Férfi kosár NB I: nyert a Paks, kialakult a rájátszás mezőnye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.12. 19:40
A férfi kosárlabda NB I középszakaszának utolsó fordulójában a legnagyobb téttel bíró összecsapáson a Paks 85–79-re megverte a Zalaegerszeget, ezzel bejutott a rájátszásba. A Falco mindkét csapat számára tét nélküli meccsen idegenben verte meg a Szolnokot. Győzelemmel zárt a Kaposvár, de az Atomerőmű sikere miatt lemaradt a legjobb nyolcról. A Körmend a negyeddöntőbeli ellenfelét múlta fölül.

A felsőházban minden kérdés eldőlt már a forduló előtt, a második helyen záró Falco így egy tét nélküli meccsen legyőzte idegenben az alap- és középszakaszgyőztes Szolnokot. Körmenden sem változtatott az eredmény semmin: a hazaiak remek utolsó negyeddel megverték a negyeddöntőbeli ellenfelüket, a Kecskemétet.

A nap legnagyobb kérdése az volt, hogy ki szerzi meg az utolsó, rájátszást érő helyet – erre a Paksnak és a Kaposvárnak volt esélye. Az Atomerőmű a hatodik helyre pályázó Zalaegerszeget verte meg szinte végig vezetve, ezért a somogyiak hiába nyertek a Szeged otthonában, az ASE kvalifikálta magát a győzelmével.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó negyeddöntőben a Szolnok–Paks, Szombathely–Zalaegerszeg, Alba Fehérvár–Pécs és Körmend–Kecskemét párosításokat rendeznek. A párharcok jövő héten kezdődnek, a tervezettek szerint kedd, péntek, hétfő, szerda, péntek ritmusban játsszák le a meccseket.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
KÖZÉPSZAKASZ, FELSŐHÁZ

EGIS KÖRMEND–KTE-DUNA ASZFALT
84–67 (16–18, 23–20, 20–23, 25–6)
Körmend, 1200
néző. V: Földházi T., Minár L., Mészáros B.
KÖRMEND:
WRIGHT 16, Hollins 8/3, Ferencz 4, DAVIS-SMITH 23/3, CSORVÁSI 15. Csere: Fanning 16/3, Tuoyo, Halász 2, Bán, Németh, Oroszi, Márton. Edző: Antonisz Konsztantinidesz
KECSKEMÉT:
Wittmann 9/9, THOMPSON 16/3, Djeraszimovics 5, DRAMICSANIN 12/3, Karahodzsics 4. Csere: Pongó, Molnár M. 11/3, Kucsera, Molnár D. 5, Horváth 5, Fülöp, Blaskovits. Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc:
1–7. 7. p.: 12–13. 14. p.: 18–24. 18. p.: 36–36. 22. p.: 39–44. 27. p.: 47–55. 29. p.: 58–55. 32. p.: 59–62. 37. p.: 77–65
Kipontozódott:
Molnár M. (36. p.) Hollins (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Antonisz Konsztantinidesz:
– A csapat mai védekezésével elégedett vagyok, de még mindig sok hibát követtünk el, ezeket sürgősen ki kell javítanunk. Azt kértem a játékosoktól, hogy agresszívebben játsszanak, ezen a téren láttam biztató jeleket. Horti után Tuoyo is megsérült, velük kiegészülve ütőképesebbek leszünk.
Forray Gábor:
– A Körmend megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Ennek ellenére elégedett vagyok a csapatom teljesítményével. Az első három negyedben kifejezetten jól játszottunk, a folytatásban a fiataljaink is kaptak bizonyítási lehetőséget, és nem okoztak csalódást. Az igazi küzdelem csak most következik, a playoffban ismét találkozunk.

SZOLNOKI OLAJ KK–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 99–100 (18–27, 27–12, 31–32, 23–29)
Szolnok, 1389
néző. V: Papp P., Tőzsér, Jakab L.
SZOLNOK:
Perry 14/3, Browning 11/9, VOJVODA 20/9, MILOSEVICS 13/6, Tóth Á. 9. Csere: Kovács P. 7, ANDRIC 17/3, Polyák 5/3, Rudner 3/3, Tóth Z. Edző: Dragan Alekszics
SZOMBATHELY:
GOVENS 21/6, Perl 12/3, Norfleet 13/9, BORISZOV 18/6, TAYLOR 22. Csere: Pusztahvar 5, Tóth N. 4, Durázi 2, Kucsora, Dancsecs 3/3, Hódi. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 4. perc:
9–7. 8. p.: 12–20. 14. p.: 31–33. 19. p.: 35–39. 25. p.: 56–51. 28. p.: 66–66. 34. p.: 84–79. 38. p.: 94–93. 39. p.: 97–98
Kipontozódott:
Tóth N. (34. p.), Milosevics (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Az első félidőben tökéletesen védekeztünk, a másodikban sajnos nem. Végig szoros mérkőzésen a hajrában több kinti dobást és ziccereket is hibáztunk, így a Falco nyerte meg a mérkőzést.
Szrecsko Szekulovics:
– Jó meccset játszottunk Szolnokon. Mindkét csapatnak másodlagos volt az eredmény, mi azonban bizonyítottuk, hogy tudunk nyerni Szolnokon is.


KÖZÉPHÁZ
NATURTEX–SZTE–SZEDEÁK–KAPOSVÁRI KK 65–78 (16–16, 18–21, 11–20, 20–21)
Szeged, 300
néző. V: Ádám J., Pozsonyi, Balogh Gy.
SZEGED: Boltics 4, Vágvölgyi 5, WIRTH 12/3, Kovács Á. 4, Sulovics 4. Csere: MIKE 11/3, Kerpel-Fronius 6, Révész 6, Bonifert 7/3, Goldring, Mayer, Kovács J. 6. Megbízott edző: Kiss Zsolt
KAPOSVÁR: DUNN 15/3, Baki 4, Tóth P. 3/3, IVOSEV 18, SPICA 12. Csere: Gibbs 14/6, Hock 2, Blaskovits, Filipovity 3, Bogdán 3, Kocsis Z. 4. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–6. 7. p.: 14–10. 12. p.: 19–16. 14. p.: 19–26. 18. p.: 26–33. 23. p.: 36–43. 27. p.: 40–49. 32. p.: 45–64. 38. p.: 58–74
MESTERMÉRLEG
Az egymeccses eltiltását töltő Andjelko Mandics helyett Kiss Zsolt másodedző:
– A nagyszünet után a Kaposvár elsősorban a palánkok előtt múlt felül bennünket. Örülök, hogy sok játéklehetőséget kapott
fiataljaink megállták a helyüket.
Fekete Ádám: – Balszerencsés idényt zártunk, sajnálom, hogy nem sikerült megcsípnünk a 8. helyet. A mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy fiataljaink jól szálltak a mérkőzésbe.

ATOMERŐMŰ SE–ZALAKERÁMIA ZTE KK 85–79 (26–23, 19–18, 24–15, 16–23)
Paks, 500
néző: V: Cziffra, Győrffy, Rácz
Paks: RUJÁK 12/6, TARRANT 23/3, BARNIES 15/9, Eilingsfeld 13/3, GUINN 13/9. Csere: Medve 5/3, Garamvölgyi 4, Gulyás M. Edző: Schmidt Béla
Zalaegerszeg: Kinney 6, VAUGHN 11/9, Benke 5/3, SZABÓ ZS. 9/3, RADIC 26. Csere: Horváth Á. 8/6, Mohácsi, Mikovics 4, Kis R. 6/3, Doktor 4/3. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása: 3. perc: 5–6. 7. p.: 12–19. 9. p.: 22–23. 12. p.: 30–26. 15. p.: 35–26. 18. p.: 41–33. 23. p.: 50–45. 26. p.: 55–49. 28. p.: 63–54. 33. p.: 69–64. 37. p.: 76–70
MESTERMÉRLEG
Schmidt Béla:
– Sajnos az alapszakaszbeli ötvenszázalékos teljesítményünkön nem tudtunk javítani a középszakaszban, de a minimális célunkat teljesítettük. Nem volt könnyű dolgunk Jabarie Hinds nélkül, nem is kezdtünk jól, de a szívünk vitt bennünket előre, és voltak jó időszakaink is.
Bencze Tamás: – A cserepadról érkezők nem abban a határozott harci szellemben szálltak be a mérkőzésbe, amit szerettem volna. Többször is vissza tudtunk jönni a meccsbe, de számos tiszta dobóhelyzetet hibáztunk el. Gratulálok a győzelemhez a paksiaknak.

A FELSŐHÁZ VÉGEREDMÉNYE
1. Szolnoki Olaj KK 34 27 7 2859–2570 0.897 61
2. Falco-Vulcano Szombathely 34 24 10 3033–2745 0.853 58
3. Alba Fehérvár 34 23 11 2749–2538 0.838 57
4. Egis Körmend 34 20 14 2740–2704 0.794 54
5. KTE-Duna Aszfalt 34 17 17 2631–2664 0.750 51
A KÖZÉPHÁZ VÉGEREDMÉNYE
6. Pécsi VSK-VEOLIA 34 19 15 2746–2759 0.779 53
7. Zalakerámia ZTE KK 34 18 16 2827–2768 0.765 52
8. Atomerőmű SE 34 17 17 2714–2722 0.750 51
9. Kaposvári KK 34 16 18 2728–2755 0.735 50
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 34 12 22 2583–2652 0.676 46
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik