Férfi kosárlabda: vad világ várhat a magyar válogatottra Koszovóban

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2018.06.22. 16:28
Több hiányzóval, de jó hangulatban készül a magyar férfi kosárlabda-válogatott a következő két, a továbbjutás szempontjából létfontosságú, Koszovó és Litvánia elleni világbajnoki selejtezőre.
A GALÉRIÁT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETI MEG (Fotók: Szabó Miklós)
A GALÉRIÁT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETI MEG (Fotók: Szabó Miklós)

 

 

Egy-egy szombathelyi, székesfehérvári és paksi játékos ballagott komótosan, de teljes egyetértésben a szállodától a Mercedes Benz Kosárlabda Akadémia sportcsarnoka felé. Govens Darrin, Keller Ákos és Ruják András a magyar férfiválogatott nyilvános kecskeméti edzésén később is kulcsszereplő volt. Ruják magyarról angolra fordított Govensnek – az amerikai-magyar irányítót kézsérülése látszólag nem akadályozta a gyakorlatok, figurák kivitelezésében –, aki a nemzeti csapat egyik kulcsembere lehet a sorsdöntő, június 28-i, koszovói világbajnoki selejtezőn. Merthogy a tervek szerint ő utazik majd Pristinába, nem a keret másik honosítottja, a szerb-magyar center, Karahodzsics Kemal. Keller Ákos pedig egyrészt a válogatott csapatkapitánya, másrészt a gyakorlás végén cirkuszi mutatványosokat megszégyenítő módon három labdával trükközött.

Erre nem volt lehetősége Váradi Benedeknek, a Falco csékája még két hétig csinos csizmát visel majd a bal lábán fáradásos talpcsonttörése miatt. Ennek ellenére ott volt az edzésen, csatlakozott a kerethez, ezzel is bizonyítva az elkötelezettségét. Hasonlóan elszánt Allen Rosco is, aki szombaton veszi fel a fonalat – a csuklótörése utáni rehabilitációját végző erőcsatár sorsáról később döntenek majd. Allen állapotának függvénye, hogy a három, a válogatottól elvileg már visszavonult játékos (Wittmann Krisztián, Ferencz Csaba, Tóth Norbert) közül szükséges lesz-e valakit csatába dobnia Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánynak. „Tóth Norbival a legutóbbi tizenkettőből tíz Európa-bajnoki selejtezőt megnyertünk” – mondta mosolyogva Ivkovics, utalva arra, hogy nem jelentene minőségi különbséget, ha be kéne vetni a rutinos falcóst.

Az már biztos, hogy a fentebb említett Váradira, a térdműtéten átesett Hanga Ádámra, az NBA péntek hajnali játékosbörzéjén ki nem választott, a nyári ligára készülő Golomán Györgyre, valamint a válogatott összetartása helyett inkább egy kéthetes amerikai edzőtábort választó Pongó Marcellre nem számíthat a szakmai stáb.

A 10.30-kor kezdődő tréning előtt a Forray Gábor irányította U18-as fiúválogatott gyakorolt, és még náluk is sokkal fiatalabb kosaraspalánták várták a nagyokat. Volt olyan kisgyerek, akinek azért nem volt teljesen őszinte a mosolya („Hanga Ádám nem jött. Vele akartál találkozni?” – kérdezte a fiúcskát az edzője), de azért a többség felhőtlenül boldog lehetett, hiszen olyan sportolókkal futhattak össze, akikre bátran felnézhetnek. A sajtónyilvános edzés azért több volt, mint egy protokollesemény, a játékosok több különféle variációt gyakoroltak, valamint futottak, nyújtottak az egy órás foglalkozás során. A hangulattal szokás szerint semmi probléma nem volt, nyilván a friss bajnok Szolnok két küldötte, Kovács Péter és Vojvoda Dávid az átlagosnál is vidámabban végezte a feladatokat. Csütörtökön Perl Zoltán ijesztett rá kissé a kollektívára, a bemelegítés során begörcsölt a combja, de szerencsére semmi komolyabb baja nem történt – mondjuk vigyáztak is rá a többiek egy nappal később, akár a hímes tojásra.

A hiányzók sorát gyarapította Pór Péter segédedző is, aki Berlinben tartózkodik az U20-as férfiválogatottal. Az nem derült ki, hogy pontosan milyen keret utazhat a koszovói selejtezőre, ez a játékosok egészségi állapotától függ.

„Ha továbbjutunk a világbajnoki selejtező csoportunkból, az olyan, mintha ismét kijutottunk volna az Európa-bajnokságra, hiszen ott lennénk a legjobb huszonnégy csapat között – mutatott rá egy újabb aspektusra Ivkovics Sztojan. – Amennyiben ezt elérjük, továbbra is az elit tagjai maradunk. Koszovó két héttel ezelőtt elkezdte a felkészülést, az észtek és a macedónok testén jutott el idáig, tehát nem ajándékba kapta, amit elért, ki kellett harcolnia erős válogatottak ellen. Presztízsmeccs következik, okosan kell játszanunk. Mi sem tudjuk pontosan, mi vár ránk, állítólag vad világ van ott.”

Koszovó (június 28.) után Litvánia (július 1.) következik a Tüskecsarnokban, ahol a jelek szerint a baltiak két NBA-sztárja, Domantas Sabonis és Jonas Valanciunas is tiszteletét teszi majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik