fekete Ádám
KÖRMEND:
RUJÁK 16/6, Fodor G. 6, AUSTIN 24, FARKAS 16/6, Grebenár 5. Csere: Kutasi 3, Sömenek 8/3, Kocsis T. 3/3, Sonyák 7/3, Golomán. Edző: Hencsey Tamás
Az eredmény alakulása.
3. perc: 8–3. 7. p.: 21–12. 12. p.: 41–22. 18. p.: 53–38. 23. p.: 66–48. 27. p.: 76–61. 33. p.: 97–74. 37. p.: 103–85
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: –
A várakozásnak megfelelően alakult a mérkőzés, örülök, hogy mindenkit a pályára küldhettem, így a kulcsjátékosaink többet pihenhettek, ami nem mellékes, mert még három nagyon fontos mérkőzés vár ránk.
Hencsey Tamás: –
Az eredménytől függetlenül dicséret illeti csapatomat. Az első negyed kivételével végig agresszíven játszottunk, ezt is kértem tőlük, és ők megvalósították, így emelt fővel jöhettek le a pályáról.

TOP COP SECURITY JÁSZBERÉNY–ALBA FEHÉRVÁR 94–90 (27–21, 29–15, 19–23, 19–31)

Jászberény, 600 néző. Vezette: Pála, Bognár, Boros T.
JÁSZBERÉNY: RAKICS 16/6, MARKOVICS 21, SOÓS 13/3, DRAMICSANYIN 18/9, Horti 11. Csere: Djikanovics 10, Török 2, Mladenovics 3/3, Szabó P. Edző: Földi Sándor
FEHÉRVÁR: MOORE 27/12, Smith 11, Szabó Zs. 5, Jones 11, Keller Á. 8. Csere: Hollis 13/3, Supola 3/3, Lekli 6, Juhos 6/3, Bódi. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–4. 8. p.: 17–15. 13. p.: 34–26. 17. p.: 49–34. 23. p.: 60–42. 28. p.: 67–49. 32. p.: 78–64. 38. p.: 83–78
Kipontozódott: Smith (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi Sándor: – Három negyeden át remekül védekeztünk és támadtunk, ám az utolsó tíz percben feltámadt az Alba, és hárompontosaival visszajött a meccsbe, de azért nyertünk.
Dzunics Braniszlav a lefújást követően bezárkózott az öltözőbe, és elment fürdeni, ezt követően értékelt.
– Gratulálok a Jászberénynek, megérdemelten nyert. Ugyan nagyot küzdöttünk a második féldiőben, de már nem tudtunk fordítani.

ALSÓHÁZ
NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK–FAKTUM SPORT DEBRECEN 95–75 (31–11, 24–16, 13–21, 27–27)
Szeged, 500
néző. Vezette: Király, Gelencsér, Radnóti
SZEGED:
FEKETE 9/3, Jones 4, Kiss Zs. 6/6, Dukics 12, Csorvási L. 12. Csere: TANÁCS 14/3, Wirth 5/3, Jakab 4, VARGA D. 12/3, Vida 2, Varga Z. 4, Csorvási M. 11. Edző: Bonifert Domonkos
DEBRECEN:
Helmeczi 13/3, MEDVE 14/6, KOVÁCS I. 11/9, Izzó 4, Cseh 3/3. Csere: HAJMÁSSY 22/15, Vas 4, Benőcs 4, Nagy S., Bujdosó, Keresztesi. Edző: Jason Okrezesik
Az eredmény alakulása.
3. perc: 9–5. 7. p.: 22–7. 12. p.: 35–14. 18. p.: 47–24. 26. p.: 61–39. 32. p.: 72–50. 37. p.: 85–61
MESTERMÉRLEG
Bonifert Domonkos: –
Sok lehetőséget adtam fiataljainknak, akik éltek ezzel.
Jason Okrezesik: –
Az első félidőben nem állt össze a védekezésünk, játékosaimból hiányzott az agresszivitás. A második félidőben felszabadult kosárlabdázással csökkentettük hátrányunkat.

SZOVA-TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY–PÉCSI VSK PANNONPOWER 84–76 (16–16, 24–13, 22–25, 22–22)
Szombathely, 1400 néző. Vezette: Cziffra, Frányó, Gaál
SZOMBATHELY: KÁLMÁN 12/6, Simon L. 2, WILL 22/9, IVOSEV 16/9, ZAGORAC 17. Csere: Váradi B. 6/3, Jancsikin, Stafford 3/3, Harazin 2, Bognár K. 1, Perl 3/3. Edző: Bencze Tamás
PÉCS: Loesing 7/3, KOVÁCS P. 13, CSABAY 14/12, TÓTH N. 17/3, Hendley 7. Csere: Bíró 5/3, Nagy K. 9/9, Halász 2, Horváth B. 2. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–2. 7. p.: 12–8. 13. p.: 19–19. 16. p.: 30–19. 23. p.: 42–33. 26. p.: 54–40. 36. p.: 71–68
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Nehéz mérkőzésre számítottam, és az is lett. Nagy előny birtokában többször is könnyelműsködtünk, a Pécs egy pillanatra sem adta fel, a lényeg azonban az, hogy nyertünk.
Csirke Ferenc: – Végig szoros, jó meccset játszottunk a szombathelyiekkel, még az utolsó negyedben is volt esélyünk a győzelem kiharcolására. Sajnos fiatal játékosaink a döntő szituációkban hibáztak, de én így is büszke vagyok rájuk.

 

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Szolnoki Olaj 7 6 1 586–518 0.941 16
2. Alba Fehérvár 7 5 2 610–502 0.882 15
3. Atomerőmű SE 7 4 3 567–563 0.765 13
4. Kaposvári KK 7 3 4 634–630 0.706 12
5. TOP COP Security Jászberény 7 2 5 578–603 0.588 10
6. Körmend 7 1 6 512–671 0.529 9

 

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
7. Szova-Trend KC Szombathely 26 15 11 2311–2116 0.788 41
8. Sopron KC 26 14 12 2018–1935 0.769 40
9. Pécsi VSK-Pannonpower 26 13 13 2007–2069 0.750 39
10. Zalakerámia ZTE KK 26 11 15 2031–2176 0.712 37
11. Naturtex-SZTE-Szedeák 27 10 17 2249–2298 0.685 37
12. Nyíregyházi KK 26 9 17 2000–2071 0.673 35
13. Factum Sport Debrecen 27 2 25 1726–2331 0.537 29

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik