Férfi kosár NB I: máris inog a kispad néhány edző alatt

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2019.11.04. 09:09
null
Sabáli Balázs vállalja a felelősséget <br />az eredményekért (Fotó: Szabó Miklós)
Hat forduló után máris inog a kispad néhány edző alatt – ám az is lehet, hogy a klubok játékoscserében látnak megoldást a problémákra.

„Nem fogom a mérkőzést elemezni, mindenki látta, és van véleménye, nekem is. Ez a teljesítmény az én személyem ellen szólt. Le fogunk ülni a vezetőséggel, mert változások kellenek. Vállalom a felelősséget, de sajnálom, hogy így alakult, már az elején elrontottuk az egész szezont. Szerintem a napokban meg fog jelenni egy hivatalos tájékoztatás a továbbiakról” – szólt Sabáli Balázs, a Sopron KC vezetőedzőjének elkeseredett nyilatkozata az újonc Oroszlánytól szombaton, hazai pályán elszenvedett 82–61-es vereség után.

A szakember egy héttel korábban, a kaposvári fiaskót követően arról beszélt, hogy három évvel ezelőtt felajánlotta a lemondását a vezetőségnek, most azonban nem fogja, de egyelőre nem tudni, hogy a friss helyzetet követően milyen megoldás jár a fejében. A Sopron KC ügyvezetője, Pojbics Szabolcs vasárnap délután annyit mondott érdeklődésünkre, hogy kedden lesz egy megbeszélés a tulajdonosokkal, így természetesen az önkormányzat képviselőivel is, és csak azután születik döntés, milyen változásokra van szükség. A zuhanyhíradó szerint egyébként nem biztos, hogy Sabáli Balázs lesz a gyenge idénykezdet áldozata, sokkal inkább a légiósok vannak veszélyben, főleg a nyáron sztárigazolásként érkező Damier Pitts, aki az előző évadban Jászberényben pontkirályként tündökölt, a nyugati határszélen viszont nem akarja alárendelni magát az edző akaratának és a csapat érdekének.

Ennél eggyel rosszabb a helyzet Jászberényben, és ezt nem csak képletesen kell érteni, mivel a JKSE még nyeretlen, míg a Sopron legalább egyszer nyert a futó évadban.

Furcsa módon szombaton, a Kecskeméttől elszenvedett 85–78-as hazai vereség alkalmával nem Nikola Lazics ült és meccselt a berényiek kispadján, hanem az „állandó beugró”, Lo Elhadji Malick, sőt, a szerb szakember ott sem volt a mérkőzésen. Hiányzásának okáról természetesen elkezdődtek a találgatások, az egyik ilyen, hogy az előző héten az egyik tréningen összeakaszkodott légiósával, az amerikai Juwan Statennel, vagyis a JKSE nem a legnagyobb nyugalomban készült a találkozóra. Természetesen a berényiek elnökét, Petőfi Áront is megkerestük, hogy világosítson fel bennünket a jelenlegi helyzetről, de az elöljáró semminek sem kívánt elébe menni. Csak annyit mondott, vélhetően hétfő délelőtt a klub közleményt ad ki a hogyan továbbról. Az állítólagos nézeteltérésről nem tud, mert szerződése szerint csak heti három alkalommal kell Jászberényben dolgoznia.

Nos, itt járunk most, hat fordulóval a start után...

AZ ÁLLÁS
1. Falco-Vulcano Szombathely 5 5 433–360 1.000 10
2. PVSK-VEOLIA 5 5 464–400 1.000 10
3. Egis Körmend 6 5 1 513–444 0.917 11
4. KTE-Duna Aszfalt 4 3 1 344–321 0.875 7
5. Atomerőmű SE 6 4 2 483–459 0.833 10
6. Szolnoki Olaj KK 6 4 2 475–475 0.833 10
7. Alba Fehérvár 6 3 3 527–521 0.750 9
8. DEAC 6 3 3 468–466 0.750 9
9. Kaposvári KK 6 2 4 470–456 0.667 8
10. Oroszlány SE Lions 6 2 4 445–484 0.667 8
11. Zalakerámia ZTE KK 6 2 4 456–504 0.667 8
12. Sopron KC 6 1 5 425–491 0.583 7
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 6 1 5 486–554 0.583 7
14. JP Auto - Jászberény KSE 6 6 440–494 0.500 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik