Az amerikaiak kosárbemutatót tartottak a nagyszünet után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.09. 19:02
null
James Harden ezúttal is vezéregyénisége volt az amerikai csapatnak (Fotó: FIBA)
Litvánia 73–61-re legyőzte Törökországot a Spanyolországban zajló férfi kosárlabda-világbajnokság kedd délutáni negyeddöntőjében, így – elsőként a mezőnyben – bejutott a legjobb négy közé. Az esti mérkőzésen a címvédő amerikaiak 119–76-ra lelépték Szlovéniát.

 

EGYESÜLT ÁLLAMOK–SZLOVÉNIA 119–76

Majdnem két percet kellett várni arra, hogy a végül 14 pontja mellett 10 lepattanóig jutó Kenneth Faried révén az amerikaiak megszerezzék az első mezőnykosarukat. Aztán Klay Thompson pontjaira építve 7–0-s amerikai roham következett, és már az első negyedben érezni lehetett: nem lesz meglepetés.

A szlovénok az első félidőben dicséretesen tartották a lépést, a forduláskor tíz ponton belül voltak, csakhogy a nagyszünet után zsinórban nyolc amerikai pont következett, és ezzel be is üzemelt a mészárszék – a végén 43 volt a különbség a két csapat között.

A címvédő tengerentúliak Litvánia ellen folytatják: a két csapat négy éve is egymás ellen elődöntőzött, akkor az amerikaiak 89–74-re győztek.

Az amerikaiak legjobb dobói: Thompson 20/12, Faried 14, Harden 14/6, A. Davis 13, Rose 12, Irving 12
A szlovénok legjobb dobói: G. Dragic 13/3, Lorbek 12/6, Z. Dragic 11/3

LITVÁNIA–TÖRÖKORSZÁG 73–61

Bár az első kosár a litvánoké volt, az első nekiiramodást a törökök produkálták (10–2). A baltiak időkérése után besült az addig a mezőnyből hibátlanul (7/7) tüzelő török üteg, az előny azonban ott maradt az első negyed végén. A második tíz percben Lavrinovic három triplát is beemelt, vezérletével Litvánia fordított, a nagyszünetben vezetett is.

A harmadik negyed Maciulis hármasával indult, akkor azonban a triplát hajító, majd három faultot is kiharcoló Arslan nagy török tombolást (12–0) indított. Seibutis hárompontossal állította meg az ellenfelet, és Litvánia annak ellenére ismét fordított, hogy játékosai három negyeden át nem harcoltak ki büntetőt.

A záró etap közepén Valanciunas révén megszülettek az első litván büntetők, de a baltiak továbbra is elsősorban – a jól bevált receptnek megfelelően – távoli és középtávoli dobásokkal operáltak, és a sok kísérlet után is magas, 53 %-os triplamutató megnyugtató előnyt, győzelmet, valamint négybe jutást eredményezett.

A litvánok legjobb dobói: Seibutis 19/9, Pocius 13/9, Valanciunas 12
A törökök legjobb dobói: Gönlüm 13, Arslan 12/6, Asik 11

FÉRFI KOSÁRLABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SPANYOLORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
Kedd, Barcelona

Litvánia–Törökország 73–61 (13–18, 20–10, 14–16, 26–17)
Egyesült Államok–Szlovénia 119–76 (29–22, 20–20, 37–22, 33–12)
Szerda, Madrid
Spanyolország–Franciaország
Szerbia–Brazília

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik