Férfi kosár vb-sel.: szoros csatát vívtunk a vb-negyedikkel

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2018.02.23. 20:34
null
Vojvoda Dávid 12 ponttal zárt Litvániában (Fotó: MKOSZ/Facebook)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott szoros mérkőzésen 80–75-re kikapott Litvánia vendégeként péntek este Klaipedában, a férfi világbajnokság európai selejtezőjének C-csoportjában. Bobory Balázs jelenti Klaipedából.

 

Emlékeznek még a szép emlékű Delta sorozat főcímére, és az abban feltűnő sarkkutatókra, akik mínuszban, hóviharban, fejbúbig bebugyolálva baktattak az ítéletidőben?

Kis túlzással hasonló jeleneteket láttak a magyar válogatott játékosai, mikor a hotelből átbuszoztak a Litvánia elleni vb-selejtező helyszínére, a Svyturio Arénába, mivel Klaipeda péntek délután megkapta az égi áldást. A hőmérséklet napközben is közel volt a mínusz tíz fokhoz, az utakat nem takarították, vagyis elég kaotikusnak tűnt a helyzet a kikötővárosban.

Persze a meccs helyszínén, a sportcsarnokban már nem kellett félni a hidegtől, a hótól, és az összecsapás első perceiben úgy tűnt, a mieink melegedtek be jobban, hiszen Ruják András és Allen Rosco is triplával kezdett – tombolt is az a hat zalaegerszegi drukker, aki Nápoly és Kaunas érintésével jutott el Klaipedába.

A litvánok villámgyorsan szigorítottak a védekezésükön és fordítottak, a magyar csapat túl gyorsan gyűjtötte a faultokat. Arról azonban szó sem lehetett, hogy a hazaiak elhúzzanak, mert bármikor kísérletet tettek erre, a magyar együttesben mindig volt, aki válaszolt, hol Vojvoda Dávid, hol Allen, máskor meg Eilingsfeld János.

„SIKERÜLT VÉGIG TAPADNI”
Rokas GIEDRAITIS, a litván válogatott bedobója: – Nagyon kemény mérkőzés volt, a magyar csapat jól játszott. Sokszor védekezésben túlságosan is besegítettünk egymásnak, ezért sok hármast kaptunk, de megfelelő energiával játszottunk, így meg tudtuk nyerni a meccset.
ALLEN Rosco, a magyar válogatott magasbedobója: – Nehéz mérkőzés volt. Sikerült végig tapadni a litvánokra, versenyképesek voltunk, sőt volt esélyünk, hogy kifejezetten érdekessé tegyük a végjátékot, azonban sajnos nem sikerült fordítanunk.

A második negyed hajrája előtt, kétpontos litván vezetésnél időt is kért a hazaiak mestere, Dainius Adomaitis, és néhány bravúrtriplával megint meglógott volna Litvánia, aztán a dudaszó pillanatában jött Ruják pontos távolija, és máris csak négy pont volt a hátrány.

Maradt a következő tíz perc végére is, főleg védekezésben brillírozott a csapatunk, a finom kézzel megáldott litvánok vért izzadtak a pontokért, a mieink pedig hozták azt a csupa szív játékot, amit az elmúlt években megszoktunk már.

Az üldözőverseny magyar szempontból végül akkor lehetett volna sikeres, ha bő egy perccel a zárás előtt Keller Ákos triplája beesik és kiegyenlítünk. Néhány másodperccel később a másik oldalon Eimantas Bendzius bedobta a hármast, így a litván szurkolók a játékosokkal együtt megkönnyebbülhettek. A hazaiak győzelmüket a sok támadólepattanónak és néhány, fontos pillanatban eladott magyar labdának köszönhetik.

Óriásit harcolt a magyar válogatott, közel volt egy óriási bravúrhoz, és végül olyan vereséget szenvedett, amelyikből tovább lehet építkezni hétfőre, a lengyelek elleni szombathelyi selejtezőre.

A korábbi játéknapokon a mieink tíz ponttal kikaptak Lengyelországban, majd hazai pályán nyolccal verték Koszovót.

A csoportból az első három helyezett jut tovább a selejtező következő szakaszába. A jövő évi világbajnokság házigazdája Kína lesz.

FÉRFI KOSÁRLABDA VB-SELEJTEZŐ
1. selejtezőkör, 3. forduló
C-csoport
LITVÁNIA–MAGYARORSZÁG 80–75 (19–19, 22–18, 16–16, 23–22)
Klaipeda, 5000
néző. V: Zascsuk (ukrán), Rutesics (montenegrói), Fuska (szlovák)
LITVÁNIA: Girdziunas 6/6, SEIBUTIS 11/3, GRIGONIS 13/6, BENDZIUS 12/6, Kairys 9. Csere: Janavicius 7/3, Cepukaitis, GIEDRAITIS 12/9, Juskevicius, Lavrinovic 7/3, Echodas 3, Zelionis. Szövetségi kapitány: Dainius Adomaitis
MAGYARORSZÁG: Ruják 6/6, VOJVODA 12/3, Benke 5/3, ALLEN 17/9, Keller Á. 3. Csere: Kovács P. 2, Horti, Govens 6, PERL 9, EILINGSFELD 15/6. Szövetségi kapitány: Ivkovics Sztojan
Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–6. 4. p.: 9–6. 7. p.: 18–13. 14. p.: 28–22. 16. p.: 31–29. 19. p.: 40–33. 23. p.: 48–39. 26. p.: 50–47. 31. p.: 57–55. 32. p.: 64–55. 35. p.: 66–63. 37. p.: 74–69. 39. p.: 74–71
Kipontozódott: Grigonis (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Dainius Adomaitis:
– A játékosaim olyan energiával játszottak, mint amilyen egy ilyen fiatal csapattól elvárható. Ha túlságosan agresszív vagy, akkor előfordulnak hibák, ezeket elkövettük mi is. Támadásban viszont jól járt a labda, a palánk alatti területet pedig uraltuk, örülök a győzelemnek.
Ivkovics Sztojan: – Nyerni jöttünk ide, sajnos nem sikerült, szomorú vagyok. Centiméterekben, kilókban volt jobb az ellenfél, ez döntötte el a mérkőzést. Ettől függetlenül jó meccset játszottunk, amely rengeteg tapasztalatot jelent az átalakuló, az Európa-bajnokság után fiatalabb együttesünknek.

A csoport másik pénteki mérkőzésén
Lengyelország–Koszovó 90–62
(20–12, 28–14, 26–19, 16–17)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Litvánia 3 3
254–191 6
2. Lengyelország 3 2 1 215–197 5
3. Magyarország 3 1 2 219–226 4
4. Koszovó 3
3 199–273 3

 

A többi csoport pénteki eredményei itt!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik