Férfi kosár NB I: papíron jobb lett a KTE-Duna Aszfalt kerete

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.08.01. 12:29
null
Marko Djeraszimovics úgy érzi, még három évig képes lehet a megfelelő szinten teljesíteni (Fotó: Földi Imre)
Igazi őskövületnek számít a KTE-Duna Aszfaltnál a szerb veterán, Marko Djeraszimovics, aki tizedik idényét kezdi a gárda színeiben, s akár további három évig képes lehet ezen a szinten játszani.


Kecskeméten a változás magában foglalja az állandóságot is. A 2020–2021-es idény öt külföldi játékosából három (Marko Djeraszimovics, Karahodzsics Kemal és Cleveland Thomas) a keret tagja volt a 2019–2020-as évad lefújásakor, míg Rasztko Dramicsanin egy év kaposvári kitérő után tért vissza 2017 és 2019 közötti állomáshelyére.

A KTE-Duna Aszfaltot vezetőedzőként egymás után négy idényen át gardírozó Forray Gábor a székesfehérvári Albánál folytatja pályafutását, utóda, Váradi Kornél azonban nem ismeretlen a csapatnál, eddig segédedzőként ült a kecskeméti kispadon. Arról nem is beszélve, hogy a magyar válogatott korábbi irányítója, Wittmann Krisztián összességében a kilencedik évadát kezdi a KTE-nél, ahol szeretik az állandóságot.

MINIINTERJÚ
KARAHODZSICS KEMAL
a KTE centere

– Nyolc év egy házasságban sem számít már kevésnek. Hogyan írná le a kapcsolatát a kecskeméti klubbal?
– Szép nyolc évet töltöttem eddig Kecskeméten, remekül éreztem magam, minden rendben ment. Sok jó idényen vagyunk túl, és nagyon bízom benne, hogy a következő évad hasonlóan eredményes lesz, mint a korábbiak.
Marad a gárdánál karrierje végéig?
– Ezt nem tudom, nem látok a jövőbe, de az tény, hogy szeretem a várost, a második otthonomnak érzem. Ideköt a gyermekem, a családom, sok embert ismerek. Tökéletes hely, ahol valóban szívesen maradnék akár pályafutásom végéig is.
Az öt légiósból – önt is beleértve – négy már játszott korábban a csapatban. Ez segíthet a várt jó eredmények elérésében?
– Igen, ez nagyon fontos. Mindannyian ismerjük a játékrendszert, ráadásul az ötödik légiós, a szerb Nikola Pesakovics jó nevű, nagyszerű képességű kosárlabdázó, jelentős erősítésnek számít. Úgy érzem, masszív és jó csapatunk lesz, kitűnő játékosok és emberek alkotják a keretet.
Nem lesz furcsa, hogy a jövőben már nem Forray Gábor irányítja a gárdát, aki 2016-tól 2020-ig dolgozott vezetőedzőként?
– Örülök, hogy lehetőséget kapott az Alba Fehérvárnál, izgalmas kihívás lesz neki. A helyére kerülő Váradi Kornél sokat tanult Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánytól, kiváló edző, aki hasonlóan gondolkodik a sportágról, mint Forray Gábor, tehát a változás nem gyökeres. Nyilván hiányzik majd Gábor, de kedveljük Kornélt.
Vasárnap elkezdődik a magyar válogatott összetartása, és ön is tagja a keretnek.
– Így igaz, kedden visszatértem Magyarországra Szerbiából. Hogy ne kelljen kéthetes karanténba vonulnom, két koronavírusteszten is átestem, úgyhogy immár semmi akadálya, hogy csatlakozzak a srácokhoz.
A legrégebbi motoros (megszakítás nélkül) a 36 esztendős bedobó, Djeraszimovics, aki 2011 óta kosárlabdázik a klubban, 252 NB I A-csoportos és 17 másodosztályú találkozó van a háta mögött.
„Pillanatok alatt elröppent ez az idő   – mondta Marko Djeraszimovics, aki a legutóbbi, csonka idény harmadik legponterősebb játékosa volt az élvonalban. – Amikor Kecskemétre kerültem, meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen sokáig maradok, de nagyon élveztem. Gyorsan telt az idő, amiben közrejátszott, hogy kedvelem a várost és a helyieket is. Most mindenki abban bízik, hogy erősebbek leszünk, mint voltunk a legutóbbi idényben. Kilenc-tíz olyan játékosunk van, aki számottevő játékpercet tölthet a parketten. Papíron jobb a keretünk, de a kosárlabdában ez nem jelent semmit, sok tényezőn múlik a szereplésünk, keményen kell dolgoznunk és egységesnek lennünk, hogy eredményes évadnak nézzünk elébe.”

Djeraszimovics honfitársa, Andrija Csirics 40. életévében, az idén vonult vissza a profi játéktól, van tehát jó példa a veterán kecskeméti előtt. Felvetésünkre úgy reagált, annak ellenére sem akar ennyire előre tervezni, hogy remek fizikai állapotban van. A járvány időszakában is mindennap két órát edzett, ha a jó formája megmarad, három év is juthat neki ezen a szinten.

„Az előző három-négy nyáron nagyon keményen dolgoztam, és rendre jó passzban kezdtem el a kecskeméti felkészülést   – folytatta Marko Djeraszimovics. – Forray Gábor, csapatunk korábbi edzője jól ismert, mindenben támogatott, és tudta, mire van szükségem, hogy már az előszezon mérkőzésein jól érezzem magam. Váradi Kornélt is ismerem már jó ideje, két éve együtt dolgozunk, másodszor ülhet élvonalbeli gárda kispadjára. Megérdemelte a lehetőséget, mert nagyon jó ember, és remek munkát végzett nálunk segédedzőként. Biztos vagyok benne, hogy előrelépve is megszolgálja a bizalmat, mert tehetséges és elhivatott szakember, akinek a kosárlabda az élete.”

A rutinos, kettes és hármas poszton bevethető Djeraszimovics úgy véli, a KTE általában nyomás nélkül, családias környezetben játszhat, ami nagyon kedvező alapállás. Megjegyezte, a következőkben támaszkodhatnak Ivkovics Sztojan segítségére is. A férfiválogatott szövetségi kapitányának köszönheti Djeraszimovics, hogy Kecskemétre került, négy évet le is húztak itt együtt, és a kapcsolat azóta sem szakadt meg.

„Rengeteget tanultam tőle   – dicsérte Ivkovicsot  –, nélküle nem lettem volna az a játékos, aki most vagyok. Nemcsak a sportág fortélyaira, a taktikai elemekre gondolok, a magánéletben is sokat köszönhetek neki.”

Marko Djeraszimovics augusztus 7-én tér vissza Magyarországra, addig elintézik a papírmunkát, hogy gond nélkül átléphesse a határt, majd a megfelelő ellenőrzések elvégzése után augusztus 10-én
belevág a felkészülésbe csapatával.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik