Férfi kosár NB I: menesztették a ZTE edzőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.13. 19:58
A Zalaegerszeg férfi kosárlabdacsapatának vezetősége hétfőn felmentette a munkavégzés alól Bencze Tamás vezetőedzőt.

A klub közleményében Stárics Kornél ügyvezető úgy fogalmazott, a „várt eredmények elmaradása miatt” döntöttek úgy, hogy a jövőben nem Bencze irányítja az együttest.„várt eredmények elmaradása miatt” döntöttek úgy, hogy a jövőben nem Bencze irányítja az együttest.

„Nehéz döntés volt számunkra, hiszen Bencze Tamás játékosként és vezetőedzőként is sokat tett a ZTE KK-ért” – tette hozzá az ügyvezető.

A honlapon megjelent írás emlékeztet arra, hogy Bencze a 2015–2016-os idény előtt az azt megelőző kiírásban utolsó előtti, 13. helyen végző csapat irányítását vette át, már az első évben visszavezette a bajnokság felsőházába, a következő szezonban pedig bronzéremig jutott vele.

A csapat edzéseit az új vezetőedző kinevezéséig Heinrich Róbert irányítja. A ZTE 15 forduló után 6/9-es győzelmi mutatóval az élvonal 11. helyén áll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik