Férfi kosár NB I: újabb nagy halat fogott az Atomerőmű

Vágólapra másolva!
2017.03.18. 20:25
A férfi kosárlabda NB I 24. fordulójában az Atomerőmű SE folytatta kiváló szereplését, és 91–87-re megverte idegenben a Pécset.





Az Atomerőmű nagy önbizalommal utazhatott Pécsre, hiszen az utóbbi mérkőzésein nagy meglepetésre megverte a Szolnokot és a Körmendet is. Ennek megfelelően kezdtek Teo Cizmic fiai, a 7. percben Talor Battle és Matthew Tiby is dobott egy-egy hármast, ezzel 25–11-re meglépett az ASE.

Ezt követően magukhoz tértek a hazaiak, a félidő hajrájában Harazin Tamás kosarával utolérték ellenfelüket, és az első húsz percre már 40–38-as pécsi előnnyel vonultak pihenőre a felek.

A fordulást követő első percekben gyorsan berámolt három triplát a vendégalakulat, innentől megint az eredmény után futott a PVSK. Az utolsó negyed óriási pontzuhatagot hozott, de a Paks mindig a legjobb pillanatokban süllyesztett el egy-egy hárompontost, így 91–87-re győzött.

Az Atomerőmű 29 távoli dobásából 15 célba ért, Battle a mezőny legjobbjaként 20 pontot, 10 gólpasszt és 9 kiharcolt faultot jegyzett.

A felsőházért harcoló Pécs nagyon nehéz helyzetbe került a vereséggel, míg a Paks akár még a középházba is kerülhet.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 24. FORDULÓ
PVSK PANNONPOWER–ATOMERŐMŰ SE 87–91 (19–25, 21–13, 17–23, 30–30)

Pécs, 1900 néző. V: Benczur, Török R., Rácz Zs.
PÉCS: NELSON 22/6, C. Smith 15/9, Supola 6/3, BUDIMIR 17/9, Sejfic 15. Csere: Halász 6, Antóni 2, Harazin 4, Bíró. Edző: Csirke Ferenc
PAKS: BATTLE 20/6, Kovács Á. 8/3, Samenas 10/6, GILBERT 15/12, Watkins 11. Csere: TIBY 18/9, Medve 6/6, Will 3/3. Edző: Teo Cizmic
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4-7. 6. p.: 9–19. 13. p.: 22–28. 17. p.: 30–32. 23. p.: 43–44. 26. p.: 46–53. 33. p.: 62–65. 37. p.: 71–81
Kipontozódott: Halász (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc: – Ismét puhán kezdtünk, amíg ezen nem változtatunk, nem fogunk meccset nyerni. Másodszor már nem tudtunk mínusz tíz pontról felzárkózni, ráadásul a Paks extra kosarakat dobott. Még tíz kőkemény mérkőzés vár ránk, mert szeretnénk bekerülni a playoffba.
Teo Cizmic: – A Pécs jó csapat, nekünk most nagyon bejöttek a tripláink, erre tudtunk alapozni egy kifejezetten izgalmas, jó színvonalú találkozón.

AZ ÁLLÁS
1. Alba Fehérvár 23 19 4 1942–1683 0.913
2. Egis Körmend 23 16 7 1971–1745 0.848
3. Falco KC Szombathely 24 16 8 1998–1885 0.833
4. Szolnoki Olaj KK 23 15 8 1966–1796 0.826
5. Kaposvári KK 23 15 8 1834–1837 0.826
6. Zalakerámia ZTE KK 23 14 9 1951–1905 0.804
7. PVSK-PannonPower 24 13 11 1924–1922 0.771
8. Naturtex-SZTE-Szedeák 23 11 12 1798–1828 0.739
9. Sopron KC 24 11 13 1864–1839 0.729
10. KTE-Duna Aszfalt 23 10 13 1718–1797 0.717
11. Atomerőmű SE 24 9 15 1933–2025 0.688
12. JP Auto - Jászberény KSE 23 7 16 1791–1901 0.652
13. Vasas Budapest 23 4 19 1812–2089 0.587
14. MAFC 23 3 20 1714–1964 0.565
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik