Férfi kosár: valami megváltozott – Hangáék sziporkázva győztek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.03. 22:58
null
Hangáék most kitettek magukért (Fotó: AFP)
A férfi kosárlabda Euroliga pénteki játéknapján a Barcelona fölényes győzelmet aratott az Olympiakosz felett.

 

A Barcelona férfi kosárlabdacsapata komoly gödörből látszik kimászni. Az Olympiakosz elleni pénteki Euroliga-találkozót megelőzően október 15-én 102–58-ra kiütötte bajnokin az Obradoirót, azóta viszont sorozatban ötször kapott ki, háromszor az Euroligában és kétszer hazája élvonalában.

Hanga Ádám, a Barca magyar válogatott kiválósága nem fogta vissza magát, amikor csapata közelmúltbeli teljesítményéről kérdezték, egyenesen „sz.r a védekezésünk” szavakkal jellemezte azt.

Nos, valami nagyon megváltozott az Olympiakosz ellen. A katalán együttesre rá sem lehetett ismerni: szépen lassan felőrölte a görögök ellenállását, miközben nagyon kevés pontot kapott. A Barcelona végül 73–51-re győzött.

Hanga Ádám valamivel több mint 24 percet töltött a pályán, ez idő alatt három pontot dobott, továbbá hat lepattanót szerzett és két asszisztot is jegyzett.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EUROLIGA
Barcelona (spanyol)–Olympiakosz (görög) 73–51
(14–14, 18–12, 17–15, 24–10)
Anadolu Efes (török)–Unicaja Málaga (spanyol) 74–79 (19–25, 16–10, 24–18, 15–26)
CSZKA Moszkva (orosz)–Zalgiris Kaunas (litván) 94–91 (22–19, 29–17, 18–26, 25–29)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik