Férfi kosár NB I: távozott az Európa-bajnok légiós Sopronból

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.01. 13:51
Az Európa-bajnok szlovén Sasa Zagorac távozott a Soproni KC férfi kosárlabdaklubtól. Pojbics Szabolcs ügyvezető a klub honlapján elmondta, hogy a nyáron igazolt tapasztalt játékos szerződését közös megegyezéssel bontották fel.

A 34 éves (1984. január 1-jén született) Zagoracnak azért kellett távoznia, mert a legutóbbi orvosi vizsgálat szerint a december közepe óta meglévő Achilles-sérülése a reméltnél sokkal lassabban gyógyul, ezért csak körülbelül egy-másfél hónap múlva állhatott volna ismét edzésbe.

Az NB I-ben sereghajtó soproniak fordulók óta szerkezeti hátrányban vannak, mert igazi erőcsatár nélkül kénytelenek pályára lépni, ugyanis Zagorac mellett Dénes Gábor és Tóth Gergely is erről a posztról vált ki.

A szlovén játékos idény nyáron lett Európa-bajnok hazája válogatottjával. Pojbics Szabolcs elmondta, már keresik az utódját, vannak kiszemeltjeik, és szeretnék, ha az új játékos szombaton, a MAFC elleni idegenbeli mérkőzésen már a rendelkezésükre állna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik